Együtt gyászol Vajna Tímea és Andy előző felesége, Cecilia Mong

Forrás: Vajna Tímea/Facebook -
Andy Vajna Cecilia Mong Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár Andy Vajna és első felesége, Cecilia Mong már több évtizede elváltak, később is jó kapcsolatot ápoltak. A Los Angelesben élő asszony most a második feleséggel, Vajna Tímeával együtt róhatta le kegyeletét az amerikai gyászszertartáson.

A Bors kiderítette, hogy Cecilia Santa Monica egyik legelőkelőbb negyedében, a Wilshire Boulvardon él, alig negyedórányi autóútra a Westwood Village Memorial Parktól, ahol Andyvel közös fiuk, Justin és annak nagyszülei is nyugszanak, és amely a producer végső nyughelye is.

Bár több évtizede elváltak, Cecilia és Andy mindvégig jóban voltak: közös fiuk, Justin, majd a fiatalon öngyilkos lett férfi emléke is összekötötte őket. Akkor is jóban maradtak, amikor a kilencvenes évek végén A miniszter félrelép című film forgatása alatt Andy Vajna és Dobó Kata egymásba szerettek, a producer Ceciliának is bemutatta új szerelmét, sőt a volt feleség jó viszonyt ápolt a párral, amíg 2006-ban nem szakítottak.

Dobó Kata és Andy Vajna Forrás: Instagram/Dobó Kata, Pozsonyi Janka

Andyt ezután több fiatal nő társaságában is lehetett látni, amíg meg nem megismerkedett második feleségével, az akkor 28 éves Palácsik Tímeával, akit 2013. augusztus 19-én vett feleségül. A nagy napon Hollywood színe-java jelen volt, köztük az első feleség, Cecilia is, és hosszú boldogságot kívánt a friss házasoknak.

Második feleségével, Palácsik Tímeával Forrás: Vajna Tímea/Facebook

A hetvenes éveiben járó asszonyt a lap szerette volna megkérdezni a temetés részleteiről, aki csak ennyit közölt szűkszavúan: „Senkinek nem nyilatkozom ebben a témában.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.