Jósnő járt a ValóVilág villájában: Adri felhasználta a szuperképességét

VV Adri ValóVilág 9
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Adri úgy döntött, felhasználja a szuperképességét és igénybe veszi a jósnőt és annak tanácsait.

Gyorsan fogynak a szuperképességek a ValóVilág9 powered by Big Brother villájában. Először Krisztián vetette be, Csokival igénybe véve a kinti programot, majd jött Zsuzsu, aki a hazugságvizsgáló szuperképesség felhasználását jelentette be. Most pedig Adri érezte itt az idejét, hogy felhasználja szuperképességét, amely nem más, minthogy igénybe vehet egy jósnőt. „Hiszek ezekben a dolgokban, hiszek a karmában, a spirituális dolgokban” – mondta Adri, aki igencsak kifaggatta a jósnőt a villatörténések kapcsán.

„Nagyon jó volt, hogy itt volt. Éreztem az energiáit, feltöltött, ahogy beszélt hozzám és amiket mondott, hiszek benne, biztos, hogy van benne igazság” – mondta Adri, aki nemcsak a villában szerveződő szövetségekről, de azt is kiszedte a jósnőből, hogy vajon ki volt a felelős Zsuzsu cuccainak eltűnéséért.

ValóVilág: hatalmas balhéba fulladt a vita VV Reni és VV Csoki közötthttp://www.life.hu/sztarok/20181125-valovilag9-hatalmas-balheba-fulladt-a-vita-reni-es-csoki-kozott.htmlKiderült, Reni már nem is Ginura, hanem Erára féltékeny a ValóVilág-villában. Elég volt a legkisebb „gyanús jel”, máris nekiesett az első párbajgyőztesnek. TV + SztárokOrigoX-Faktor: Szekér Gergő szembenézett édesanyja gyilkosávalhttp://www.life.hu/sztarok/20181125-xfaktor-szeker-gergo-szembenezett-edesanyja-gyilkosaval.htmlSzekér Gergő, az X-Faktor döntőse a Fókusz riporterének őszintén elmesélte, hogyan tudta meg, hogy édesanyját meggyilkolták. Évekkel később pedig a gyilkos szemébe nézett. TV + SztárokOrigoMegbüntette az NMHH a TV2-t, az RTL Klubot és a Tilos Rádióthttp://www.life.hu/sztarok/20181123-megbuntette-az-nmhh-a-tv2t-az-rtl-klubot-es-a-tilos-radiot-allampolgari-bejelentes.htmlÁllampolgári bejelentés nyomán büntetést kapott a TV2, az RTL Klub és a Tilos Rádió az NMHH-tól. TV + SztárokOrigoValóVilág: Adri és Hunor összegabalyodtak (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181121-valovilag9-adri-es-hunor-osszegabalyodtak.htmlA srác annyira felhúzta Adrit, hogy mérgében mindent kitálalt a villalakóknak. TV + SztárokOrigoValóVilág: Era és Hunor egymásra találtakhttp://www.life.hu/sztarok/20181121-valovilag-era-es-hunor-egymasra-talaltak-az-evesben.htmlAz éj leple alatt lógott ki a konyhába Era és Hunor, ám nem azért, amit sokan gondolnak. Nem szexelni készültek, hanem megéheztek. TV + SztárokOrigoSzavazz: Radics vagy Era térjen vissza a ValóVilág-villába ma este!http://www.life.hu/sztarok/20181118-radics-vagy-era-terjen-vissza-a-valovilagvillaba-ma-este.htmlA párbajozók "munkásságától" és jellemrajzától most eltekintünk, de ha nézed az RTL 2 valóságshow-ját, tuti határozott véleményed van arról, hogy Erának vagy Radicsnak kellene-e visszatérnie a villába. Szavazz, te melyiküket látnád továbbra is szívesen játékban! TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.