A hónap témája - Müller Péter: Az elengedő szeretet

Müller Péter

2016.03.03.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Müller Péter postaládájában számos levél landol nap mint nap, és most már a közösségi oldalakon is tömegével érkeznek hozzá a különböző kommentek legnépszerűbb írásaival kapcsolatban. A Life.hu éppen ezért új sorozatot indít: mostantól havonta olvashatók lesznek Müller Péter legmélyebb gondolatai a legmegosztóbb témákban.

Kedves J! Ősszel elveszítetted a tizenhat éves fiadat. Mivel sok hasonló, kétségbeesett levelet kapok, levelem nemcsak neked, de a többieknek is szól. Kétségbeestél. Elvesztetted, nem ölelheted többé. Keresed azok társaságát, akiket hasonló sorscsapás ért. Azt kérded, van-e valaki, látó vagy médium, aki fiad lelkével a kapcsolatot fölvehetné. S hogy tanácsolom-e ezt az utat, hogy a fájdalmat enyhítse. Nem, nem tanácsolom!

Sok könyvemben vallok arról, hogy én a szellemi világgal több, közel negyven esztendeje rendszeres kapcsolatban vagyok. Tanítómesterem és a legjobb barátom nem földi testben él.

Tőle tudom, hogy az ilyen átköltözésnél milyen nagy folyamatokon megy át a lélek, és ehhez, mint a fészekből kirepült madárnak, szabadságra van szüksége. Nincs olyan aggodalmas madáranya, aki visszahúzná a kis verebét. Hagyni kell repülni őt. Repüljön, szálljon, és bízz benne: jó kezekben van. Te pedig – bár most még nem érted és nem érzed, hogy elválásotok sorsszerű volt: engedd el őt. Ez egy rövid inkarnáció volt. Fájdalmad lehúzza fiad lelkét. Könnyeid látványa, kétségbeesésed üvöltő hiánya neki is fáj, és bűntudattal tölti el, de nem tud rajtad segíteni. Ha sírsz, tudd, hogy magadat siratod. De próbáljon vigasztalni az a tudat, hogy nem vesztetted el őt. Fiad él!

Nehéz az elengedés egy anyának, tudom, mert belőle született, egy volt vele, ő teremtette, hús a saját húsából a gyermeke, és ilyenkor rá kell ébredni, hogy mégsem az övé – hanem önmagáé.

Figyelmedet arra a világra fordítja, ahonnan te is jöttél, csak elfelejtetted. Ahonnan fiad is jött, és ahová most visszament, és előbb-utóbb utánamész majd te is. Akkor majd látni fogod, hogy az elengedő szeretetben minden mulandó szál elszakad, kivéve egyet: az igazit. Ha gondolsz rá, derűsen gondolj. Hittel, bizakodva, erővel. Hogyha visszanéz rád, nyugtasd meg: „Nem romokat hagytál itt, hanem szerető és bölcs lelki társadat, aki elmúlt földi életed során az anyád szerepét játszotta”. Legyen a szívedben derű. És fájdalmadról tudd, hogy nem legyőzni kell, hanem fölismerni, hogy érlel és gazdaggá tesz.

Egyszer még fogtok ezen a fiaddal boldogan nevetni is.