Korda Györgynek 850 milliót fizetett volna egy nő, hogy elvegye

Fotó: Mudra László - Origo -
Korda György házasság fizetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korda György pikáns titkot árult el az életéről: egy nő sokat fizetett volna azért, hogy az énekes feleségül vegye.

Korda György betöltötte a 80. életévét, és olyan titkokat árult el az életéről, amelyet eddig még nem tudtunk róla. Kiderült, hogy az énekest évekig üldözte egy amerikai nő a szerelmével, még pénzt is ajánlott, hogy Gyuri bácsi elvegye.

Korda Györgynek fizetett volna egy nő, hogy elvegye feleségül Fotó: Mudra László - Origo

„Amikor 1979-ben egy amerikai turnén voltam, egy gazdag nő 3 millió dollárt, azaz átszámítva 850 millió forintot ajánlott, hogy elvegyem feleségül. Ez most is rengeteg pénz, nemhogy negyven évvel ezelőtt. Aztán persze visszautasítottam, ő pedig még négy évig üldözött a szerelmével. Szóval, igen, volt más lehetőségem Klárin kívül is, de azért őt sem kellett félteni” – mondta a Borsnak Korda György.

Pszichológiai előadásokat tart Várkonyi Andreahttp://www.life.hu/sztarok/20190107-pszichologiai-eloadasokat-tart-varkonyi-andrea.htmlVárkonyi Andrea pszichológiai előadásokat tart, mióta eltűnt a képernyőről. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoSoma Mamagésa egykor sokat szexelt, de ma már monogám kapcsolatban él (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190107-soma-mamagesa-egykor-sokat-szexelt-de-ma-mar-monogam-kapcsolatban-el.htmlSoma Mamagésának sikerült megint meglepnie mindenkit kijelentésével: elárulta, ő már annyi intim viszonyt folytatott, hogy teljesen megváltozott. TV + Sztárok--Maria Geronazzo elárulta, mi VV Greg győzelmének titka – videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190107-maria-geronazzo-elarulta-mi-vv-greg-gyozelmenek-titka.htmlVV Greg hatalmas fölénnyel győzött a ValóVilág 9 legutóbbi párbajában VV Vivi ellen. A fiú legjobb barátja, Maria Geronazzo nyilatkozott a Life.hu riporterének arról, mi is lehet Greg győzelmének titka. Az is kiderült, hogyan segíti a fiút kintről Geronazzo, és mit tesz azért, hogy ő legyen a végső győztes. TV + SztárokOrigoVV Vivi elárulta, történt-e köztük valami VV Hunorral: videó (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190107-vv-vivi-elarulta-tortente-koztuk-valami-hunorral.htmlVV Vivi és VV Greg mérkőztek meg egymással a ValóVilág 9 legutóbbi párbaján, és a fiatal lánynak kellett távoznia. Vivi sokkal kevesebb szavazatot kapott, a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak pedig elárulta, mi lehetett a veresége oka. Nemcsak erről beszélt azonban, hanem a villában folytatott szexuális életéről is. Kiderült, hogy szexelte-e Hunorral. TV + Sztárok--Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető kokainnal bukott meg a doppingtesztenhttp://www.life.hu/sztarok/20190107-pars-krisztian-olimpiai-bajon-kalapacsveto-kokainnal-bukott-meg-a-doppingteszten.htmlPars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető kokain miatt bukott meg tavaly a doppingteszten. TV + Sztárok--Meghan hercegné visszatér a Briliáns elmék című sorozatba, amelyben korábban szerepelthttp://www.life.hu/sztarok/20190106-meghan-hercegne-visszater-a-brillians-elmek-nevu-sorozatba-amiben-korabban-szerepelt.htmlMeghan Markle minden idők legmagasabb gázsiját kapná, ha egy epizód erejéig visszatérne a Briliáns elmék című sorozatba, amelyben korábban Rachel Zane-t játszotta. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.