ValóVilág 9: Krisztián szemet vetett a villába érkező szexi tanár nénire

VV Vivien iskola VV Krisztián ValóVilág 9 tanár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Iskolahét van a ValóVilág 9 villájában. A villalakók újra a padokban ülve várják, hogy a fejükbe töltsék a tudást. Ám úgy tűnik, Krisztiánnak máshol jár az esze. Szemet vetett az egyik pedagógusra. 

Úgy tűnik, VV Krisztián habzsolja az életet. Nem tud leállni, újabb és újabb nőt szeretne maga mellett tudni. Villába érkezésekor azt mondta, hogy van barátnője, ám azóta már a kiesett Cintikével is ágyba bújt. A lány kiesése után pedig Viviennel melegedett össze.

Jelenleg épp iskolahét van a villában, így pedagógusok érkeznek a játékosokhoz, hogy némi tudást töltsenek a fejükbe. A műsor előzeteséből úgy tűnik, hogy Krisztián nemcsak a tudásra éhezik, hanem az egyik pedagógusra is. A kisfilmből az is kiderül, hogy ezt Viviennek is megpróbálta elmagyarázni.

Meg Ryan teljesen átszabatta az arcát, nagyon rosszul néz kihttp://www.life.hu/sztarok/20181205-meg-ryan-teljesen-atszabatta-az-arcat-nagyon-rosszul-nez-ki.htmlEljegyzése óta először fotózták le Meg Ryant vőlegényével, John Mellencamppel. A színésznő nagyon boldognak tűnik, ám még így is nehéz elsiklani a tény felett, hogy mennyire szétszabatta az arcát. TV + SztárokEgyütt sétált az elvált Ben Affleck és Jennifer Garnerhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-egyutt-setalt-az-elvalt-ben-affleck-es-jennifer-garner.htmlNem titok, hogy Ben Affleck és Jennifer Garner a válás után is tartják a kapcsolatot, hiszen közös gyermekeiket igyekeznek egyetértésben nevelni. Most együtt látták sétálni a családot. Vajon újra alakul a románc közöttük: TV + SztárokAFPKatalint és Vilmost hógolyóval dobálták meg: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-katalint-es-vilmost-hogolyoval-dobaltak-meg.htmlKatalint és Vilmost hógolyóval dobálták meg a Mikulás-ünnepségen. TV + Sztárok--Hosszú Katinka komoly dolgot árult egy videóban közösségi oldalánhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-hosszu-katinka-komoly-dolgot-arult-egy-videoban-kozossegi-oldalan.htmlSokan gondolják úgy, hogy magánéletük minden részletét megosztják azok a hírességek, akik gyakran posztolnak közösségi. Hosszú Katinka most felhívta rajongói figyelmét arra, hogy ez nem feltétlenül igaz. TV + Sztárok--Sztárok, akik arról híresek, hogy nem csinálnak semmit: Paris Hiltontól Kevin Federline-ighttp://www.life.hu/sztarok/20181205-sztarok-akik-arrol-hiresek-hogy-nem-csinalnak-semmit-paris-hiltontol-kevin-federline-ig.htmlA kezdetek kezdetén még azért vált híressé valaki, mert valami maradandót, figyelemre méltót tett le az asztalra: gyönyörűen énekelt, lebilincselő alakítást nyújtott egy filmben, vagy egyéb kivételes tehetsége volt, ami miatt felfigyeltek rá az emberek. Mára azonban már nem kell feltétlenül tenni valami értékes dolgot tenni azért, hogy valaki híres, vagy inkább hírhedt legyen. Akadnak bőven olyan celebek, akik éppen arról híresek, hogy különösebben semmit nem csinálnak. TV + SztárokOrigoA Dal 2019: Nagy Feró elárulta, hogyan fog pontoznihttp://www.life.hu/sztarok/20181205-a-dal-2019-nagy-fero-elarulta-hogyan-fog-pontozni.htmlA nemzet csótánya, Nagy Feró lett A Dal című eurovíziós műsor új zsűritagja. Feró a Life.hu-nak elmondta, számára egyáltalán nem az európai zenei trendek lesznek a bírálatában mérvadók, hanem az, hogy éppen abban a pillanatban számára mi tetszik. A pontos értékelési tervéről és arról, hogy mivel tölti a nyugdíjas éveit, szintén mesélt. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.