Szakértő elemezte David Beckham kijelentését, miszerint a házassága Victoriával bonyolult

Forrás: AFP/Justin Tallis -
pszichológus David Beckham házasság párkapcsolati szakértő Victoria Beckham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy párkapcsolati szakértő szerint lehetséges, hogy David és Victoria Beckham már nem szerelmesek egymásba, ugyanakkor meg van róla győződve, hogy meg fogják menteni a házasságukat.

Pár napja a fél világot megdöbbentette David Beckham azzal a kijelentésével, hogy a házassága Victoriával bonyolult. Most egy párkapcsolati szakértő szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

Nem volt a legszerencsésebb mondat ez Davidtől, ugyanakkor valójában semmi baj nincs azzal, hogy elárulta, a hosszú házasságok működéséhez bizony sokszor kemény munkára van szükség” – magyarázta dr. Becky Spelman pszichológus.

David és Victoria már nem szerelmesek egymásba? Forrás: AFP/Justin Tallis

A szakember a Mirrornak elárulta, nagyon ritka, ha 2-3 évnél tovább tart az igazi szerelem egy kapcsolatban. Ekkor még a partnerünket tartjuk a legnagyszerűbb embernek a világon, ám ez egy idő után természetes, hogy megváltozik.

Úgy vélem, helyesen tette David, hogy rávilágított, az ő házasságuk sem tökéletes. Így legalább nem keltenek bennünk hamis benyomásokat. Bár lehet, hogy Victoria nem örült annak, hogy férje ilyet nyilatkozott, meg vagyok róla győződve, hogy mindent megtesz azért, hogy együtt maradjanak. Reménykedem, hogy ezt a vihart is átvészelik együtt.”

Gáspár Bea borvacsorája nem volt nyereségeshttp://www.life.hu/sztarok/20181024-gaspar-bea-borvacsoraja-nem-volt-nyereseges.htmlTúl van az első borvacsoráján Gáspár Bea, ami jó élményekkel és veszteséggel zárult. TV + SztárokOrigoOszter Sándort kitagadta édesanyja: évekig hajléktalanként élthttp://www.life.hu/sztarok/20181024-oszter-sandort-kitagadta-edesanyja-hajlektalankent-evekig.htmlOszter Sándor fiatalon vakmerő volt, nem ismert lehetetlent, még akkor sem ijedt meg, amikor az édesanyja kitagadta, és nem volt hol aludnia: évekig hajléktalanként élt. TV + Sztárok--Harmadszor is férjez ment az Amerikai szépség sztárja, Mena Suvarihttp://www.life.hu/sztarok/20181023-harmadszor-is-ferjez-ment-az-amerikai-szepseg-sztarja-mena-suvari.htmlIsmét bekötötték Mena Suvari színésznő fejét, harmadszor is megtalálta az "igazit". TV + SztárokOrigoHazánk első férfi szépségversenyének győztese, Varga András a Ninja Warriorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20181023-hazank-elso-ferfi-szepsegversenyenek-gyoztese-varga-andras-a-ninja-warriorban.htmlA 20 éves modell, Varga András Budapestről érkezett a Ninja Warrior pályájára. Elárulta, meg akarja mutatni, hogy a modellek nem üresfejűek, hanem igenis tudnak keményen küzdeni. András tavaly áprilisban nyerte meg az első magyar férfi szépségversenyt, a Mr. Universal Ambassadort. TV + Sztárok--Megszólalt Pintér Tenya barátnője, Frida: "Rémálomnak tűnhet a kapcsolatunk"http://www.life.hu/sztarok/20181024-megszolalt-pinter-tenya-baratnoje-frida-remaloknak-tunhet-a-kapcsolatunk.htmlÚgy látszik, rendeződik Pintér Tibor és kedvese, Frida kapcsolata. A fiatal lány meglepő kijelentést tett a Ripostnak. TV + SztárokOrigoA Facebookon figyelmeztet Gundel Takács Gábor: csúnyán átvertékhttp://www.life.hu/sztarok/20181024-a-facebookon-figyelmeztet-gundel-takacs-gabor-csunyan-atvertek.htmlAmerikaifoci-meccset akart nézni Londonban Gundel Takács Gábor, ám a stadionba nem jutott be.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.