Steiner Kristóf: Drága Mama!

2011.12.24. 0:14

Ez - ha jól számolom - a hatodik karácsonyom nélküled. Nagyon sok minden történt, amióta nem találkoztunk, és furcsán érzem magam, mert nem tudom, mi az, amit mindenképp le kellene írnom, ha esetleg valamilyen rettenetes tragédia folytán az érzés, hogy mindenről tudsz, ami velem történik, csupán egyfajta önbecsapás. Vagy tévedés.

Akárhogy is - akár tudod, mi van velem, akár nem, meg akartam írni neked ezt a levelet, mert úgy érzem, hogy mégsincs rendben minden kettőnk között. Az utóbbi időben rengeteget álmodom veled, és soha nem vagy velem kedves. Szépen kérlek, Mama, találkozzunk, és beszéljük át a dolgokat. Én nem akarok rád haragudni, nem is tudok, de nem volnék őszinte, ha azt mondanám, hogy tökéletesen tisztázottnak látom az életünket, a halálodat, és az én, nélküled töltött éveimet. Ezt az ötöt. Az első karácsony rettenetes volt. Miután a karjaim között haltál meg, és abban a csodálatos ajándékban részesülhettem, hogy veled lehettem földi életed utolsó három napján, azt hittem, hogy az elengedésben "spiller" vagyok, ahogy te mondanád. Aztán miután láttalak fénnyé változni, és a szobatársnénid azzal viccelődött, hogy Szent Péter beléd fog szeretni, valami történt. Valahogy egy pillanat alatt elfelejtettük, hogy milyen végtelenül szerencsések vagyunk, hogy átélhettük veled a csodát életedben és halálodban. Szerelmed, tanítód Papát okolta a halálodért, én pedig hónapokon át tartó tagadásban éltem. Persze együtt éltem az elveszítésed szomorúságával, de valahogy nem tudatosult bennem igazán mélyen, hogy mivel is jár az, ha nekem soha többé nem lesz Mamám, ebben az életemben legalábbis.

A halálod utáni év volt az az esztendő, amikor minden megváltozott. Húha, hol is kezdjem. Miután Indiában és Nepálban elszórtuk a hamvaid egy részét Papával, és Britney Spears kopaszra borotválta a haját, megismerkedtem egy izraeli fiúval, Zsoltival pedig nagy szeretetben és békében elváltunk. De ne aggódj, ugyanúgy családtag, most is simán mehetnél hozzá kávézni meg titokban cigizni. Ezt a karácsonyt már az új fiúval, Matannal töltöttem. Képzeld, orvosnak tanul, úgyhogy most már nem kell aggódnod, van élet a családi gyermekorvosunk, a Czuczai doktornő után is. Nagyon szép fiú, és nagyon érzékeny. Szeretnéd. Amennyire csak lehet, megismertettelek vele. Ismeri a kedvenc dalaidat a "Marina Marina"-tól a Básti Juli-Cserhalmi György-duettekig, és sokszor mondja, hogy mennyire hasonlítok rád. Az első közös karácsonyunkon mindent úgy csináltam, ahogy te szeretted: a csillagos kristálytálcáján kínáltam a zserbót, kövér karácsonyfát választottam, és sütöttem Janka mama-féle perecet is. Zsolti is velünk volt, mert attól még, hogy nem vagyunk szerelmespár, velünk van a helye, nem igaz?

Eljött a következő esztendő, és én egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben. Ezek voltak azok a hónapok, amikor néha még örültem is, hogy nem látod a rólam szóló híreket a pletykalapokban. Miután képtelen voltam azonosulni azzal a képpel, amit az évek során magamra erőltettem, egy hirtelen döntéssel otthagytam a tévézést, és elhatároztam, hogy megváltoztatom az életemet. Tudom, hogy imádod az ilyen drámai mondatokat, ezt direkt miattad írtam így most. De amúgy tényleg: egyre többet és többet kezdtem írni, és persze te voltál az első számú múzsám. Gyakran a te szófordulataidat használtam, a fejemben a te hangodon szólaltak meg a leírt soraim, és nem utolsósorban rengeteget írtam rólad, rólunk, meg rólatok - mármint rólad és Papáról. Iszonyúan hiányoztál. A közeledben akartam lenni. Találtam egy kiadó házat a Tegez utcában, ami szakasztott olyan volt, mint a Hunyadi utcai házunk, és odaköltöztünk Matannal. Idehoztam a régi bútoraidat, és - megint - éppen úgy rendeztem be a házat, ahogy neked tetszene. Minden "parasztos" volt, ahogy te nemes egyszerűséggel jellemeznéd a provence-i eleganciát.

A negyedik évben nagyon izgalmas dolog történt: Izraelbe költöztünk. Nem emlékszem, hogy veled valaha beszélgettünk-e Izraelről, de nyilvánvaló, hogy politikai vagy "faji" kérdések számodra nem is léteztek, így inkább úgy mondom, hogy ott lakunk, ahonnan Dana International, az a "gyönyörű nő" származik, aki régen fiú volt, és annyira tetszett neked. Hát ilyen Izrael: itt minden lehetséges. De ami igazán izgalmas, hogy találtam valamit, aminek nagyon örülnél. Egy ösvényt. Emlékszem, kiskoromban annyiszor hallottam tőletek a "megvilágosodás ösvénye" szóösszetételt, hogy gyerekként meggyőződésem volt, hogy ez valami túraútvonal, és rajta van a térképen a János-hegyi kilátó mellett valahol. Aztán évekre el is felejtettem, hogy egy napon újra kell majd értelmeznem ezt a dolgot. És most itt vagyok. Egészen komolyan belebolondulva a kabbalába - de úgy képzeld el, hogy éppen olyan átszellemülten énekelem azt, hogy "Leha Dodi Likrat Kala Pene Shabat Nekabela", mint te azt, hogy "Om Ah Hum Benza Guru Pema Szidi Hum". Tel Avivban karácsonyfát szerezni nehezebb, mint nem hamisan elénekelni a "Csudijó"-t a My Fair Lady-ből, azt pedig mindketten tudjuk, hogy az bizony nem könnyű. És ezen a télen már kicsit más volt minden. A hiányod elkezdett megszokottá válni. Ennek egyfelől örültem, hiszen kevésbé szenvedtem a nemlétezésedből fakadó űrtől, másrészről viszont rémisztő volt... én egyáltalán nem akartam úgy élni, hogy természetes legyen, hogy nem vagyunk együtt.

Na jó, látom, hogy majd' leragad a szemed, és most már nen veszem be a "nem alszom, csak pihentetem a szemeimet" szöveget, amit meseolvasáskor vetettél be. Pihenjünk egy kicsit - holnap folytatom. Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek.

Kristike

Steiner Kristófhalálcsaládszeretetédesanyalevélkarácsony