párkapcsolat férfi Müller Péter szerelem apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te milyennek képzeled az igazi Pasit? És az igazi Apát? Erős, gyengéd, erélyes, bölcs, megértő, olyan, aki mindent tisztán lát? Mert minden nő erre vágyik kislánykora óta. Mindannyiunk titkáról Müller Péter lebbentette fel a fátylat heti írásában.

Valaha a férfitekintet legnagyobb erénye a tisztánlátás volt. A tisztánlátás azt jelentette, hogy a férfi a szemével nemcsak nézett, hanem látott is. Nem vetített semmit, mert vetíteni másra csakis olyasmit szoktunk, amit magunkban elfojtunk, vagy nem óhajtunk észrevenni, és az igazi férfi önmagával tisztában van - nincs mit vetíteni. Ez a tisztánlátás lélektani értelme. (Tudom, mit gondolsz! Hogy ilyen ma nincs. Persze, hogy nincs. Én az igaziról beszélek.)

Az ilyen emberi tekintetben van valami sugárzó napszerűség. Ha valakire ránéz, az úgy érzi, rásüt a nap. Hogy alaposan "rá van nézve." Arca vakító fénybe kerül, és a világosság behatol nemcsak a lelkébe, de még a csontjaiba is.

Walt Disney Bambi című filmjében van egy gyönyörű jelenet. Azért láttam már százszor is, mert Veronika, a kisunokám (lány!) mindig ezt követeli.

Feltűnik az erdőben egy agancsos Szarvas. Pompás, mint egy mitikus király. Nagy, domború mellkasa van. Tartása egyenes, agancsa szinte a csillagokat éri. Az őzikék mind elnémulnak. Még a pici Bambi is. Csend lesz a mezőn. Megszűnik a nőstények és a kicsinyek karattyolása. És jön-jön az erdőből a királyi Szarvas, lassú, méltóságteljes léptekkel. Domború mellel, büszke, fölemelt fejjel. Agancsa királyi korona. Lassan közeledik a kis Bambi felé. Nem siet. Megáll előtte. Messze néző tekintetét lassan elfordítja a mező távoli horizontjáról, s lenéz a kis őzikére.

Nem lenéz rá, hanem "rátekint". Hosszan. Áthatóan. Mélyen. Óriási, barna szemei moccanatlanok.

Ettől a pillantástól a kis Bambi megszeppen, fülei lelapulnak, s mellső lábacskái kissé megroggyannak, mint aki térdre akar hullani. Mellbe löki egy sohasem tapasztalt erő.

Fórum: Hol van Az a férfi?



Tátott szájjal bámulja a magasban ezt a büszke, isteni jelenséget, aki most elfordítja róla szemét, és lassú, ringó léptekkel továbbmegy.

Jön Bambi anyukája, s odaáll az ámuló kicsinye mellé.

- Mama! - mondja a kis Bambi. - Rám nézett!
- Tudom - feleli halkan a mama.
- Még így sohasem nézett rám senki... Miért?
- Mert ő az apád.
- És Mama... miért hallgatott el itt mindenki?
- Mert őt mindenki tiszteli.
- Tiszteli?... De miért?!
- Mert bölcs. Erős és bátor.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A királyi hím már egyedül áll az erdő közepén. Fölpillant az égre, látja a vijjogó, fekete madarak közeledtét. Tudja, hogy jön a veszedelem, vagyis az Ember, a Vadász - elindul hát vágtatva, hogy megmentse az övéit.

Az Örök Férfiről s az Örök Nőről szebbet és pontosabbat nem lehet mondani. Mert Bambi anyukáján még azt is látszik, hogy boldog "asszony". Hiába lehetett - s bizonyára volt is - a Papáé az egész csorda valamennyi őzikéje, azért mégis az ő Ura és a kis Bambi atyja.

Valami csodálatos intimitás van a mama tekintetében, amikor királyi párját megpillantja, s a kis Bambi ebből a találkozásból azonnal megtanulja, milyen anyának, apának és gyereknek lenni.

A csorda menekül. Dübörög a tisztás. Lövés dörren... Az anya kétségbeesetten hívja elveszett kicsinyét: Bambi!... Bambiiii!...

Elveszett.

Az apa az, aki élete kockáztatásával visszafordul, s megmenti a gyermekét. A pompás Szarvas még menekülés közben sem veszti el királyi tekintélyét. Feltartott fejjel vágtat. Hátra-hátra pillant, és futásra ösztönzi a kis Bambit, aki egyre sebesebben kaptat atyja nyomában.

Mögöttük valahol jön a fegyveres Ember. Azaz, mi. A királyi Szarvas tekintetét tanítani kellene az iskolában. Igazi, ma már sehol sem látható apatekintete van.

A mi tekintetünk gyáva. Ideges vagy agresszív. Gyakran sunyi és erőtlen. Ritkán őszinte. Néha gyilkos és könyörtelen.

Thinkstock
Thinkstock

De ennek a hímnek a szeméből mintha az Isten nézne ki. Egyszerre szigorú és gyengéd. Erélyes és szerető. Bölcs és megértő. És nagyon-nagyon erős. Nemcsak néz, hanem lát is. Felelősséget vállal önmagáért és a világért. Azon kívül méltóság sugárzik belőle. Valódi tekintély.

A kisunokám ül az ölemben, és rebbenetlen szemmel bámulja a filmet. És számtalanszor kéri, újra és újra: A Papaszarvast akarom!... A Papaszarvast!

Persze, persze, Veronika - gondolom. - Minden nő ezt akarja. Majd ha nagy leszel, te is ezt akarod. Egész életedben ezt akarod. De nem kapod meg, kicsikém! Mert ilyen már nincs. Csak a mesében.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.