Mi keresztény ország vagyunk, és hát a pápa sem csinált titkot abból soha, hogy Isten ellen való véteknek tartja az azonos neműek kapcsolatát. Kevés európai országban számítanak teljes joggal bíró állampolgároknak a melegek, hiszen nem élhetnek az állam által legalizált életközösségben. Szerintem ez nagyon nehéz sors lehet. Emlékszem, kb. 35 éve, mikor óvodás voltam, járta egy mondás az oviban, miszerint azon, akin piros zokni van pénteken, az - elnézést a nem pc kifejezésért - buzi, és azt ki lehet csúfolni, közösíteni, satöbbi.

A fenti nyilvánvalóan nem egy tudományos megállapítás, és megrémít, hogy már az oviban is szitokszónak számított ez a négybetűs szó. El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet, amikor tizenévesen valaki kezdi felfedezni a saját szexualitását - amivel alapesetben is épp elég baja van mindenkinek, erről szól a fél világirodalom -, és lassan ráébred, hogy ő nem olyan, mint a többiek. Valószínűleg minden szülő azt kívánja a gyermekének, hogy ne legyen más, mert tisztában van azzal, micsoda teher úgy élni, hogy a többség mindig el fogja ítélni a gyermekét olyasvalamiért, amiről egyáltalán nem tehet.

Szerinted két meleg neveljen gyereket?

Mert a szexuális orientációnk nem választás kérdése, bár még ma is megdöbbentően sokan hisznek az ellenkezőjében. A nemi hovatartozásunk ugyanúgy velünk születik, mint például a szemünk színe, ám a szexuális érdeklődésre csak jóval később derül fény. Ennek felismerése hosszú folyamat, és mivel már óvodásként is tapasztaljuk az előítéleteket (l. piros zokni), valószínűleg gyötrelmes is. Olyannyira, hogy azok, akik a saját nemükhöz vonzódnak, akár az egész életüket leélik úgy, hogy félnek felvállalni önmagukat.

Pedig a felmérések szerint minden társadalom kb. tíz százaléka az azonos nemű társhoz vonzódik, vagyis a valódi szám jóval magasabb, mint a feltételezett.

Az én környezetemben élő leszbikus nők vagy homoszexuális férfiak kivétel nélkül komoly válságon és aztán hosszú önismereti folyamaton mentek keresztül, mire fel merték vállalni a saját másságukat és kibékültek vele. Például azzal is, hogy valószínűleg egész életükben el kell majd viselniük a lapos és gyanakvó, gyakran elítélő pillantásokat vagy az otromba és ízléstelen vicceket. (Hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem: ma is közkedvelt forrása a humornak a "buzizás", ami nekem heteróként is sérti a méltóságomat.)

Nem tudod feldolgozni, hogy a saját nemedhez vonzódsz? Keresd fel szakértőnket, Dr. Belső Nórát!

A férfiaknak talán még nehezebb: mivel ők a fajfenntartás parancsával mennek szemben - lásd a pápa álláspontját ez ügyben - és mivel a férfiasság fokmérője általában az, hogy kinek milyen (mennyi) nője van, esetleg hány gyermeket nemzett, maguk a férfiak ítélik el a legkeményebben homoszexuális társaikat, mivel úgy érzik, férfiasságukban sértik meg őket. Csak halkan jegyzem meg, hogy a szociálpszichológia szerint a homofóbia alapja gyakran az elfojtott homoerotikus vonzalom.

A leszbikus nőkkel szemben elnézőbb a (férfi) társadalom, hiszen a "nő nővel" gondolatára a pasik általában begerjednek, ráadásul a leszbikus nők nem vétenek a fajfenntartás parancsa ellen, hiszen gyermeket szülhetnek, még ha Magyarországon sajnos törvényesen nem is nevelhetik a kicsit ketten egy párként. Ugyanakkor a leszbikus nők is ki tudják húzni a gyufát a többségnél, már önmagában azzal, hogy "nem kérnek a férfiakból" - hiszen sokan (félre) értelmezik ezt.

A melegek esetében meglehetősen gyakori (bár szociológiai szempontból teljesen követhetetlen), hogy egy férfi vagy egy nő "végigcsinál" egy házasságot, akár példás férjként/ feleségként és apaként/anyaként, majd egy ponton nem bírja tovább: coming out-ol, vagyis felvállalja a másságát. Az is gyakori, hogy az ilyen személy önpusztításba menekül, mert nem meri a szexuális orientációját a nyilvánosság elé tárni. Egyes statisztikák szerint a felnőtt öngyilkosságok hátterében gyakran áll az, hogy az illető úgy érzi: mássága felvállalhatatlan a társadalom előtt. 

Csak gondoljunk bele: az embernek van egy élete, ami megnyugtatóan hasonlít a többiekére, férj, feleség, gyerek, kutya, szomszédok, munkahely, van egy egzisztenciája, amiért sokat dolgozott - egy ilyen előítéletes társadalomban, mint a mienk, joggal félhet bárki, hogy mindent elveszít, számkivetetté válik, ha kipakol. Ráadásul a szocializmusban hivatalosan nem létezett ez a fajta másság, vagyis több generáció élte le úgy az életét, hogy esélye sem volt felvállalni valódi identitását. Magyarországon nemrég volt egy időszak, amikor törvényesen lehetett azonos neműként élettársi kapcsolatban élni, de sajnos nagyon rövid ideig tartott.

