9 jel, hogy a párod nem szeret – hanem birtokol

Forrás: Shutterstock -
birtoklás párkapcsolat szeretet szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság rengeteget beszélünk az erőszakról. A téma aktuális, viszont az abúzusnak sajnos van egy, egyelőre keveset emlegetett kivetülése: a lelki erőszak. Pedig az erőszak ezen formája talán a legáltalánosabban elterjedt, sokan viszont nem is észlelik, hogy elszenvedői. Korábban írtam már a témában, most viszont egy másik aspektusára, a birtokló kapcsolatokra szeretném felhívni a figyelmeteket.

A párod rendszeresen ellenőriz. Folyton bizonyítgatnod kell neki a hűségedet. Úgy kezel, akár egy gyereket, mert ő tudja, mi a legjobb. Ideges lesz, ha nem a számára kedvező módon viselkedsz. Ha a felsoroltak közül akár egyetlen is jellemző a párodra, te egy hatalmaskodásra hajlamos emberrel élsz együtt. Íme, kilenc tipikus jel, ami egyértelműen elárulja, hogy a párod nem szeret, hanem birtokol téged.

Első: Szemfényvesztő védelem

A birtokló személyiségek viselkedését tudományos közegben kényszerítő kontrollnak nevezik, és az egyik legaggasztóbb tulajdonsága, hogy a nyomást gyakorló jóindulatnak próbálja feltüntetni a viselkedését. Például túlzó védelemmel vigyáz a nőre. Közbeavatkozik szituációkba, konfrontálódik a párja helyett, és sorolhatnám. Ez a viselkedés lehet, hogy első blikkre imponál egy nőnek, pedig valójában kifejezetten aggasztó viselkedésforma. Az illető ugyanis nem a párját óvja, hanem a saját tulajdonát védi, attól tart, hogy elveszik tőle a játékszerét. A biztonságot éreztető védelem aztán gyorsan átfordul, a következő fázisként életképtelennek minősít, hiszen téged mindig meg kell védeni...

A birtokló személyiségek viselkedését tudományos közegben kényszerítő kontrollnak nevezik Forrás: Shutterstock

Második: Rafinált felügyelet

A birtokló társ a kontrollmánián felül aggasztóan féltékeny, a külön töltött időben ellenőrizgeti a társát. A féltékenységét persze soha nem ismerné el, ezért inkább lelkiismeret-furdalást keltő megoldáshoz nyúl. Klasszikus trükk, hogy a birtokló fél a partnerére kívánja kivetíteni a saját bizalmatlanságát. Például hűtlenséggel vádolja a párját, és elvárja, hogy például folyamatos bejelentkezésekkel az bebizonyítsa neki az ellenkezőjét. Vagy azzal az indokkal ellenőrizgeti a másikat, hogy csak meg akar bizonyosodni arról, hogy nincsen gond, és nem kell a segítségére sietni.

Harmadik: Teljes elszigetelés

A kontrollmániás partnerekre a legnagyobb veszélyt a párjuk családtagjai és barátai jelentik. A külső szemlélők ugyanis elfogulatlanul látják az adott kapcsolatot, elhangozhatnak a szájukból elgondolkodtató megjegyzések... A partner ezt megelőzvén módszeresen eléri, hogy a partnere a lehető legtöbb idejét vele töltse. Egyfajta függőséget alakít ki, és elhiteti, hogy az a normális, ha egy párkapcsolatban sülve-főve együtt vagyunk. Az együtt töltött idő lassan megszokottá válik, és a kontroll alatt álló elszigetelődik a külvilágtól.

Negyedik: Hatalom minden felett

Teljesen normális, ha egy párkapcsolatban a két fél megosztja egymással a fejfájósabb döntéseiket, és véleményt kérnek egymástól. Az viszont egyáltalán nem normális, ha a partner nem enged a párjának saját döntéseket hozni. Megjegyzéseket tesz az öltözködésére, a viselkedésére, de akár még arra is, hogy milyen karácsonyi ajándékokat vegyen az ismerőseinek. A kontrollmániás partner szótárában ráadásul nem létezik a véleménykifejezés, amit ő mond azt készpénznek, az egyetlen járható útnak kell venni.

