Ők Hollywood legcukibb házaspárja: Emily Blunt és John Krasinski

Emily Blunt házasság John Krasinski szerelem Hollywood
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hollywoodban sajnos nem az a megszokott, hogy a házaspárok kitartanak egymás mellett, és egyetértésben, harmonikus kapcsolatban nevelik a gyermekeiket, de Emily Bluntnak és John Krasinskinak sikerült megvalósítania ezt a lehetetlennek tűnő küldetést egy olyan környezetben, ahol nem feltétlenül a hűség és a kitartás a legnagyobb érték.

Csodálatos példát mutat Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb házaspárja, Emily Blunt és John Krasinski. Hiába szakítja el őket egymástól a munkájuk időről időre, mindent megtesznek azért, hogy normális családi életük legyen. John az utóbbi hónapok minden hétvégéjén a fél világot átrepülte, hogy magához ölelhesse feleségét és gyermekeit.

John hónapokon keresztül a Jack Ryan című tévésorozatot forgatta Montrealban, aminek ő alakítja a címszerepét, míg felesége a Mary Poppins visszatér című mozi címszerepének forgatása miatt Londonban időzött. A pár úgy döntött, hogy a gyerekek ez idő alatt az anyukájukkal maradnak, így London lesz a bázisuk. A férjet eléggé megviselte a távolság, de minden hétvégén repülőre ült, hogy a felesége, illetve a 2 éves Violet és a 4 éves Hazel ne szenvedjék meg a hiányát. „Azt szeretném, ha mindig az anyukájuk mellett lennének a lányok, én pedig annyit repülök, amennyit csak kell." – mondta a családapa, de utólag bevallotta, hogy az állandó utazgatás felért számára egy kínzással. Az egész hetes kimerítő forgatás után minden szombaton hajnal 5 órakor már a London felé tartó gépen ücsörgött, vasárnap este pedig közel 10 ezer kilométert megtéve visszarepült a saját filmes stábjához, Kanadába.

Emily és John azt vallják, hogy a családdal töltött idő nem eladó, és soha nem fognak róla lemondani Forrás: NORTHFOTO/Tammie Arroyo

Emily és John azt vallják, hogy a családdal töltött idő nem eladó, és soha nem fognak róla lemondani.

Még akkor sem, ha Hollywoodban nem ez a hozzáállás jellemző. A pár mindkét tagja nagyon sikeres, ezért a munkáik miatt gyakran kénytelenek fizikailag elszakadni egymástól hosszabb-rövidebb időre. A sok szervezéssel, utazgatással együtt úgy vélik, hogy ők ketten nagyon szerencsések, hiszen imádják a munkájukat. Ráadásul megtalálták a másik felüket.


Az első pillanattól a mai napig szeretik egymást


A pár több mint 10 éve szeretett egymásba, idén nyáron pedig már a 8. házassági évfordulójukat ünnepelték. De hogy is történt ez? Mivel Emily igyekszik sok időt tölteni a lányaikkal, így John az, aki legtöbbször interjúkra jár és mesél az életükről. Neki köszönhetően szépen kirajzolódott szerelmük története, amit rövid fejezetekben összefoglalunk.

A pár több mint 10 éve szeretett egymásba, idén nyáron pedig már a 8. házassági évfordulójukat ünnepelték Forrás: AFP/Jamie Mccarthy


2008. Szerelem első látásra


A The Ellen Showban John még 2011-ben elmesélte, hogyan találkoztak először Emilyvel. Azt is bevallotta, hogy rögtön tudta, számára ő az igazi.

És akkor megláttam őt! Annyira ideges lettem, mert az futott át az agyamon, hogy atya ég, én ebbe a nőbe bele tudnék szeretni!


Emlékszem, arról beszélgetünk a barátaimmal, hogy mennyire élvezzük a szingli életet, amikor az egyikük felkiáltott, hogy ott van a haverom, John! Így ismerkedtünk meg."


Az első randevú


Még abban az évben randiztak egymással. Hol máshol, mint egy forgatási területen! "Annyira biztos voltam abban, hogy ennek a kapcsolatnak soha nem lesz vége. Azt hittem, felrobbanok, olyan boldog voltam. " - mesélte John.

A The Ellen Showban John elmesélte, hogyan találkoztak először Emilyvel, rögtön tudta hogy számára ő az igazi Forrás: NORTHFOTO/Isabel Infantes


2009. augusztus. Megtörténik az eljegyzés


Kevesebb, mint 1 évvel az első találkozásuk után eljegyezték egymást. John férfiasan bevallotta, hogy mindannyian megkönnyezték ezt a családi eseményt. „Sírtunk mindketten, és aztán mindenki más körülöttünk. Nagyon meghitt pillanat volt."

2010. július 10. Szűk családi, baráti körben összeházasodnak


A gyönyörű Comói-tó partján hangozottak el az igenek. A menyasszony Marchesa kosztümöt viselt a családtagok és a vendégek előtt, ahol többek közt George Clooney is megjelent, aki éppen a comói házában tartózkodott a ceremónia idején.

2014. február 16. Megszületik az első közös gyermekük


Az esküvőjük után 4 évvel lettek szülők. Boldogan tudatták családjukkal és rajongóikkal, hogy Hazel Krasinski világra jött.

Első közös gyermekük, Hazel, 2014-ben született Forrás: NORTHFOTO


2016. június. Második gyermekük is megérkezik


A Twitteren ezt a hírt így jelentették be. „Ennél már nem is lehetnénk boldogabbak, hiszen két héttel ezelőtt megérkezett családunk 4. tagja, csodálatos lányunk, Violet."

2018. április 6. A pár az első közös filmjén dolgozik


Érdekes, hogy bár ugyanazon a területen mozognak, évek teltek el, mire idén végre közös munkába is kezdhettek a Hang nélkül című alkotásban. A filmet John rendezte, és ők ketten a főszereplők. Bármilyen hihetetlen, de a munkakapcsolat cseppet sem ártott a házasságuknak. Sőt, a pár szerint még közelebb hozta őket egymáshoz. Augusztusban volt a film premierje, ahol a férj köszönetet mondott élete szerelmének.

A feleségem mindvégig támogatott. Ott állt mellettem és végignézte a jeleneteket amikben szerepelt, és azokat is, amikben nem.

A Hang nélkül című film volt az első közös munkájuk Forrás: Collection Christophel/Paramount Pictures


2018. július 10. A 8. házassági évfordulójukat ünneplik


El lehet mondani, hogy régóta együtt vannak, de sem a távolság, sem az idő nem kezdte ki a kapcsolatukat. Szeretik és támogatják egymást, és öröm hallani, ahogy a férj rajongva mesél a feleségéről, amíg az otthon vigyáz a gyermekeikre. „Mindig is a legnagyobb rajongója leszek, mert Emily fenomenális színésznő és nő. Hihetetlenül tehetséges és erős, mégis olyan kedves. Körülötte mindenki jobb ember lesz. Őszintén mondom, hiszen ezt tapasztalom nap, mint nap."

Ezek csodálatos szavak, főleg egy olyan felszínes világban, mint a Los Angeles-i Hollywoodban. Legyenek boldogok együtt nagyon sokáig!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.