Keresés

Steiner Kristóf: Erőltetett menet

2011. június 27., hétfő, 23:24Steiner Kristóf
eszközök:

Kis hazánk még kisebb melegfelvonulása néhány héttel ezelőtt került megrendezésre, a parádéra azonban ebben az esztendőben is úgy kellett készülnünk, mintha legalábbis a Napot kívánnánk lelopni az égről.

Forrás: MTI

Vajon miért van az, hogy míg máshol több tízezren - nem csupán melegek - masíroznak egy igazabb világért, addig Budapesten a barátaim azzal szembesültek: a Meleg Méltóság Menetéhez biztonsági okokból nem lehet csatlakozni "út közben"?

Tipp! Kesha hatalmas bulit csapott a Kapcsolat koncerten! Nézd meg képgalériánkat!


Néhány évvel ezelőttig magam is fennhangon hirdettem: csak azért, mert mi velünk azonos neműeket szeretünk, még nem kell úgy tennünk, mintha ezen felül bármi közünk is lenne egymáshoz: mindenki magért felelős, nem pedig egy kisebbségért. Ma már tudom, hogy ostobán viselkedtem: nemcsak hogy más melegekkel, de mindenki mással is összetartozunk, arra pedig az egész világnak szüksége van, hogy ezt minél többen felismerjék. Azok az önkéntesek, akik vért izzadnak minden évben, hogy az elképesztő nehézségek ellenére összehozzák az eseményt, sokkal tisztábban láttak nálam. Ma már én is tudom: a melegfelvonulás ugyanis nem egy cél nélküli hejehuja, nem egy exhibicionista botrány-promenád, hanem egy picike emlékeztető arra, hogy még azok is emlékezzek ránk, akik sosem találkoztak velünk. Picike, békés forradalom ez, amely akkor győzhet, ha minél többen mellénk állnak.

Forrás: AFP

Akad, aki azt mondja: "Csak a degeneráltságukra hívják fel a figyelmet", és van, aki szerint semmi értelme az egésznek, hiszen "úgysem lesz semmiféle változás": aki eddig is elfogadta a melegeket, annak nincs szüksége parádéra, a homofóbok pedig ettől csak még jobban gyűlölik majd őket. Én viszont azt mondom, hogy belenyugodni a rosszba, az igazságtalanba sosem lehet megoldás. Olyan ez, mintha egy HIV prevenciós kampány feje azt mondaná: "tisztában vagyok vele, hogy az AIDS halálos betegség, de senkit sem fogok óvszer viselésére buzdítani, hiszen aki nem szereti, az úgysem viseli majd." Mindig, minden körülmények között hinnünk kell abban, hogy az emberek - legyenek bármilyen szélsőségesen kegyetlenek, tudatlanok vagy szűklátókörűek - képesek változni. Én is megtettem: másokért, nem magamért. Megváltoztatni az álláspontunkat soha nem a gyávaság, hanem a bátorság jele.

Forrás: AFP

Fekete István regényében Karak, az öreg róka azt mondja a kis Vuknak: "Nem vagy te buta, csak még keveset tudsz." Így van ez mindannyiunkkal: ítélkezünk egy vallás felett, mert azt olvastuk egy magazinban, vagy azt hallottuk a nagymamánktól, hogy az bálványimádás, óckodunk a vegetarianizmustól, mert "a vegák nem jutnak elég proteinhez", meggyőződésünk, hogy aki nem vállal gyereket az "önző", és ennek az elképesztően destruktív emberi szokásnak köszönhetően hisszük, hogy az emberek bőrszínük, származásuk vagy nemi orientációjuk kapcsán megítélhetők. A feka palik vadállatok az ágyban, a franciák sznobok, a melegek pedig a promiszkuitás és a világ romlásának csimborasszói.

Tipp! Sztárkavalkád a Megasztár 6 partián! Nézd meg képgalériánkat!


Ideje felébredni és bátornak lenni, és önvizsgálatot tartani. Ideje, hogy esélyt adjunk annak, hogy az ítéleteink felett a szeretet és a
megértés uralkodjon. Ha pedig ez megtörténik, valódi csodának leszünk majd szemtanúi, amely mindannyiunkat érint majd. A Tel Aviv Gay Pride ebben az évben majd' hatvanezer vendéget fogadott, szemben a mi ezerötszáz vonulónkkal - pedig Izrael még Magyarországnál is kisebb, ráadásul egy vallási alapokon nyugvó állam. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért, hiszen itt mindenki tudja, milyen is, ha a származásuk vagy a vallásuk alapján ítélik meg, sőt gyilkolják halomra őket - az elfogadás már nem jár gyerekcipőben.

Forrás: AFP

Izraelnek hozzávetőlegesen 350 millió forintnyi sékelt hozott a meleg büszkeség hete. A kávézók ablakában és az üzletek kirakataiban szivárványszínű zászló lobogott, a tengerpart egy szakaszát "Pride Beach"-re nevezte át a városvezetés, a hotelek és a fitneszközpontok különleges ajánlatokkal várták a meleg utazókat, egyszóval: a vendégek üdvözölve érezhették magukat. Vajon a mi melegfelvonulásunkat figyelve hány turista érezné úgy: "ez az ország vár rám"? Változtatnunk kell! 2012-ben mindannyiunknak ott kell lennünk a felvonuláson, hogy megmutassuk: egyénenként is hajlandóak vagyunk változni az egész világot érintő változásért. Akinek pedig saját üzlete, vállalkozása, szervezete van, öltöztesse szivárványszínbe a szívét egy hétre: mutassuk meg a világnak, hogy nem hiszünk az ítélkezésben. Mind kipróbáltuk, és nem működött! Mire várunk még?!

Tipp! Vicces fotók, jógázó kisállatok! Nézd meg képgalériánkat!



 

eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
449 komment
Dylan Smith 2011-08-09 19:03 449
Jajjj látják a kisgyerekek. Miért? Mert a hülye morgó apja aki kiment tojást dobálni vitte a kölkét is! Nem járják végig az összes utcát, addig ne menjenek arra és pont. Felügyelet nélkül meg mit mászkál a kisgyerek az utcán.
HunyorMajor 2011-08-09 18:56 448
Nem értem Őket.Én nem vagyok rájuk kiváncsi! Mutogassák magukat OTTHON a négyfal között ne az utcán és igazából ez az ami felháborit,hogy esetlek kisgyerekek látják,ami lássuk be nem kellene,mert nem helyes és kész,de ez alatt értem azt is,hogy férfi-nő se enyelegjen az utcán!
North Witch 2011-07-03 19:36 447
Lassan az lesz:)
Medko 2011-07-03 19:34 446
Ha egy kereszteződésben MINDEN lámpa zöld, az a demokrácia...?
North Witch 2011-07-03 19:32 445
Egyébként vannak olyan melegek, akik valamilyen személyiségzavarban is szenvednek, de ez lehet, hogy csak attól van, mert a helyzetük elég sajátos a társadalomban. Lehet, hogy eleve hajlamosabbak rá. Ezt egyelőre nem lehet tudni... Tolerálni kell, mint annyi mást az életben... erről szól a demokrácia:PPP
1 2 3 4 5
Találatok száma egy oldalon: 10 20 50 100

hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.