Kárász Zénó szerint Ádám Tamást megtörte, hogy alig akadt munkája

2018.09.13. 19:52

Kárász Zénó először szólalt meg kollégája és barátja, Ádám Tamás halála kapcsán.

Ahogyan a családot, barátokat, úgy az egész országot megrázta Ádám Tamás halálhíre. Sorra szólalnak meg az egykori kollégák is, akik máig döbbentek állnak a történtek előtt. A Story magazinnak most sorozatbeli fia, Kárász Zénó nyilatkozott.

Szokták mondani, felnőttkorban már nehezen köt barátságot az ember, nekem Tamás nem csak a kollégám, hanem a barátom, második apám is volt. Napi kapcsolatban maradtunk, játszottunk együtt, és rendezett is engem. Az utóbbi hónapokban már alig volt munkája, ajánlatai sem nagyon akadtak, úgy láttam, hogy ez megtörte őt, pedig mögötte állt egy szerető család. Persze lehet, hogy keserű helyzetekben ez kevésnek bizonyulhat..."

Ádám Tamásra emlékeznek kollégáiForrás: MTI/Kallos Bea
Kárász ZénóÁdám Tamásgyászmunka