Novozánszki VV Fanni holttestét egy halottaskocsin vihették el, majd 1000 fokon hamvasztották – állítja egy rab a váci börtönben

Forrás: Facebook/Origo -
Novozánszki Fanni VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni lassan egy évvel ezelőtt tűnt el. Először azt hitték, külföldre ment, mindent hátrahagyva, ám később kiderült: gyilkosság áldozata lett. A család kétségbeesetten szeretné megtalálni a lányukat, hogy végre békében eltemethessék, ám a testet úgy tűnik, hátborzongató körülmények között elhamvasztották.

2017 novemberében látták utoljára a ValóVilágból megismert szoláriumimádó lányt, aki a luxusbörtön után a testéből élt. Családja kétségbeesetten kereste Fannit, miután napokig hiába hívták, ám a rendőrség tavaly decemberben biztosan állította: a lány gyilkosság áldozata lett. Testét azóta sem találták meg, pedig még az FBI segítségét is igénybe vették. Néhány hete azonban fordulat állt be az ügyben: egy Vácott raboskodó férfi felhívta a család ügyvédjét és azt állította, Fanni holttestét elégették, ezért nem találják.

Novozánszki Fanni Forrás: --

A férfi azóta újabb információkat közölt: jó kapcsolatot ápolt Fannival és ismerte azt a férfit is, B. Lászlót, aki lassan egy éve előzetes letartóztatásban van a lány meggyilkolásának gyanúja miatt. A férfi szerint B. László nagyon odavolt Fanniért és annak a híre, hogy külföldre költözik a lány, és ott folytatja a munkáját vezethetett a végzetes estéhez. Miután az egykori villalakó elhunyt, testét egy olyan bűnbandának adták át, akik súlyos milliókért bárkit elégetnek. A rab állítása szerint ez a szervezet kapcsolatban áll egy krematóriummal, ahol két legális hamvasztás között belefér egy illegális is. Fanni testét pedig halottaskocsin szállíthatták el, amit a rendőrség nem ellenőriz.

A hatóságok komolyan veszik a férfi információit, ugyanis többször hallgatták már ki az ügyben.

„A rab elmondta, hogy ez a társaság egy krematóriummal van kapcsolatban, ahol két hivatalos hamvasztás között egy nem hivatalos is belefér. Sajnos neveket, címeket nem tudott mondani a tanú, így hivatalosan is lezárult a meghallgatása”mondta a Novozánszki család ügyvédje a Bors megkeresésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.