Pintér Tibor Rubos Frida
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megtörtént az, ami egy ideje már a levegőben volt: szakított Pintér Tibor és Frida. Már A legbátrabb páros felvételein is érezhető volt közöttük a feszültség, sokat veszekedtek, sőt nemrégiben a TV2 Mokka adásában szólt be Frida Tenyának.  A színész megfelezte a lánnyal A legbátrabb párosban kapott 10 millió forintot, albérletet keresett neki, továbbá anyagilag és emberileg is segíti.

"Fridi egy tüneményes csiszolatlan gyémánt, ám igen lobbanékony és hirtelen természetű. Ezt már az elejétől kezdve éreztem, de gondoltam, egy 20 éves fiatal lánynak csak pici időre van szüksége és összeszokunk. A kisebb kirohanásaival azonban már egyre nehezebben tudtam azonosulni, a nyilvános veszekedések sokat kivettek belőlem, az állandó harc pedig megölte a szenvedélyt. Fridi egy igazi kincs, és pár év múlva valaki nagyon boldog lesz mellette, de én nem szeretném csiszolgatni tovább ezt a gyémántot, hiszen apa vagyok, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, több tucat művészért és jószágért tartozom felelősséggel" - nyilatkozta a Borsnak Tenya.

Forrás: TV2

"A legbátrabb párosért kapott tízmilliós fődíjunk felét neki adtam, továbbá közösen néztünk neki albérletet, amiben anyagilag is segítem, nem beszélve az önálló élete elindulásáról. Nem égetek fel minden hidat. Nem gondolom, hogy így a közös munka a legjobb ötlet lenne, de nagyon fontos, hogy most jól útjára indítsam. Ha folyamatosan tőlem függne, az hiba lenne. Nem szeretném elvenni az idejét és a boldogságát. Lehet, hogy ezt még nem érti most, de hiszem, hogy egy nap rájön" - tette hozzá.

Nem jelent meg a Mokka élő adásában Pintér Tenyahttp://www.life.hu/sztarok/20181110-nem-jelent-meg-a-mokka-elo-adasaban-pinter-tibor-tenya.htmlPintér Tibornak péntek reggelre hívták vendégnek a TV2 Mokkájába, de a színész nem ment el. Kiderült, miért. TV + SztárokOrigoDávid lett a 2018-as Survivor győztesehttp://www.life.hu/sztarok/20181109-david-lett-a-2018as-survivor-gyoztese.htmlVéget ért a Survivor, megvan a győztes. Fanni és Dávid összecsapásából az utóbbi került ki győztesen. TV + SztárokOrigoSzakított párjával Rippel Feri: 9 hónapig voltak együtt Viktóriávalhttp://www.life.hu/sztarok/20181109-szakitott-parjaval-rippel-feri-9-honapig-voltak-egyutt-viktoriaval.htmlAugusztus végén a pár még arról beszélt boldogan, hogy remélik, néhány éven belül szülők lesznek, így mindenki megdöbbent a szakításon. Úgy tudni, a távolságot nem tudta leküzdeni a szerelmük. TV + SztárokOrigoBikiniben mutatta meg terhespocakját Tücsihttp://www.life.hu/sztarok/20181103-bikiniben-mutatta-meg-terhespocakjat-tucsi-aryee-claudia.htmlAryee Claudia, ahogy mindenki ismeri, Tücsi és párja, Sofron István első közös gyermeküket várják, akiről időközben már az is kiderült, hogy kislány lesz. A műsorvezető most az Instagram-oldalán mutatta meg, mekkora a pocakja. TV + SztárokOrigoÍgy ünnepelték a sztárok a halloweenthttp://www.life.hu/sztarok/20181103-igy-unnepeltek-a-sztarok-a-halloweent-a.htmlHalloween alkalmával a magyar és külföldi sztárok közösségi oldalain is felbukkantak maszkos, jelmezes, beöltözős, véres felvételek. Volt, aki szexire, más viccesre vagy éppen félelmetesre vette a figurát. TV + SztárokOrigoHalálesetek és balesetek is történek a túlélőshow-kban: nem veszélytelen ezekben szerepelnihttp://www.life.hu/sztarok/20181103-halalesetek-es-balesetek-is-tortenek-a-tuleloshowkban-mint-a-survivor.htmlA Survivorök legijesztőbb esete talán a most futó szériában történt, amikor - a játékot azóta feladó - Balázs olyan rosszul lett, hogy nem tudott lábra állni és sokáig megszólalni sem bírt. A srác kiszáradás miatt került sokkos állapotba, ami miatt végül orvoshoz szállították és infúzióra kötötték. A 24.hu összeszedte, hogy milyen balesetek és sérülések történtek eddig a reality külföldi verzióiban. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.