ökölvívás gyerekek család Erdei Zsolt botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz időszakon van túl Erdei Zsolt. Az ökölvívó-szövetségben kialakult botránytól igyekezett megvédeni a családját.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Magyarországon rendezett Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokságra jócskán ráfizetett a Magyar Ökölvívó Szövetség. Az ennek kapcsán kialakult botrány Erdei Zsoltot is megviselte. Bár azt mondja, kemény fából faragtál.

Erdei Zsolt és felesége, Réka Forrás: MTVA/Zih Zsolt

„Nem tagadom, voltak kemény pillanataim. Elismerem, akadtak hibák, de túlzónak éreztem, ami utána történt, sokszor igazságtalannak gondoltam. Megpróbáltam a balhétól megóvni a családomat, például soha nem mondtam el, aktuálisan milyen támadások értek, de az arcomra volt írva, hgoy nem minden fenékig tejfel” – magyarázta a Best magazinnak Erdei.

„Láttam rajta, hogy feszült és gondjai vannak” – árulta el a felesége, Réka. „Próbáltam nyugtatni, hogy minden megoldódik majd, és a családjára mindig számíthat” – tette hozzá az asszony.

Mádai Vivien lehet Liptai Claudia utódahttp://www.life.hu/sztarok/20181213-madai-vivien-lehet-liptai-claudia-utoda.htmlLiptai Claudia távozásával nagy feladat hárul a TV2-re: egy igazán ütős női műsorvezetőt kell találniuk. TV + SztárokOrigoA kommentelők szerint Meghan hercegné direkt tartja kezeit terhes pocakjánhttp://www.life.hu/sztarok/20181213-a-kommentelok-szerint-meghan-hercegne-direkt-tartja-kezeit-terhes-pocakjan.htmlA várandós Meghan hercegné sem menekül a rosszindulatú kommentelőktől, akik most terhes pocakja miatt támadják. TV + Sztárok--Dietz Guszti szerint Berki Krisztián nem építi, rombolja a testéthttp://www.life.hu/sztarok/20181213-dietz-guszti-szerint-berki-krisztian-nem-epiti-rombolja-a-testet.htmlBerki Krisztián és Berki Renáta ellen küzdött A legbátrabb páros döntőjében Dietz Guszti és Laky Zsuzsi. Végül a szépségkirálynő és férje kerültek ki győztesen, most Guszti elmondta, miért győzhette le Berkit és azt is, miért ajánlotta fel neki a nyereménye egy részét. TV + Sztárok--Viaszfigurákon mutatták meg, milyen lehet Harry herceg és Meghan hercegné karácsonyahttp://www.life.hu/sztarok/20181213-viaszfigurakon-mutattak-meg-milyen-lehet-harry-herceg-es-meghan-hercegne-karacsonya.htmlNem újdonság, hogy Harry herceg és Meghan hercegné viaszmásait is láthatjuk világszerte Madame Tussauds panoptikumában. Most a berlini tárlaton azt is megmutatták, milyen lehet a hercegi pár karácsonya. TV + Sztárok--VV Era bevallotta, hogy Hunorba szerelmes: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181213-vv-era-bevallotta-hogy-hunorba-szerelmes-video.htmlEra ittasan vallotta be Csokinak, hogy Hunorba szerelmes. TV + SztárokOrigoAsia Argento fehérneműben mutatta meg tetoválásait egy kiállításonhttp://www.life.hu/sztarok/20181212-asia-argento-fehernemuben-mutatta-meg-tetovalasait-egy-kiallitason.htmlAz XXX színésznője, Asia Argento fehérneműben mutatta meg testét egy kiállításon. Idomai helyett azonban itt a tetoválásait kellett nézni. TV + SztárokAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.