Madár Vera harmadikként távozott a MasterChef VIP-ből

TV2 Madár Veronika MasterChef VIP kiesés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A MasterChef VIP versenyétől ismét búcsúznia kellett egy sztárnak: Madár Veronika maradt alul a végső megmérettetésben. 

Nem volt egyszerű feladatuk a MasterChef VIP-ben a bennmaradásért főző versenyzőknek. Árpa Attila, Szabó Dóra és Madár Veronika voltak azok, akiknek részt kellett venniük a végső megmérettetésen, és igen megnehezítették a dolgukat. A főzéshez konzerveket kellett kiválasztaniuk ám úgy, hogy nem tudták, mit rejt a doboz, és csak azután bonthatták fel, miután az alapanyagokat is kiválasztották a kamrából.

Madár Vera harmadikként távozott a MasterChef VIP-ből Forrás: TV2

Voltak is nagy meglepetések, de Árpa Attilának és Szabó Dórának sikerült megugrania a feladatot, Madár Vera viszont nem tudott mit kezdeni a löncshússal. Alkotása sajnos annyira nem sikerült, hogy Mizsei János séf le sem nyelte a falatot, így hosszasabb megbeszélésre sem volt szükség ahhoz, hogy Nyíri Szásával együtt eldöntsék, ki távozik. Madár Vera számára véget ért a verseny.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.