Terecskei Rita elárulta, miért vonult vissza a médiaszereplésektől

szereplés visszavonulás Terecskei Rita
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Terecskei Rita csak nagyon ritkán látható a médiában, ami egy tudatos döntés volt a részéről. Elárulta, miért határozott így. 

Terecskei Rita tudatosan visszavonult a médiaszereplésektől, ezért aztán nem is lehet hallani arról, hogyan is él ő mostanában, de a Fem3 Cafében beszélt az életéről, a visszavonulásról, és persze a zenekarról is. „Azt gondoltam, hogy nem ezen a vonalon szeretnénk továbbra sem mozogni, hanem a zenekar 20 évével foglalkoznánk, merthogy idén 20 éves a Zanzibár" – mondta az énekesnő.

Terecskei Rita elárulta, miért vonult vissza a médiaszereplésektől Forrás: FEM3

Hiába mond valamit az ember, azt mégis kifordítva kapja vissza. Én azt gondolom, hogy erre se emberileg, se zenekarilag egyáltalán nincs szükségünk" – tette hozzá Rita, aki most remek formában van. Elárulta, hogy az elmúlt években történt súlyváltozásai egy pajzsmirigy-túlműködés következtében alakultak ki, de mostanra gyógyszerek nélkül is kordában tudja tartani ezt a betegséget.

Megmutatjuk, mennyit változtak a királyi család tagjai 10 év alatt - Fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20190118-megmutatjuk-mennyit-valtoztak-a-kiralyi-csalad-tagjai-10-ev-alatt.htmlA királyi család tagjai ugyan nem vettek részt a 10 éves kihívásban, mi megmutatjuk, mennyit változtak. TV + SztárokOrigoCurtis menyasszonya, Kriszti elárulta, hogy van most a rapperhttp://www.life.hu/sztarok/20190118-curtis-menyasszonya-kriszti-elarulta-hogy-van-most-a-rapper.htmlTöbb hír is megjelent Curtisről a napokban, melyekre most menyasszonya reagált. Azt is elárulta, hogy van a rapper. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs durván beszólt Koholák Alexánakhttp://www.life.hu/sztarok/20190118-sebestyen-balazs-durvan-beszolt-koholak-alexanak.htmlSebestyén Balázs úgy döntött, élő adásban tesz fel kérdéseket Koholák Alexának a spirituális központ működésével kapcsolatban. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoMariah Carey beperelte asszisztensét, aki megzsarolta őthttp://www.life.hu/sztarok/20190118-mariah-carey-beperelte-asszisztenset-aki-megzsarolta-ot.htmlÁllítólag kínos videókat készített Mariah Carey-ről egykori asszisztense, Lianna Azarian. Nyolc millió dollárt követel az énekesnőtől a felvételekért cserébe. Carey azonban nem ijedt meg, 3 millió dollárra perelte be az asszisztenst a zsarolásért. TV + Sztárok--Előkerült Curtis vallomása: ilyen volt a szex Koholák Alexával (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190118-elokerult-curtis-vallomasa-ilyen-volt-a-szex-koholak-alexaval.htmlCurtis 2016-ban írt életrajzi könyvéből kiderült, egy ideig Koholák Alexával volt viszonya. TV + SztárokOrigoShane Tusup késő este is golfozik - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190118-shane-tusup-keso-este-is-golfozik.htmlShane Tusup sportágat váltott: immár golfozóként bizonyít. Most friss fotón mutatta meg, hogyan áll a kezében a golfütő. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.