Nem normális, ha a partner nem enged a párjának saját döntéseket hozni Forrás: Shutterstock

Ötödik: Paranoid kételkedés

Egy kontrollmániás partner soha nem fog megbízni a párjában, az ugyanis számára kiszolgáltatottságot, azaz bizonytalanságot jelentene. A folytonos ellenőrzéssel igyekszik kizárni az életéből a kiszámíthatatlanságot, ezzel próbálja lecsökkenti a sérülésesélyt. Rossz tapasztalatok okán félnek attól a fájdalomtól, amit egy-egy csalódás okozhat.

Hatodik: Visszajelzés-mánia

Mivel az alárendeltség igen megterhelő lehet, az elszenvedőnél könnyen és gyorsan betelhet a pohár. A kontrollmániás fél ezt megelőzendő folyton visszaigazolást keresve faggatózik a párjánál. Szeretsz? Jól érzed magadat velem? Tetszem neked? Ezek a kérdések a legtöbb esetben pozitív választ kapnak, hiszen az elnyomott egyrészt valóban érezhet egyfajta erős kötődést, másrészt hozzászokott ahhoz, hogy nem adhat lehangoló válasz a másiknak, különben elszabadul a pokol.

Hetedik: Kész katasztrófa

A kontrollmániás férfi a partnerét okolja mindenért. De értsd úgy, hogy mindenért! Pláne, ha a párja valamiért nem fogadta meg a véleménynek álcázott parancsait. Gyakorlatilag gyerekként kezeli a partnerét, és amint az valami olyasmit csinált, ami szerinte butaság, bántani kezdi. Jobb esetben "csak szavakkal" teszi, lehülyézi, ostobának és emberi katasztrófának titulálja. Rosszabb esetben azonban tettlegességbe fordulhat a dühe.

A kontrollmániás férfi a partnerét okolja mindenért, és ha hibázik, "jobb" esetben csak szavakkal bántja, rosszabb esetben meg is üti Forrás: Shutterstock

Nyolcadik: Még a pénzedet is felügyeli

További árulkodó jel, hogy a kontrollmániás férfi, a párja alkalmatlanságára hivatkozva még a pénze felett is rendelkezni akar. Szerinte a partnere szórja a pénzt, rossz és felesleges dolgokat vásárol, vagy egyszerűen csak szerencsétlen anyagiak terén. Beszedi, majd csak szűken fogott költőpénzként adogatja vissza a párjának a fizetését. Viszont nagyjából olyan egy kontrollmániásra pénzt bízni, mintha a kecskének adnánk káposztát. Nem egy olyan sztorit hallani, amikor az uralkodó fél egyszerűen feléli a partnerétől beszedett javakat...

Kilencedik: Elbizonytalanítás

A teljes uralom és függőség utolsó lépcsőfoka, amikor a birtokló férfi komoly kétségeket ébreszt a párja véleményével, meggyőződésével vagy éppen a memóriájával kapcsolatban. Belé beszéli például, hogy máshogy történtek a dolgok, mint ahogyan ő emlékszik. Vagy egy-egy csípős megjegyzéssel komolytalanná teszi a másik ötleteit. Például, ha fejfájásra valamilyen gyógyszert javasol neki a másik, epésen visszakérdez, hogy orvosit végezett? Aztán még lehet, hogy azzal is megvádolja, hogy meg akarja mérgezni.

Hasonló, birtokló típusú férfival a Szigor című trilógiámban is találkozhatsz. Az Előd nevű karaktert a főszereplő Liza ügyesen leszereli... Klikk ide, ha szeretnél megismerkedni a történettel!

A fent leírtakban főként férfiként emlegettem a kontrollmániás partnert, hiszen ezt a bejegyzést többségében várhatóan nők olvassák majd. Valójában a nők között is bőven akadnak birtokló típusok. Ha magadra ismersz a bejegyzés valamely szereplőjében – a hatalmaskodóban vagy az alárendelődőben –, egy boldogabb élet reményében ajánlatos segítségért fordulnod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.