Amerikában is „eltemetik” Andy Vajnát

Forrás: Vajna Tímea/Facebook -
temetés Andy Vajna Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajna Timi számára nem is volt kérdés, hogy Magyarország mellett az Egyesült Államokban is örök nyugodalmat biztosítson férjének, aki Amerikában éppúgy otthon érezte magát, mint idehaza.

A múlt csütörtökön vehettek végső búcsút szerettei Andy Vajnától a Fiumei úti temetőben. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy lesz még egy temetés, amelyen azok a külföldi sztárok is részt vehetnek, akik az elsőn nem lehettek ott.

Mivel Andy elhunyt fia, Justin sírja, valamint szülei, György és Klára végső nyughelye is Los Angelesben található, érthető, hogy arra vágyott, amikor eljön a vég, mellettük, a Westwood Village sírkertben lelhessen végső nyugalomra. Özvegye szívén viseli férje kívánságát, ezért, miután itthon véget ért a búcsúztató, minden energiáját az amerikai temetés szervezésére fordítja.

„Legalább olyan sokan lesznek, mint itthon, Antonio Banderason kívül még rengeteg sztárt várnak” – árulta el a hot! magazinnak a család egyik közeli barátja. „Timi reméli, hogy ez a temetés nem lesz annyira fájdalmas, mint a budapesti. Úgy szeretné felfogni, mintha Andy is ott lenne.”

Forrás: Vajna Tímea/Facebook

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.