Yvonne Dederick Luxus Yvonne
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Válása után újra szerelmes a szép üzletasszony, Yvonne Dederick. 

„Sok mindent meg kellett vizsgálnom ebben az időszakban magammal és a vágyaimmal kapcsolatban. Az alapvető törekvéseim nem változtak: megállom a helyem egyedül is, de a társam legyen családcentrikus, gondoskodó és fel tudjak nézni rá. A személyiségfejlesztés fontos része az újrakezdésnek, pont erre helyeztem a hangsúlyt a társkereső oldalamon. Magam nem használom, egyelőre nem volt rá szükségem, és mert ismert emberként nehezebben ismerkedem: sokan nem mernek közeledni, felszínesnek és anyagiasnak gondolnak, miközben aki váltott már velem két szót, tudja, ez mennyire nem így van. Voltak negatív tapasztalatok, többen intim, már-már perverz képekkel találtak meg, nem beszélve azokról, akik rajongása csak az ismertségemnek szólt” – nyilatkozta Yvonne, akire – a Vasárnapi Bors értesülései szerint – újra rátalált a szerelem.

„Nem szeretném kommentálni, de annyit elmondhatok, nagyon boldog vagyok. Életem egyik legkiegyensúlyozottabb időszakát élem, ám egyelőre ennyit szeretnék csak elárulni” – mondta.

Yvonne Dederick Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gáspár Evelin nem vágyik párkapcsolatrahttp://www.life.hu/sztarok/20190217-gaspar-evelin-gaspar-gyozo-lanya-nem-vagyik-parkapcsolatra.htmlNégy év után Gáspár Evelin úgy érzi, egyelőre nem szeretne újabb párkapcsolatot. Elmondta, most másra koncentrál. TV + SztárokOrigoKijött az drogelvonóról Curtis: véget ért a hat hetes kezeléshttp://www.life.hu/sztarok/20190217-kijott-az-elvonorol-curtis.htmlVéget ért Curtis 6 hetes méregtelenítő programja a drogelvonón. A zenész üzent rajongóinak. TV + Sztárok--Story Gála 2019: Vasvári Vivi nyakláncát és fülbevalóját korábban Sophia Loren viseltehttp://www.life.hu/sztarok/20190210-story-gala-2019-vasvari-vivi-nyaklancat-korabban-sophia-loren-viselte.htmlVasvári Vivien a Story Gálán arról mesélt, hogy milyen érzés férjezett asszonyként partizni, és azt is elárulta, hogy nem akármilyen ékszereket visel. TV + Sztárok--Story Gála 2019: Tűzpiros estélyi ruhában terült el Görög Zita a múzeum lépcsőjénhttp://www.life.hu/sztarok/20190210-story-gala-2019-tuzpiros-estelyiruhaban-terult-el-gorog-zita-a-muzeum-lepcsojen.htmlA látszat szerencsére csal... TV + Sztárok--Story Gála 2019: így buliztak a hazai celebek az év partiján szombat estehttp://www.life.hu/sztarok/20190210-story-gala-2019-igy-buliztak-a-hazai-celebek-az-ev-partijan-szombat-este.htmlFebruár 9-én tartották meg a 20., jubileumi Story Gálát a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában. A sztármagazin partijára idén is sokan eljöttek, de sokan voltak azok is, akiket hiányoltunk az eseményről. TV + Sztárok--Story Gála 2019: Luxusautóval, feltűnő fejdísszel érkezett Medveczky Ilonahttp://www.life.hu/sztarok/20190210-story-gala-2019-luxusautoval-feltuno-fejdisszel-erkezett-medveczky-ilona.htmlRolls-Royce-szal érkezett Medveczky Ilona a 20. Story Gálára, és azt is elmondta, hogyan jutott a kocsihoz, és azt is elárulta, honnan van az öltözéke. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.