Rippel Feri baba családalapítás szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig több mint fél éve van együtt Rippel Feri és kedvese, Viki, a pár már most a gyermekvállaláson gondolkodik.

Rippel Feri év elején jött össze kedvesével, Vikivel, akit rögtön az első randin elvitt magával a Story Gálára. Kapcsolatukban azóta sem lassítottak, már nem csak az összeköltözést, hanem a gyermekvállalást tervezgetik.

Nagyon szeretjük egymást, és bár még nem költöztünk össze, nagyon sok időt töltünk együtt, persze, ingáznunk kell. Viki Szegeden és Budapesten is dolgozik, de én is gyakran járok külföldre. Az elmúlt fél évünk arról szólt, hogy összehangolódjunk. Nagy terveink vannak, reméljük, pár év múlva már itt ül velünk vagy az ölünkben még valaki" – mondta a Blikknek.

Az artista hozzátette, nagyon odafigyel kedvesére, szereti őt időről időre meglepni valamivel.

Imádok Vikinek folyamatosan meglepetést okozni. Mondtam neki, amikor jött hozzám, pakoljon a táskájába fürdőruhát, meleg öltözéket és elegáns darabokat is. Nem értette, miért kell mindez, és amikor találkoztunk, csak akkor árultam el neki, hogy vettem két repülőjegyet, és elutazunk Berlinbe. Csodálatos hét volt kettesben."

Demcsák Zsuzsa másodikként esett ki a MasterChef VIP-bőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180830-demcsak-zsuzsa-masodikkent-esett-ki-a-masterchef-vipbol.htmlDemcsák Zsuzsa ugyan gyakran főz, teljesítménye mégsem volt elegendő a MAsterChef VIP műsorában. Alig tért vissza a képernyőre, máris távozott. TV + SztárokOrigoCurtis a jogdíjakból sok pénzt keres majd otthon ülve ishttp://www.life.hu/sztarok/20180830-curtis-a-jogdijakbol-sok-penzt-keres-majd-otthon-ulve-is.htmlMajka és Curtis nem lép együtt többet színpadra, ami azt jelenti, hogy Széki Attila komoly bevételtől esik el, de mégsem kell annyira aggódnia. A jogdíjak után szép összeg folyik majd be a számlájára úgy, hogy meg sem kellett mozdulnia. TV + SztárokOrigoGáspár Bea élő bejelentkezésében mesélte el: hitegette majd átverte őt az RTL Klubhttp://www.life.hu/sztarok/20180830-gaspar-bea-elo-bejelentkezeseben-meselte-el-hitegette-majd-atverte-ot-az-rtl-klub.htmlGáspár Bea a Konyhafőnök előző évadában zsűriként is szerepelt, miután az első szériát megnyerte. A műsor után biztosították a sztármamit, hogy a következő forgatáson is számítanak rá, nem így lett...TV + SztárokOrigoHosszú Kainka és Dudás Ádám újra együtt van: megszólalt egy ismerőshttp://www.life.hu/sztarok/20180830-hosszu-kainka-es-dudas-adam-ujra-egyutt-van-megszolalt-egy-ismeros.htmlHosszú Katinka a közelmúltban nyerte meg Európa-bajnoki címét, így szakmailag ismét a nyeregben érezheti magát az Iron Lady. Ám úgy néz ki, karrierje mellett a szerelemben is sikerült révbe érnie... TV + SztárokOrigoGeorge Clooney és Amal lesznek Harry és Meghan gyermekének keresztszüleihttp://www.life.hu/sztarok/20180829-george-clooney-es-amal-lesznek-harry-es-meghan-gyermekenek-keresztszulei.htmlUgyan még gyermeknek híre sincs, Meghan és Harry azt már eldöntötték, kiket kérnek majd fel keresztszülőknek. TV + Sztárok--Sztárok, akik hihetetlenül korán vesztették el szüzességüket: Steven Tyler 7 éves volt (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180829-sztarok-akik-hihetetlenul-koran-vesztettek-el-szuzesseguket-steven-tyler-7-eves-volt.htmlA szüzesség elvesztésének megfelelő ideje mindenkinél más, de az biztos, hogy érdemes várni a megfelelő emberre, és az érzelmi érettségre. Ezeket korban nagyon nehéz meghatározni, de azt igeny könnyű megmondani, hogy mi számít túl korainak. Az alábbi sztárok mondhatni elsiették az első intim együttlétet, Steven Tyler például csak 7 éves volt, de Gillian Anderson sem várt túl sokáig. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.