Mégsem Csonka András játssza majd Szamár szerepét?

Forrás: Hámori Zsófia/Life.hu -
musical színész Shrek Csonka András darab
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szavazók toronymagasan Csonka Andrást hozták ki győztesként abban a szavasában, amit a Shrek musical szervezői indítottak, most viszont lehet mégsem ő lesz a befutó.

A szervezők azt ígérték, hogy akit a nézők nyertesként hoznak ki a Facebookon indított szavazáson, Szamárként állhat majd színpadra a jövőre debütáló Shrek musical magyar változatában, most viszont mégis castingot hirdettek. A darab összes szereplője megvan már, csak az ikonikusnak számító Szamár karaktere hiányzik. Csonka András a jelöltek között volt, és magasan verte a mezőnyt, azonban az eredményhirdetés után kiderült; a verseny szimbolikus jelentőséggel bírt, és a végső döntés egy casting után lesz, amit a rendező, Szente Vajk fog meghozni. A szavazók emiatt átverve érzik magukat. - írja a Bors.

Forrás: Hámori Zsófia/Life.hu

András nem csalódott, és pozitívan állt a történtekhez. Örül a rengeteg támogatásnak és sok szerencsét kíván a produkciónak, ha benne lesz, ha nem.

"Borzasztóan jól esik, hogy vannak emberek, akik gondolnak, figyelnek, szavaznak rám. Meglepett, hogy a kollégák közül is milyen sokan kampányoltak értünk. A játékról is úgy értesültem, hogy egy rajongó elküldte a linket, ezután tettem ki az oldalamra. Játéknak fogtuk fel, de valóban nem egyértelműen lett megfogalmazva, hiszen még a kollégáink is félreértették. A többség biztosan nem a két jutalomjegyért szavazott. De nincs ezzel kapcsolatban rossz érzésem. Sok sikert a darabnak, akár velem, akár nélkülem!" - mesélte a színész.

Vicces szurikáták a londoni állatkert új sztárjai - Cuki videó!http://www.life.hu/news/20150719-cuki-szurikatak-szorakoztatjak-a-londoni-kozonseget.htmlMegtaláltuk a nap videóját, ehhez nem fér kétség. A cukiság faktor az égig emelkedett!NewsOrigoTom Hanks ellátogatott a Terror házába - Meghatották a látottak!http://www.life.hu/news/20150717-tom-hanks-a-terror-haza-vendege-volt-ahol-ledobbent-a-latottakon.htmlMagyarországi tartózkodása alatt a világhírű színész ellátogatott a Terror háza múzeumba is, ahol szinte ledöbbent a látottakon.News--Elhunyt Koltai Tamáshttp://www.life.hu/news/20150719-koltai-tamas-szinikritikus-elhunyt.htmlÉletének 73. évében váratlanul elhunyt szombaton Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró - tájékoztatott a család vasárnapra virradóra. NewsOrigoCsonka Andrást üldözőbe vették - Vicces fotóhttp://www.life.hu/sztarszerzok/csonka-andras/20150710-csonka-andrast-uldozobe-vette-udvaros-dorottya-vicces-foto.htmlCsonka András vicces szelfit posztolt közösségi oldalára. Csonka AndrásOrigoCsonka András: "Az otthonom a szüleim emlékét is magában hordozza"http://www.life.hu/sztarszerzok/csonka-andras/20150701-csonka-andras-az-otthonarol-es-teraszarol-es-szuleirol-mesel.htmlMegszaporodtak a növények Csonka András otthonában, a zen minikert és az egyéb szobanövények mellé egy baktövispalánta is került. A színművész egy gyönyörű körpanorámás, budai, 65 négyzetméteres lakásban él, ahol az erkélyét is egyre otthonosabbá varázsolja. Csonka András--Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Kiderült, kié a nagyobb: Hajdú Steve győzött!http://www.life.hu/sztarszerzok/csonka-andras/20150626-csonka-andras-hetfoi-blogjaban-a-fagylaltok-szereteterol-ir.htmlEz Csonka András blogja hétfőnként a Life.hu-n.Csonka AndrásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.