párkapcsolat összeköltözés szerelem Dér Heni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dér Heni elárulta, szerinte felesleges túl sokat várni az összeköltözéssel.

Dér Heni úgy véli, ha randipartnerével már túl vannak az ismerkedés első szakaszán és úgy érzi, komolyra is fordulhat a dolog, akkor szerinte felesleges várni az összeköltözéssel. Így történt ez vele többször is, volt, hogy az összebútorozás nagyon bejött: öt évig tartott a kapcsolat, míg más esetben már másnap rájöttek, nincs közös jövőjük.

Az ismerkedés, a randevúzás nagyon klassz dolog, de mivel rengeteg a dolgom, egy idő után rettentő fárasztó számomra az, hogy mindig topon legyek egy randi előtt. Ha már úgyis túl vagyunk az ismerkedés szakaszán, akkor arra gondolok, miért ne költözhetnénk össze” – idézi Dér Heni szavait az ATV-n futó Jakupcsek Pluszból a Bors.

Dér Heni szerint érdemes hamar összebútorozni Forrás: Dér Heni / Facebook

Heni azt is elárulta, van egy olyan trükkje, hogy szépen-lassan költözik át a pasihoz, úgy, hogy apránként viszi át a holmijait, így gyakorlatilag a férfi észre sem veszi.

Csendben, kis adagokban kell a ruhákat átcsempészni. Napközben, amikor nincs otthon, telepakolni a szekrényt. Mire észreveszi, hogy tele van, már rég ott laksz...” – osztotta meg tapasztalatait az énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.