Így él most a 44 éves Egerszegi Krisztina

Forrás: AFP/Kitamura Toshifumi -
úszás olimpikon Egerszegi Krisztina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
44 éves, házas háromgyerekes családanya ma mindenki egykori Egérkéje, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónk. 

A Nők Lapja készített interjút Egerszegi Krisztinával, amelyben az úszónő sportsikereiről, családjáról és jelenlegi életéről beszélt. Többek között elmondta, már egészen fiatalon tudta, családanya szeretne lenni.

"Lehet, hogy megvannak hozzá az adottságaim (a boldogság megtalálásához), de azért mindig tettem is érte. A sportban sem maguktól jöttek az eredmények, egy s mást nekem is kellett tennem értük! Úszni, kondizni, sok minden egyébről lemondani. És ha mindez nehéz, akkor sokszorosan nehéz megpróbálni jó családanyának lenni. Ez naponta felér egy olimpiai döntővel. Mindannyian nagyon más egyéniségek vagyunk, a három gyerek is, a férjem, Ádám is, aztán meg persze én is, aki a látszat dacára tudok nagyon raplis és kiállhatatlan lenni... Úgy látszik, figyelnem kell, nehogy zsémbes, házsártos öregasszony váljék majd egyszer belőlem" - nyilatkozta.

Forrás: AFP/Kitamura Toshifumi

"Talán nyolc-tíz éves lehettem, amikor egyszer megkérdezte tőlem az orvosunk, Kausz Pista bácsi, hogy mi akarok lenni, és akkor azt mondtam, hogy családanya, és lesznek majd gyerekeim! Hogyan juthatott volna akkor ez eszembe, ha nem hozom mélyen magamban? Nem tudom, de az biztos, hogy így lehetek kódolva. Persze az élet folyamán sokszor változunk. Egyrészt tanulunk, tapasztalunk, okulunk, és ezeknél kikövetkeztethető, hogy mi az ok, és mi az okozat. Aztán vannak olyanok, amelyekről nem tudni, hogy mitől is változtam. Gyerekkorban például nem szerettem a rakott kelt, most pedig nagyon kedvelem, ugyanakkor régen élvezettel rágtam le a csirkelábról a cubákot, azóta viszont kézbe sem veszem. Konkrét oka egyiknek sincs, csak észlelem. Viszont az, hogy a család a legeslegelső számomra – megkérdőjelezhetetlen maradt. Tehát hogy mindent megteszek értük, hogy szeretnék mind több örömöt szerezni nekik, az nem valami önfeladás, önfeláldozás a részemről. Éppen ellenkezőleg! Én attól vagyok boldog, ha látom, hogy ők is boldogok, az meg külön mámor, ha érzem, hogy ezért én is tettem valamit" - mondta el Krisztina, akinek a fia, Bálint is úszik, és nagy tehetségként tartják számon.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Megmutatta új szerelmét Aureliohttp://www.life.hu/sztarok/20180812-megmutatta-uj-szerelmet-aurelio-valovilag-gyoztes.htmlEgy esküvőn vett részt új kedvesével Aurelio, onnan posztolt. TV + SztárokOrigoFérjhez ment Weisz Fannihttp://www.life.hu/sztarok/20180812-ferjhez-ment-weisz-fanni-siket-szepsegkiralyno.htmlKimondta a boldogító igent párjának, Péternek Weisz FanniTV + SztárokOrigoÁtlátszó felsőben hajókázott Tücsihttp://www.life.hu/sztarok/20180811-atlatszo-felsoben-hajokazott-tucsi-a-szigetre.htmlNem mindenkinek jön be az áttetsző mellbimbó. Tücsit különösebben nem zavarja, de van követője, aki tapaszt ajánlgatott neki. Hogy miért? Mutatjuk: TV + SztárokOrigoAttól félnek, hogy Meghan Markle Diana sorsára juthttp://www.life.hu/sztarok/20180811-attol-felnek-hogy-meghan-markle-diana-hercegno-sorsara-jut.htmlAlig három hónapja került be a brit királyi családba Meghan Markle, máris a legkisebb hiba esetén a sajtó kereszttüzébe kerül. Attól féltik, őszinte természete, szabadelvűsége miatt Diana sorsára jut majd. de ő egyelőre állja a sarat, és mindent megtesz, hogy tökéletesen megfeleljen II. Erzsébet elvárásainak. TV + Sztárok--Félmeztelen képen Mádai Vivienhttp://www.life.hu/sztarok/20180805-felmeztelen-kepen-madai-vivien-musorvezeto.htmlMádai Vivien dögös képet osztott meg követőivel az Instagramon. A műsorvezetőnő éppen a Balatonon nyaral, ott fotózták le. TV + Sztárok--Ubrankovics Júlia szerint Nagy Ervin nem mond igazat a kirúgásával kapcsolatbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180805-ubrankovics-julia-szerint-nagy-ervin-nem-mond-igazat-a-kirugasaval-kapcsolatban-a-tanar-rtl-klub.htmlAhogy megírtuk, nem hosszabbította meg a szerződést az RTL Klub A tanár egyik főszereplőjével, Ubrankovics Júliával. A színésznővel a csatorna nem volt megelégedve, és korábban Nagy Ervin, a partnere is beszélt arról, hogy nem tudnak jól együtt dolgozni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.