Varga Izabella súlyos sérülése megváltoztatta a Barátok közt forgatókönyvét

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Varga Izabella forrázás sérülés Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Varga Izabella keze nemrégiben súlyosan megsérült, forró olaj ömlött rá. A balesetnek látható nyomai vannak, így a Barátok közt forgatókönyvíróinak is lépniük kellett. A színésznő karaktere, dr. Balogh Nóra az elmúlt heteket rács mögött töltötte, a sorozatban egy börtönkonyhán történt vita során sérült meg. 

"Általában a kihallgatószobában forgattam, és nem szerepeltem annyit, mint szabadlábon" - mondta el Iza a Blikknek. "Mivel egy ilyen sérülés egyik napról a másikra történik, meg kell oldani a helyzetet, de szerencsére a nézőkkel ilyenkor simán össze tudunk kacsintani, értik, mi történik" - tette hozzá.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Hálás vagyok a stábnak, amiért annyit segítettek abban az időszakban. Mivel vezetni nem tudtam, hoztak-vittek a forgatásokra, próbálták úgy intézni, hogy a jeleneteim egy napon legyenek, így pihenhessek. Eleinte csak úgy tudtam forgatni, hogy folyamatosan jegelni kellett a kezem, a jégakkut csak a felvétel alatt tettem le, de arra is figyeltek, hogy mindig hideg legyen" - emlékezett vissza Iza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.