Pécsi Ildikó rendőrökkel lakoltathatja ki a saját unokáját

kilakoltatás Pécsi Ildikó Pártos Csilla lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május elsején rendőri segítséggel lakoltathatja ki az unokáját Pécsi Ildikó. Csaba azonban nem ijedt meg, nincs szándékában kiköltözni a budai házból.

Csaba május elsején a lakásban fogja várni a nagymamáját, annak ügyvédjét és a rendőröket is – írja a Bors. A fiú nagyon kíváncsi arra, hogy a saját nagyanyja tényleg utcára teszi-e.

Pécsi Ildikó és volt menye, Pártos Csilla évek óta pereskedik egy budai lakás miatt. Az Ítélőtábla a színésznőnek adott igazat, Pártosnak el kellett hagynia addigi otthonát, de Csaba, az unoka maradt. Április 30-án jár le a kilakoltatási moratórium, ezután következhet a kényszerkilakoltatás.

„Egyre nehezebben viselem ezt a helyzetet. A bírósági tárgyalásokra már csak a párom és egyben ügyvédem, Dániel megy engem képviselve, de mint édesanya, kutya kötelességem ott lenni a kilakoltatásnál a fiam mellett” – mondta Pártos a lapnak, aki azt is elárulta, hogy a fia miért maradt a lakásban. „Huszonegy éves, tanácsot adhatok, de helyette nem dönthetek. Véleményem szerint elmegy a végéig. Kíváncsi rá, hogy tényleg megteszik-e vele. Ha igen, akkor emelt fővel fogja ezt is végigcsinálni.”

Pártos Csilla azt állítja, hogy egykori férje, Pécsi Ildikó fia minden vagyonukat elajándékozta. De bízik benne, hogy egyszer pont kerül ennek az ügynek a végére és egymás szemébe tudnak nézni.

Vasvári Vivien agysebésznek készült gyerekkorábanhttp://www.life.hu/sztarok/20190207-vasvari-vivien-agysebesznek-keszult-gyermekkoraban.htmlA Feleségek luxuskivitelben című műsorban ismerhette meg az ország Vasvári Vivient, azaz Luxus Vivit. A fiatal anyuka atletizált, ám most elárulta, hogy gyerekként az orvosi pálya érdekelte. TV + SztárokOrigoRabosították Törtei Takács Krisztát, mert azt hitték, jogtalanul használja a rokkantkártyáthttp://www.life.hu/sztarok/20190207-rabositottak-tortei-takacs-kriszta-mert-azt-hittek-jogtalanul-hasznalja-a-rokkantkartyat.htmlRabosították a Klub Rádió műsorvezetőjét, Törtei Takács Krisztát, a rendőrök ugyanis azt hitték, jogtalanul használja a rokkantkártyát. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Hunor, Zsuzsu és Greg hárman bújtak ágyba (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190207-valovilag-9-hunor-zsuzsu-es-greg-harman-bujtak-agyba-18.htmlMerész tettre szánta el magát VV Hunor. A párbajgyőztes Zsuzsu mellé feküdt az ágyban, csakhogy már Greg is ott volt. TV + Sztárok--Csúnyán beszóltak Aleskának az Exatlon Hungaryben: „Gondolkozunk, néha veled ellentétben"http://www.life.hu/sztarok/20190207-csunyan-beszoltak-aleskanak-az-exatlon-hungaryben-gondolkozunk-neha-veled-ellentetben.htmlAleska helyzete nem javult az Exatlon Hungaryben: csúnyán beszólt neki Rákóczi Reni. TV + SztárokOrigoPalácsik Lilla állítja, felkérték a Story-gála fotózására, majd visszamondták a munkáthttp://www.life.hu/sztarok/20190207-palacsik-lilla-allitja-felkertek-a-story-gala-fotozasara-majd-visszamondtak.htmlPalácsik Lilla állítása szerint visszamondták a felkérését a Story-gálára, ahol fotósként dolgozott volna. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Hunor, Zsuzsu és Greg hárman bújtak ágyba (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190207-valovilag-9-hunor-zsuzsu-es-greg-harman-bujtak-agyba-18.htmlMerész tettre szánta el magát VV Hunor. A párbajgyőztes Zsuzsu mellé feküdt az ágyban, csakhogy már Greg is ott volt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.