Gáspár Laci még jobban beleszeretett feleségébe a Nyerő páros forgatása alatt

Fotó: Polyák Attila - Origo -
házasság Nyerő páros feleség párkapcsolat Gáspár Laci szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nyerő páros című műsort résztvevői között lesz Gáspár Laci és felesége, Niki is, akit még alig láthattak a nézők a kamerák előtt. Az énekes őszintén beszélt arról, miért történt így eddig, de azt is elmondta, hogy a forgatás alatt még jobban beleszeretett feleségébe. 

A tévénézők nem sokszor láthatták még szerepelni Gáspár Laci feleségét, Nikit. Az énekes azonban most szerelmével együtt vesz részt a Nyerő páros című műsorban. Elárulta, miért nem akart eddig szereplni Niki és azt is, hogy a forgatás alatt még jobban beleszeretett.

Gáspár Laci féltette szerelmüket Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nagyon féltjük a szerelmünket. Mi nemcsak egymást szeretjük, hanem szeretjük azt az állapotot is, ami kettőnk között van. Ez egy kincs, vigyáznunk kell rá. Most már tudjuk, hogy elég erős a kapcsolatunk arra, hogy megmutassuk, és egy ilyen kaland még jobban összehoz minket. A műsor alatt még jobban beleszerettem" - idézte Gáspár Laci szavait a Bors.

Elmesélte, hogy Niki nagyon természetesen viselkedett a kamerák előtt, ami őt is meglepte. "Ő nem az a típus, aki, ha kamerát lát, máshogy kezd viselkedni. Sokszor olyan őszinte volt, hogy én féltem, nem lesz-e ebből baj. De még ez is jól áll neki" - mondta az énekes. A forgatás alatt a legnehezebb számukra az volt, hogy a másfél éves Noelt otthon kellett hagyniuk.

Újra szingli Árpa Attilahttp://www.life.hu/sztarok/20180817-ujra-szingli-arpa-attila-szakitas.htmlA hírek szerint újra szingli Árpa Attila. A jóképű színész két év után szakított párjával. TV + Sztárok--Baukó Éva újabb bikinis fotóval lepte meg követőithttp://www.life.hu/sztarok/20180817-bauko-eva-ujabb-bikinis-fotoval-lepte-meg-kovetoit-facebook.htmlBaukó Éva ismét bikiniben mutatta meg magát a közösségi oldalán. TV + Sztárok--Meggyilkolták a Britain's Got Talent egykori versenyzőjét, Simone Kerrthttp://www.life.hu/sztarok/20180817-meggyilkoltak-a-britains-got-talent-egykori-versenyzojet-simone-kerrt.htmlHalálra késelték a 31 éves Simone Kerrt: az énekesnőt augusztus 16-án a lakásában találták holtan. A fiatal nőt a Britain's Got Talentben ismerte meg a világ. A gyilkosság elkövetőjét elfogták, aki valószínűleg egy 40 éves férfi. TV + SztárokThinkstockElkezdődött a ValóVilág9 castingjahttp://www.life.hu/sztarok/20180817-folyik-az-rtl-klub-valovilag9-castingja-vv-soma-es-vv-zsolti-is-ott-jartak.htmlHamarosan indul ugyanis a ValóVilág 9. évada, amelybe már válogatják a szereplőgárdát. TV + Sztárok--Meghalt Neszmélyi Magdolna színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20180817-meghalt-neszmelyi-magdolna-szineszno-53-eves-volt.htmlElhunyt Neszmélyi Magdolna színésznő, műsorvezető: csupán 53 éves volt. TV + Sztárok--Egy barátja állítja: komoly anyagi gondokkal küzd Friderikusz Sándorhttp://www.life.hu/sztarok/20180817-egy-baratja-allitja-komoly-anyagi-gondokkal-kuzd-friderikusz-sandor-televizios.htmlLátványosan kikerekedett Friderikusz Sándor. Egy barátja azonban arról pletykált, nem csak ez a baj: a legendás tévés anyagi gondokkal küzd. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.