Szerencsére nem mindenhol! Sőt! Amerikában például a meleg közösségeknek nagyon komoly érdekérvényesítő erejük van: politikusok keresik a kegyeiket, mert a szavazatuk döntő lehet például a választásokon. Annak idején Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója is számított a melegek figyelmére, tekintettel arra, hogy San Franciscóban él az USA egyik legnagyobb és legbefolyásosabb meleg közössége. Igaz, hogy Kaliforniában sem engedélyezik a meleg házasságot. Az sem mellékes, hogy egész iparágak élnek belőlük, mert fontos állásokban jól keresnek és összetartanak.

Ugyanakkor itthon is akadnak ígéretes civil kezdeményezések: akadnak cégek, ahol a humánpolitika része az, hogy ki-ki felvállalhassa a valódi családi hátterét. Rájöttek ugyanis, hogy ha a munkatársak körében tabuvá válik a nemi identitás kérdése, azt a munka hatékonysága bánja. Hiszen aki más, az kénytelen titkolózni, még egy sima hosszú hétvége után sem válaszolhat őszintén az "és ti hol voltatok?" kérdésre. Márpedig ha egy munkahelyen valaki kénytelen titkolózni, mismásolni, az feszültséggel teli légkört teremt, amiben lehetetlen hatékonyan dolgozni.

A szexuális identitásunk elválaszthatatlan része a személyiségünknek: ha arra kényszerülünk, hogy titkoljuk, félünk felvállalni, arra rámehet az életünk. Úgy szeretnék egy olyan társadalomban élni, ahol nem poén az, hogy "buzi-e vagy?!"

 

Tippünk: www.terezanyu.hu Itt barátkozhatsz Terézanyuval!

Figyelem! Április 15-én megalakult a Terézanyu Klub! "Én abban bízok, hogy ez a klub segít abban, hogy egyetlen nő se érezze soha feleslegesnek magát." - így üdvözölte a Klub születését Szily Nóra. Nézd meg, mi történt az ünnepélyes megnyitón! "Áldozatot kell hozni a családért, de mekkorát? Fel kell számolni a személyiségemet? Nekem a gyerekeim mellett kellene megtalálni önmagamat, amikor fikarcnyi időm sincs rá. (...) Pedig mások büszkén vállalják és mutatják a példát. Tessék, családom és karrierem is van egyszerre, meg lehet csinálni. De akkor nekem miért nem megy?" (Kata, 34, kétgyermekes édesanya) "Huszonnégy évesen mentem férjhez egy nagyon rendes fiúhoz, és gyorsan szültem két gyereket, hogy értelmet adjanak az életemnek, és kitöltsék a bennem tátongó űrt. Hosszú időbe telt, míg rájöttem, hogy ezt nem teheti meg helyettem se gyerek, se férj." (Füles, 40 éves, kétgyermekes családanya) "Arra kéne készülni, hogy miként lehet boldog házasságban élni, és hogyan lehet két kisgyermek mellett is normális szexuális életet fenntartani, és odafigyelni a másikra, hogy a mi életünk ne válással végződjön." (Marcsi, 31 éves, kétgyermekes édesanya) "Miért kell állandóan mentegtőznöm, ha bevállalom, hogy én nem szeretnék saját gyereket?Az a nő, aki nem szül, már nem is ember?" (Ildi, 32 éves) "Elhatároztam, hogy oké, most akkor már lehetek lassan újfent sikeres ember is, nem csak az a fajta háztartási kellék, akinek nyolc keze van. Állást kerestem. Minden létező helyet megpályáztam, fájdalmasan nyillalt belém, hogy nem vagyok piacképes. (...) Nem könnyű egy olyan társadalomban, ahol skatulyák vannak mindennek. Mert aki azt választja, hogy anyuka lesz, hát legyen anyuka, és ne akarjon mást." (Diana, 30 éves, 3 fiú édesanyja) "Talán abban lehet segíteni, hogy beszélünk róla, és nem csak azt hajtogatjuk, hogy ha már megtaláltad az igazit, és családod lesz, akkor leszel igazán boldog. Rengeteg a kérdésem, és nagyon nehezen találom rájuk a válaszokat." (Zita, kisgyerekes otthon lévő anyuka) Ismerős kérdések? Szívesen beszélgetnél te is ezekről a témákról egy nyitott, elfogadó, női klubban? Várjuk a jelentkezésedet a klub@terezanyu.hu címen, a legközelebbi találkozónk május13-án lesz, Budapesten, részletek a www.terezanyu.hu honlapon. A fenti írások tagjainktól származnak, és a tavaly meghirdetett pályázatra érkeztek: idén is várjuk az írásaitokat, most már két témában is lehet pályázni! Nézd meg a pályázati felhívást, és mondd el a magadét!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!