Éppen ezért, amikor felkeresett egy internetes magazin a "hír" valóságtartalmával kapcsolatban, örömmel és bizalommal meséltem nekik. Ám sajnos a weblap szerkesztői azt már szükségtelennek érezték, hogy szó szerint idézzenek tőlem, és a cikk végéről lemaradt a határozott kérésem, amelyben tisztelettel kértem az olvasókat, hogy aki olyan, számomra fontos döntésemről, mint a gyermekvállalás rövid újságcikkekből értesül, az emlékeztesse magát ítélkezés előtt: amit olvas, az minden esetben csupán a valóság egy apró szeletkéje.

"Egy gyermek érkezése egy családba nem egy projekt, egy x éves terv kell, hogy legyen, hanem egy áldás, az áldás pedig nem úgy érkezik, mint a vonatok: nincs menetrendje, és nem reklamálhat az ember, ha késésben van, vagy korán érkezik. Volt idő, amikor gőzerővel dolgoztunk az örökbefogadáson, de lelketlennek és fájdalmasnak éreztem, hogy napi hírlevélben értesítenek minket az örökbefogadással foglalkozó ügynökségek a várólistás gyerekekről, a baráti körünkön belül pedig valóban beszélgetünk már egy ideje az ennél természetesebb, spontánabb lehetőségekről. Az anya természetesen a mamája maradna a picinek, de mi nevelnénk. Időnként meglátogatna minket, amikor kedve tartja, viszont ott lenne a két papa, aki gondját viseli a gyereknek. Nem tudjuk, melyikünk lesz a biológiai apa, de számunkra ennek nincs jelentősége. Ha annak a gyermeknek az a karmája, hogy velünk kell felnőnie, az egy jelentéktelen részlet, hogy ki nemzi, de ez ebben a pillanatban nem prioritás az életünkben" - fejtettem ki az álláspontomat röviden a két lapnak, természetesen számos egyéb, az életemet épp meghatározó esemény mellett...

Tipp! Elképesztő látvány, megmosdulnak a fotók! Nézd meg képgalériánkat!

Mindkét magazinnak elmeséltem, Angliában most fejeztem be a Goldsmith Egyetem kultúraírói kurzusát, és hazai magazinoknak készítek interjúkat filmfesztiválokon, bemutatókon. Budapesten teljes erőbedobással dolgozunk a MusicPlus zenecsatorna beindításán, közben pedig írom a második, Lélekbonbon című könyvemet. Augusztusban úgy tűnik, egy dokumentumfilmet rendezek, amelyet Izraelben és Palesztinában forgatunk majd. Mostanra azonban meg kellett tanulnom, hogy mesélhetek én csillogó szemmel bármelyik újságírónak, az esetek nagy részében a szalagcímben úgyis az köt ki, aminek számukra bulvárértéke van. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen ennek is megvan a helye a világban, ha megvan az egyensúly. Ám talán épp annak köszönhetően, hogy a bulvármédia, a televízió és a legnagyobb közönséghez eljutó amerikai vígjátékok kategorikusan kizárják annak a lehetőségét, hogy az embereket más is érdekelheti, nem csupán a botrány, az egyensúly koránt nincs rendben...

Matan és Kristóf

Sokan mondják, és a saját bőrömön is érzem, hogy Magyarország még az átlagosnál is kevésbé elfogadó társadalom. Vélekedésem szerint az igazi baj, hogy sok magyarban nincs meg a kellő kivancsiság ahhoz, hogy utánanézzen: melegnek lenni talán több annál, mintsem hogy egy dobozba kerülhessünk a pedofilokkal, a nemi betegségekkel. A médián keresztül áradó fals kép mellett tehát egy természetes nyitottság es tanulási vágy hiánya az, ami megakadályozza, hogy értve legyünk. Ha körülnézek a közvetlen környezetemben, látok anyát, aki a férjét annak pszichológusával csalta, apát, aki minden harmadik pohár pálinka után a családra támad, és anyukát, aki szerint ha a családnak nincs pénze, a família nőtagjainak kötelességük vagyonos pasi után nézniük...

"Steiner buzeránsék jobban tennék, ha nem béranyában, hanem eutanáziában gondolkodnának. Továbbá ez egy keresztény alapokon fekvő ország. Mi több az egész kontinens az. Van egyfajta értékrend. Ha nem tetszik ki vagy közösítve és fogd be a pofád. Aki két fejjel születik, az is ki van közösítve a homokozóban, még ha szegény nem is tehet róla... Na hát a buzik is így születtek. Szar lehet nekik." - szólított az egyik megjegyzés a fennt említett cikk alatt, én pedig úgy határoztam, hogy - bár sokak szerint "veszett fejsze nyele" beugrani a kommentelők oroszlánbarlangjába - megpróbálom elmagyarázni, hogyan is "üzemel" egy homoszexuális lelke... meglepő módon épp úgy, ahogy egy heteroszexuálisé. Nem vagyunk mások. Ilyen alapon az is "más", aki citrom helyett tejjel issza a teáját, vagy aki tőlünk eltérő zenei ízléssel bír. Egyformák vagyunk: nem fogunk hazudni magunknak egy társadalom elvárásai miatt, de másokat felbősziteni sem akarunk. Emberek vagyunk, akik a bizonytalanságunkat gyakran ítélkezésbe burkoljuk, igyekszünk úgy élni, hogy ne ártsunk másoknak és saját magunknak, szeretnénk, és hiszünk benne, hogy mindannyian egy vérből valók vagyunk.

