Tóth Gabi elmondta, hogyan jöttek össze Krausz Gáborral

Tóth Gabi Krausz Gábor párkapcsolat szerelem közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már szinte senki előtt nem titok, hogy sokak kedvencének, Tóth Gabi énekesnőnek szívét Krausz Gábor séf hódította meg. Most azonban az is kiderült, hogyan jöttek össze. 

Tóth Gabi énekesnőről és Krausz Gábor séfről többször láthattunk már olyan fotót, mely a szerelmükről árulkodik, látszik, hogy jól érzik magukat egymás közelségében. Ám arról eddig egyikük sem nyilatkozott, hogy hogyan találkoztak. Tóth Gabi azonban most erről is beszét a Joshi Bharatnak.

"Rámírt a közösségi oldalon, ott ismerkedtünk meg. Telefonon beszélgettünk és személyesen is találkoztunk" - mesélte Tóth Gabi a műsorban, előtte csak a tévében látta Krausz Gábort. Mint mondta: nagyon felnéz a séfekre. A beszámolót a személyes találkozás élményével folytatta:

"Olyan furcsa "megérkezem" érzésem volt. Biztonságot és nyugalmat éreztem és azóta is ezt érzem" - folytatta az énekesnő. "Egyből megindultak a kilók is, ahogy boldog lettem" - tette hozzá célozva ezzel rohamos fogyására.

Sarka Kata ujján gyűrű csillog: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180907-sarka-kata-ujjan-gyuru-csillog.htmlSarka Kata legutóbbi fotóján jól látszik, hogy gyűrűsujját bizony egy ékszer díszíti. Vajon ez az, aminek tűnik? TV + SztárokOrigoMasterChef VIP: kiesett Tillahttp://www.life.hu/sztarok/20180907-masterchef-vip-kiesett-tilla.htmlA MasterChef VIP legutóbbi epizódjában Tillának kellett búcsúznia. TV + SztárokOrigoGyanús fotó készült Meghan Markle-ről: az alattvalók szerint babát várhathttp://www.life.hu/sztarok/20180907-gyanus-foto-keszult-meghan-marklerol-az-alattvalok-szerint-babat-varhat.htmlFriss fotók készültek Meghan Markle-ről és Harry hercegről. A hercegné ismét csodásan festett kék ruhájában, a rajongóknak azonban mégsem ez tűnt fel elsőnek, hanem az, hogy furcsán domborodik a pocakja. Lehet, hogy babát vár? TV + Sztárok--Pásztor Anna üzent támadója édesanyjának: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180907-pasztor-anna-uzent-tamadoja-edesanyjanak.htmlPásztor Anna a Facebookon, egy videón keresztül üzent támadója édesanyjának, barátainak. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoNyerő Páros: Kefir szerelme, Mariann beszólt Solti Ádám párjának, Berninekhttp://www.life.hu/sztarok/20180907-nyero-paros-kefir-szerelme-mariann-beszolt-solti-adam-parjanak-berninek.htmlKefir kedvese, Mariann még egy utolsót odaszúrt Solti Ádám szerelmének, Berninek mielőtt elhagyták volna a Nyerő Páros villáját. TV + Sztárok--Esztergályos Cecília és Spáh Dávid is reagált Ádám Tamás halálhírérehttp://www.life.hu/sztarok/20180907-esztergalyos-cecilia-es-spah-david-is-reagalt-adam-tamas-halalhirere.htmlTragikus hirtelenséggel hunyt el Ádám Tamás színész, mindössze 66 évesen. Barátait teljesen letaglózta a színész halálának híre. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.