Fergeteges bulival nyitotta meg az őszt a Sláger TV és a Sláger FM

2018.09.22. 19:10

A hazai zenei élet szinte teljes palettája képviseltette magát a Sláger Partyn, amely a nagy bejelentések estéje volt.

 Nagyszabású partival nyitotta meg az őszt a Sláger csapata, amelyen egész este a nyolcvanas, kilencvenes évek legnagyobb slágerei csendültek fel. Az eseményen részt vettek a hazai zenei élet jeles képviselői, zenei ikonok és legendák, akik örömmel vetették bele magukat a budapesti szórakozóhely pezsgő hangulatába. A partin részt vett többek között Péter Szabó Szilvia, Zséda, Sasvári Sándor, Varga Viktor, Kefír, Benkő László, Curtis, Zoltán Erika, a Sláger TV és a Sláger FM műsorvezetői valamint sokan mások.

Forrás: spotlightmedia

Az eseményt Pordán Petra és Andrejszky Zoltán nyitották meg, de a Sláger FM vezérigazgatója Ürge Dezső is köszöntötte a vendégeket. Az est folyamán több nagy bejelentésre is sor került. Curtis elárulta, hogyan alakul zenei pályája a közeljövőben.„Tele vagyok tervekkel, nem áll meg az élet az ősszel sem. Megkezdődtek a munkálatai az új lemezemnek, amit nem mással, mint Emilióval közösen tervezek. Nemrég közös dallal rukkoltunk elő, de egy közös lemezt is tervezünk. Bár csak négy-öt éve vagyunk barátok, nekem ő olyan, mintha a testvérem lenne. Mindig számíthatunk egymásra és nemcsak zeneileg, de emberileg is teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Egy barát minden körülmények között barát kell, hogy maradjon. Tudom, hogy benne soha nem fogok csalódni és ő is számíthat rám bármikor. Jövőre egy zenekaros turné is a terveim között szerepel, így már most gőzerővel dolgozom azon, hogy 2019-ben minden tervem és elképzelésem valóra váljon" – árulta el Curtis a Sláger Partyn.

Forrás: Sláger FM

 

ZsédaPéter Szabó SzilviaCurtisSláger TVSláger FM