Curtis anyagilag beleroppanhat a szétválásba

Forrás: Instagram/Curtis4ker -
szétválás Majka Curtis kábítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokat bukhat Curtis azzal, nogy Majka kitette őt a közös zenei formációjukból. Majka biztos lábakon áll a tévézésnek köszönhetően, Curtis azonban sok pénzt veszíthet.

A Majka-Curtis páros az ország egyik legsikeresebb formációja volt: a fesztiválszezonban végig be voltak táblázva, állandóan teltház előtt koncerteztek, csörömpölt a kassza. A szétválásuk azonban csak Curtisnek fog fájni anyagilag, Majka ugyanis biztos bevételekre számíthat a tévézésből. Széki Attila a slágerek társszerzőjeként jogdíjakat kap majd, ami a Blikk számításai szerint körülbelül évi 1 millió forintra rúghat, a nagy összegek mégis a fellépésekből folytak be.

Majka és Curtis, amikor még minden rendben volt Forrás: Instagram/Curtis4ker


Majkáéknak ebben a szezonban 34 koncertjük volt, a rajogók pedig szinte kapkodtak a jegyekért. Egy egykori menedzser úgy értesült, hogy a páros idén a falunapokért és a céges meghívásokért 3 millió forint körüli összeget zsebelt be, a fesztiválokon természetesen ettől sokkal töbet kerestek. A szakember azt mondja, Curtis egy-egy bulin fél millió forintot is bukhat, a jövőben pedig ennek az összegnek a felét kérheti el a szólóban.

Curtis egyébként ma este egyedül lép fel Szlovákiában, amit büszkén hirdet is közösségi oldalán.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Most 25én szombaton találkozzunk Dunaszerdahelytől 15 km-re Légen! Gyertek sokan✌

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés,



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.