Nem emelnek vádat Czeizel Endre szeretője ellen

Fotó: Bielik István - Origo -
nyomozás szerető Czeizel Endre sperma gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült: nem emelnek vádat Czeizel Endre szeretője, Dóra ellen.

Czeizel Endrének fiatal szeretőjétől, Dórától két gyermeke született. A fogantatás mesterséges úton történt, a professzor odaadta kedvesének a spermáját. A baj ezzel az, hogy hivatalosan csak férj vagy élettárs lehet donor...

Ráadásul a Ripost úgy tudja, a spermadonor beleegyezői nyilatkozatra nem a professzor, hanem egy másik férfi adatai és neve került. Emiatt jelentették fel a nőt emberi testrész tiltott felhasználása miatt.

Czeizel Endre szeretője ellen nem emelnek vádat Fotó: Bielik István - Origo

A nyomozást egyszer már lezárták, de a 24.hu most kiderítette, hogy a Fővárosi Főügyészség tavaly év elején felülvizsgálta a határozatot, és ismét nyomozást rendelt el az ügyben. Az újabb döntés nemrég megszületett: nem emelnek vádat Dóra ellen.

A Fővárosi Főügyészség 2018 novemberében megszüntette a nyomozást, egyúttal azonban a gyanúsítottat megrovásban részesítette. A megrovással az ügyészség helytelenítését fejezte ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólította a gyanúsítottat, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől. A gyanúsítottal szemben az eljárás során nem alkalmaztak kényszerintézkedést.”

Keanu Reeves és Jessica Alba is látott már szellemethttp://www.life.hu/sztarok/20181213-keanu-reeves-es-jessica-alba-is-latott-mar-szellemet.htmlSokan hátborzongató, félelmetes élményként mesélnek egy-egy ilyen találkozásról, mások elfogadják a szellemek létezését, sőt, szívesen osztoznak velük az otthonukon. A sztárok között is van, aki így, van, aki úgy viszonyul a hívatlan látogatóhoz. Az biztos, hogy a nők sokkal nyitottabbak és fogékonyabbak a természetfeletti jelenségek befogadására, vagy a férfiak egyszerűen csak nem merik bevallani. Csupán egyetlen macsó sztár vállalta be, hogy elárulja, valójában ő is látott szellemet gyerekkorában. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Reni és Vivi hatalmas veszekedést produkáltakhttp://www.life.hu/sztarok/20181213-valovilag-9-reni-es-vivi-hatalmas-veszekedest-produkaltak.htmlKrisztián hazugságvizsgálatra küldené villabeli kedvesét, Vivient. Arra kíváncsi, vajon a lány szerelmes-e belé, és volt-e valami közte és Csoki között. Enne kapcsán robbant ki a ValóVilág 9 történetének egyik legnagyobb veszekedése. TV + Sztárok--Őszintén vallott lánya haláláról Várkonyi Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20181214-oszinten-vallott-lanya-halalarol-varkonyi-andras.htmlVárkonyi András megtörte a csendet és őszintén vallott arról, mit élt át tavasszal, lánya halálakor. TV + SztárokOrigoGombos Edina és férje, Alberto a 14. házassági évfordulóját ünneplihttp://www.life.hu/sztarok/20181214-gombos-edina-es-ferje-alberto-14-hazassagi-evfordulojat-unnepli.htmlTizennegyedik házassági évfordulóját ünnepli Gombos Edina és férje, Alberto. TV + SztárokOrigoEgy amerikai nő azt állítja, ő Diana hercegné nagynénjehttp://www.life.hu/sztarok/20181213-egy-amerikai-no-allitja-o-diana-hercegne-nagynenje.htmlEgy 75 éves amerikai nő azt állítja, ő Diana hercegné nagynénje. TV + Sztárok--Darryn Lyons paparazzó szerint Diana hercegné halála nem baleset volthttp://www.life.hu/sztarok/20181213-darryn-lyons-paparazzi-szerint-diana-hercegne-halala-nem-baleset-volt.htmlA paparazzók királyának is nevezik Darryn Lyonst, aki most azzal állt elő, hogy úgy véli: Lady Diana halála nem baleset volt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.