Pécsi Ildikó unokájának költöznie kell, jön a végrehajtó

Fotó: MTI/Zih Zsolt -
Pécsi Ildikó végrehajtó költözés Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem zárult Pártos Csilla és Pécsi Ildikó ügye. A színésznő unokája még a házban lakik, valószínűleg a végrehajtónak kell majd kiköltöztetnie.

Pártos Csilla ugyan már kiköltözött Pécsi Ildikó házából, ám a színésznő fiával közös gyermeke, Csaba még mindig ott lakik. Pécsi Ildikó szerint Pártos Csilla semmit nem tett a házért, amíg ott lakott.

A Lokál most azt írja, hogy júliusban Pártos és új párja, Dániel levelet küldtek Pécsi Ildikó ügyvédjének azért, mert a három éve húzódó ingatlanpert békés úton szeretnék elintézni. A nyári ítélkezési szünet miatt vártak az üggyel, ám állításuk szerint Pártosék azóta sem jelentkeztek.

Pártos Csilla végül nem kereste Pécsi Ildikót, folytatódik az eljárás Fotó: MTI/Zih Zsolt

"Nem került sor a békülésre, így folytatódik a végrehajtás. A jogerős ítélet februárban egyértelműen kimondta: Pártos Csillának el kell hagynia az ingatlant. Ez azonban nem történt meg, így ügyfelemmel végrehajtást indítottunk el, ami még most is folyik, mindenféle egyéb per ellenére. Bár az alperes állítólag már elköltözött, a fia még mindig ott lakik, így már csak a magyar bírósági végrehajtó hatékonyságán múlik, hogy mikor költöztetik ki az unokát is. Szeretnénk ezen minél hamarabb túlesni, mert ügyfelem el akarja adni az ingatlant, illetve ezzel szabadon rendelkezni, amit addig nem tud megtenni, amíg az ügy teljesen le nem zárul" - mondta a lapnak Pécsi Ildikó jogi képviselője, dr. Magyar György.

A lap Pártos Csilla ügyvédjét is megkereste, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

Pintér Tibor barátnője nagyon trágár szavakkal illette kedvesét élő adásbanhttp://www.life.hu/sztarok/20181003-pinter-tibor-baratnoje-nagyon-tragar-szavakkal-illette-kedveset-elo-adasban.htmlNem felhőtlen Pintér Tibor és kedvese, a 23 évvel fiatalabb Rubos Frida kapcsolata. Ezt most élő adásban is megmutatták. TV + SztárokOrigoNacsa Olivér és kedvese, Somossy Barbara máris összeházasodtak?http://www.life.hu/sztarok/20181003-nacsa-oliver-es-kedvese-somossy-barbara-maris-osszehazasodtak.htmlTikos esküvőre kerülhetett sor Nacsa Olivéréknél, legalábbis erre utaló fotót osztott meg a humorista Instagram-oldalán. TV + SztárokOrigoKatalin hercegné visszatért szülési szabadságáról: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181003-katalin-hercegne-visszatert-szulesi-szabadsagarol.htmlKatalin hercegné harmadik gyermeke születése után visszavonult, a hivatalos kötelezettségei alól felmentést kapott, de véget ért a szabadsága. Így nézett ki a hercegné első megjelenésén. TV + Sztárok--Pintér Tibor és 23 évvel fiatalabb kedvese élő adásban vesztek összehttp://www.life.hu/sztarok/20181003-pinter-tibor-es-23-evvel-fiatalabb-kedvese-elo-adasban-vesztek-ossze.htmlKönnyes szemmel ült be a Mokka stúdiójába Rubos Frida, Pintér Tibor kedvese. A pár élő adásban mondta el, min vesztek össze, sőt még ott is folytatták a vitát. TV + Sztárok--Ezeket veszítette el Diana hercegné, miután elvált Károlytólhttp://www.life.hu/sztarok/20181003-ezeket-veszitette-el-diana-hercegne-miutan-elvalt-karolytol.htmlMint ahogy azt mindannyian tudjuk, Diana hercegné és Károly házassága nem volt felhőtlen. A hercegnőt fizikailag és lelkileg is megviselte a kapcsolat, de a válásuk sem hozott enyhülést: sok mindent elveszített Diana. TV + Sztárok--Csomor Csilla esett ki a MasterChef VIP-ből: nem volt a néző szíve csücskehttp://www.life.hu/sztarok/20181003-csomor-csilla-esett-ki-a-masterchef-vip-bol-nem-volt-a-nezo-szive-csucske.htmlCsomor Csilla esett ki a MasterChef VIP legutóbbi adásában. ám a kommentek alapján úgy tűnik, hogy a legtöbb néző nem fájlalja, hogy a színésznő nem folytathatja tovább a főzést. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.