Elvesztette kisbabáját Vasvári Vivien

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Nyerő páros Vasvári Vivien vetélés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasvári Vivien hetekkel ezelőtt elkeseredett videókat posztolt a közösségi oldalára, de nem kommentálta azokat. Most azonban elmondta: nem sokáig tartott a boldogságuk, ugyanis elvesztette a kisbabáját. 

"Elmondhatatlanul fáj! Tudom, sokan átélték azt, amit én, de én most nagyon megtörtem. Az elmúlt hetekben az interjúkban nem válaszoltam egy babával kapcsolatos kérdésre sem, mert amikor a műsorban kiderült, hogy terhes vagyok, valójában már nem voltam az. Most azonban már tudok róla beszélni, igaz, csak fájó szívvel, sírva..." - mondta el a Storynak a Nyerő Páros győztese.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Rettenetesen féltem, hogy a baba nem fog megmaradni. Az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben, a kis szíve normálisan ver. Nagyon örültünk (...). Eljött a 12. hét, amikor következnie kellett volna a genetikai szűrésnek. Ezt megelőzően egy héten keresztül azt álmodtam, hogy meghal a baba. Minden nap sírva keltem. (...) Amikor elkezdődött a vizsgálat, már láttam, hogy nem mozog, nincs szívhang. Annyira összetörtem, mint még soha!" – mesélte Vivi. Az orvosok szerint a baba nem volt egészséges, ezért ment el.

Tárgyalótermen kívül egyezkedhet az általa okozott baleset sérültjével Fésűs Nellyhttp://www.life.hu/sztarok/20181004-targyalotermen-kivul-egyezkedhet-az-altala-okozott-baleset-serultjevel-fesus-nelly-szineszno.htmlTöbb autóval és egy kisbusszal ütközött össze Fésűs Nelly színésznő az M0-ás autópályán még tavaly novemberben. Ahogy megírtuk, nemrégiben lezárult a nyomozás, az ügyészség a gyanúsítottal szemben a büntetőeljárást 6 hónapra felfüggesztette, és az ügyet közvetítői eljárásra utalta TV + Sztárok--Az összeesküvés-elméletek szerint Dianát a királynő parancsára végezték kihttp://www.life.hu/sztarok/20180930-az-osszeeskuveselmeletek-szerint-dianat-a-kiralyno-parancsara-vegeztek-ki-camilla-is-retteg.htmlBár Diana hercegnő több mint 20 éve nincs közöttünk, halála körülményeivel kapcsolatban még mindig egyre elképesztőbb elméletek látnak napvilágot. TV + Sztárok--Bakik A mi kis falunk forgatásán: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180930-bakik-a-a-mi-kis-falunk-forgatasan-video.htmlIgazi csemege A Mi kis falunk rajongóinak az a bakiparádé, amelyet az RTL Klub válogatott össze a sorozat forgatásáról. TV + SztárokOrigoA Sztárban sztár versenyzőjeként üzent Liptai Claudiának Gesztesi Károlyhttp://www.life.hu/sztarok/20180930-a-sztarban-sztar-versenyzojekent-uzent-liptai-claudianak-volt-felesegenek-gesztesi-karoly.htmlA Sztárban Sztár hatodik évadában Gesztesi Károly is szerepelni fog. A népszerű színész a Mokkában mesélt arról, sokat gondolkozott-e, amikor megkeresték a műsor készítői, beszélt közelgő színházi bemutatójáról, sőt azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy a Sztárban Sztár zsűrijeként volt felesége, Liptai Claudia is véleményezni fogja a produkcióját. TV + SztárokOrigoLezárják kora este a Lánchidat a mellrák elleni küzdelmet népszerűsítő felvonulás miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180930-lezarjak-kora-este-a-lanchidat-egy-felvonulas-miatt-1.htmlLezárják ma kora este a Lánchidat a mellrák elleni küzdelmet népszerűsítő felvonulás miatt. Várhatóan este fél hat és fél nyolc között lesz a zárás, a 16-os busz rövidített útvonalon - pesti vonalszakaszát nem érintve - a Clark Ádám térig közlekedik, a 105-ös busz pedig az Erzsébet hídon halad át Buda és Pest között - tájékoztatta a BKK az MTI-t. TV + Sztárok--Szenzációs négyes: ÉNB Lalit látta vendégül Oszvald Marikahttp://www.life.hu/sztarok/20180929-szenzacios-negyes-enb-lalit-latta-vendegul-oszvald-marika.htmlMíg Oszvald Marika gördeszkázott, addig ÉNB Lali főzni tanult. Hogy, milyen kapcsolati tanácsokkal látta el Marika Lalit és milyen trükköket tanított Lali a színésznőnek az az RTL Klub videójából kiderül. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.