Még keresi a rendőrség Sánta László színész támadóját

Forrás: Facebook -
rendőrség nyomozás Sánta László támadó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elkapták Sánta László egyik támadóját, az elkövető társát azonban továbbra is keresi a rendőrség. A színészt még szeptemberben verték meg a nyílt utcán.

Szeptember elején számoltunk be arról, hogy a nyílt utcán megverték Sánta Lászlót. A Madách Színház színészének elmondása szerint ő csak figyelmeztetni akarta az előtte álló hölgyet, hogy kinyílt a táskája, megkocogtatta a hátát, de ezt igen rossz néven vette a mellette lévő férfi, és egy másik társával együtt elkezdték Sántát ütlegelni.

Sánta László csak jót akart, mégis pofonokat kapott Forrás: Facebook

A rendőrség most közzétette a hírt, miszerint az egyik támadót (egy 35 éves palesztin állampolgárt) elkapták, társát, a 27 esztendős Varga Dávidot azonban még keresik. Utóbbinak a fotóját is közzétették.

Őt keresik Forrás: Police.hu
Sztárok, akik 30 éves koruk előtt távoztak az élők sorából: Heath Ledgertől Amy Winehouse-ighttp://www.life.hu/sztarok/20181109-sztarok-akik-30-eves-koruk-elott-tavoztak-az-elok-sorabol-heath-ledger-amy-winehouse.htmlNagy tehetségek, akiktől fájdalmasan korán kellett búcsút vennünk. Értelmetlen halálukat a rajongók talán a mai napig sem tudták megemészteni, hiába teltek már el hosszú évek azóta, hogy távoztak az élők sorából még 30 éves koruk előtt. TV + Sztárok--Nem jelent meg a Mokka élő adásában Pintér Tenyahttp://www.life.hu/sztarok/20181110-nem-jelent-meg-a-mokka-elo-adasaban-pinter-tibor-tenya.htmlPintér Tibornak péntek reggelre hívták vendégnek a TV2 Mokkájába, de a színész nem ment el. Kiderült, miért. TV + SztárokOrigoSurvivor: ezt gondolja az egykori játékosokból álló zsűri Dávidról és Fannirólhttp://www.life.hu/sztarok/20181110-survivor-ezt-gondolja-az-egykori-jatekosokbol-allo-zsuri-a-finalistakrol-davidrol-es-fannirol.htmlA Survivor utolsó adásában felemelő és feszült pillanatoknak is részesei lehettek a játékosok és a nézők egyaránt. A mindent eldöntő törzsi tanácson a korábbi konfliktusok is napirendre kerültek. TV + SztárokOrigoYvonne Dederick és férjének házassága zátonyra futotthttp://www.life.hu/sztarok/20181110-yvonne-dederick-es-ferjenek-hazassaga-zatonyra-futott.htmlAzt pletykálják, hogy Yvonne Dederick és ügyvéd férjének házassága véget ért. Állítólag Dávid már el is költözött közös otthonukból. Yvonne több száz milliós asszonytartásra számíthat. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSzakított Pintér Tibor és Fridahttp://www.life.hu/sztarok/20181110-szakitott-pinter-tibor-es-rubos-frida.htmlMegtörtént az, ami egy ideje már levegőben volt: szakított Pintér Tibor és Frida. Már A legbátrabb páros felvételein volt érezhető a feszültség közöttük, sokat veszekedtek, sőt, nemrégiben a TV2 Mokka adásában szólt be Frida Tenyának. A színész megfelezte a lánnyal A legbátrabb párosban kapott 10 millió forintot, albérletet keresett neki, továbbá anyagilag és emberileg is segíti. TV + SztárokOrigoMeghan hercegné nem viselhette azt a tiarát az esküvőn, amelyiket akartahttp://www.life.hu/sztarok/20181109-meghan-hercegne-nem-viselhette-azt-a-tiarat-az-eskuvon-amelyiket-akarta.htmlEgy smaragdokkal kirakott tiarát szeretett volna viselni Meghan hercegné az esküvőjén, ám friss értesülések szerint II. Erzsébet királynő ezt megakadályozta. Figyelmeztette a hercegnét, hogy be kell tartania a családi protokollt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.