szabadúszó TV2 műsorvezető Tatár Csilla karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tatár Csilla pihenéssel töltötte az év elejét, ugyanis a Csak show és más semmi alaposan kifárasztotta őt is, ahogy a többi hírességet is. Lassan azonban elkezdődik a munka, és Csilla úgy döntött, nem igazol le egyetlen csatornához sem.

Tatár Csilla neve év végén még a TV2 lehetséges arcai között szerepelt, a műsorvezető azonban úgy dönött, hogy nem igazol le egyetlen csatornához sem, szabadúszóként folytatja a pályáját.

"Egyelőre nincs tervben, hogy leigazolok egy konkrét csatornához, szabadúszó maradok. Kreatív kampányokat tervezek a cégeknek, amelyekkel együtt dolgozom, valamint producere és szerkesztője is vagyok a saját csatornámnak, ahol februárban elindul a TatárCsilla34 új évada. A műsorgyártás amellett, hogy nagyon izgalmas és kreatív feladat, rengeteg időt kíván, így valószínűleg hamarosan egy-két embert fel kell vennem, hogy a gyártási, szerkesztési részbe besegítsenek. Persze, lesznek olyan napok, amikor reggeltől estig dolgozom, akkorra meg kell oldanom a segítséget, de amikor csak lehet, úgy szervezem, hogy odaérjek Milánért az oviba. Annál többet úgysem tudok dolgozni, mint a Csak show...alatt, és abban sem sérült a család" - nyilatkozta a Blikknek Csilla, aki azt élevzi a szabadúságban a legjobban, hogy a maga ura lehet, ő döntjeti el, hogy mikor mennyit és kinek dolgozik.

A külseje miatt szóltak be Melissa McCarthynakhttp://www.life.hu/sztarok/20190123-a-kulseje-miatt-szoltak-be-melissa-mccarthynak.htmlMelissa McCarthyt a mai napig kritizálják a külseje miatt. TV + Sztárok--Cristiano Ronaldo illetlen fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20190123-cristiano-ronaldo-illetlen-fotot-posztolt.htmlCristiano Ronaldo egy repülőn ülve szelfizett fülig érő szájjal, nem sokkal azután, hogy egy másik labdarúgó, Emiliano Sala gépe nyomtalanul eltűnt a radarról... TV + Sztárok--Rózsa György Szulák Andreának bókolt a közösségi oldalonhttp://www.life.hu/sztarok/20190123-rozsa-gyorgy-szulak-andreanak-bokolt-a-kozossegi-oldalon.htmlRózsa György igazi úriember, a mai napig remekül bókol a hölgyeknek. Ezúttal Szulák Andreát lepte meg egy kedves kommenttel. TV + Sztárok--Curtis édesapja függőségéről írt életrajzi könyvébenhttp://www.life.hu/sztarok/20190123-curtis-edesapja-fuggosegerol-irt-eletrajzi-konyveben.htmlCurtis önéletrajzi könyvében írt arról, hogy édesapja is az alkohol rabja volt. TV + Sztárok--Drew Barrymore bemutatta eddig titkolt különleges képességéthttp://www.life.hu/sztarok/20190123-drew-barrymore-bemutatta-eddig-titkolt-kulonleges-kepesseget.htmlKiderült, hogy Drew Barrymore eddig titkolta egyik különleges képességét, de most lerántotta róla a leplet. TV + Sztárok--Kárpáti Rebekáék már az esküvőt tervezik, elárulták a részletekethttp://www.life.hu/sztarok/20190123-karpati-rebekaek-mar-az-eskuvot-tervezik-reszleteket-arult-el.htmlRövid mosolyszünet után jegyezte el Kárpáti Rebekát szerelme, Völgyi Dániel focista. A pár két éven belül szeretne összeházasodni, már az összeköltözést és a nagy napot is tervezik. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.