Egy másik hozzászóló így vélekedett: "Ez egy olyan kényes helyzet, amelyet viszont maguk a melegek sem azzal tudnak feloldani, hogy lépten-nyomon azt a képet erősítik meg magukról, amely elválasztja őket a társadalom többi tagjától." Ám az én véleményem szerint a társadalom fogalma a felelős azért, hogy nem értjük egymást. Hamvas Béla szerint minden mesterséges embercsoport - országok, gyülekezetek, vallási csoportok, felekezetek, uniók - pont arról terelik el a figyelmet, ami valóban egységet teremtene: kirekesztetteket gyártunk velük. A világ szerencsére színes, az emberek milliófélék, és az határozza meg, hogy milyen emberek vagyunk, hogy mennyi felelősséget vállalunk abban, hogy jobb, élhetőbb, toleránsabb és szeretetteljesebb hellyé tegyük, nem pedi az, hogy a puncit vagy a kukit tartjuk szexisebb szervnek.

"Tudod, mi folyik egy iskolában? Az én fiam tudod hányszor jött haza tépetten, véresen, csak azért, mert egy kínai fiú a barátja? Szerinted mit fog kapni egy ilyen környezetben felnövő gyermek?" - vetette fel a jogos kérdést egy másik kommentelő. Ám az én véleményem szerint az emberek mindig találnak okot arra, hogy kirekesszék, utálják egymást. Ha valaki nem meleg, csúfolhatják, mert vörös a haja. Ha azért sem, akkor mert viccesen nevet, vagy mert lassú a matekórán. A homoszexualitás nem genetikai mutáció vagy betegség, nem trend, és nem is tanulható viselkedésforma, hanem egy újabb csodálatos lehetőség Istentől, a Fénytől, az Univerzumtól - ki-ki válassza ki a neki tetszőt - arra, hogy mi, melegek szerethessünk, hogy ti heterók megértést tanusíthassatok, és hogy mindketten gyakorlhassuk a  megbocsátást. Hiszen aki tudatlanságból, vagy tapasztalatok hiányában bánt minket, annak útmutatásra és megbocsátásra van szüksége, nem pedig egy ökölre az arcába...

Tipp! Eltorzították a híres hollywoodi színésznő arcát! Nézd meg képgalériánkat!

Félteértés ne essék: egyáltalán nem "görcsölök rá" a gyermekkérdésre: ha lesz, lesz, ha nem, nem, de ez nem változtat a tényen: tudom, hogy képes vagyok felnevelni egy embert, akinek igaz a szíve, tiszta a tekintete és a helyén van az értékrendje. És ez a páromra is igaz, akiért egyenesen rajonganak a gyerekek, akinek a karjában a leghisztisebb csecsemő is édesen alszik, és aki épp gyermekorvosnak készül. Természetesen sem megvilágosult  kabbalistának, sem a világbéke receptjét jól ismerő politikusnak nem képzelem magam: nem tudom, mit kell tenni az anyagyilkosokkal, azokkal, akik rágyújtanak egy házat egy családra, vagy azokkal, akik gyerekeket erőszakolnak meg. Azt tudom, hogy ezek a világunkban uralkodó káosz elemei, míg egy tiszta homoszexuális szerelem pedig - épp úgy, mint az önzetlenségre épülő kapcsolatok bármelyike - a világunkat összetartó szeretet egyik formája. Lehetünk  melegek, biszexuálisok, heteroszexuálisok, a lényeg az, hogy organikus, szeretteljes életet éljünk és biztosítsunk a szeretteink számára, sohasem behódolva mesterséges társadalmi normáknak, ránk erőltetett státuszszimbólumoknak és az amerikai álomnak.

Búcsúzóul pedig megosztok veletek két bejegyzést, amelyek számomra felértek két fényes reménysugárral: "Irigylem a higgadtságodat, amivel ezeket a kommenteket tudod kezelni. Csak hogy tudd: szerintem még mindig te vagy az egyik legértelmesebb ember a magyar közéletben. Remélem, egy napon gyereke(ke)t neveltek majd Matannal, mert biztos vagyok benne, hogy neked való: bár a heteró szülők nagyrésze ilyen türelmes és bölcs lenne. A legjobbakat: egy anya és két gyermeke." És slusszpoénnak a másik, rendkívül szórakoztató megjegyzés: "Húsz éve a lakosság többsége még a fogmosást is ezoterikus izének tartotta. Majd ezt is elfogadják..."