Peller Mariann testvérével, Peller Annával beszélget - rendhagyó interjú

interjú Peller Mariann Peller Anna ezotéria Utazás a lelked körül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vitray tanár úr anno, azt tanította nekünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy olyan emberrel, aki közel áll hozzánk, nem könnyű interjút készíteni. Mégis, szerettem volna megmutatni, hogy az én nővéremmel mikről és hogyan szoktunk beszélgetni, amikor egy kis időt együtt tölthetünk.

Kezdjük a gyerekkorunknál, mert tudom, meséltétek, hogy te engem vártál!

Nagyon. Erre tisztán emlékszem. Anyunak már kerekedett a pocakja, kétéves lehettem. Közölték velem, hogy kistesóm fog születni, és simogattam anyu hasát, mert nagyon vártalak.

Peller Anna gyerekként nagyon várta, hogy Mariann megszülessen, hogy legyen egy kistestvére Forrás: Peller Mariann

Amikor felnőttünk, elgondolkodtál azon, hogy ennek mi lehetett az oka? Megfordult a fejedben, hogy esetleg előző életeink is összekötnek már bennünket?

Én ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy volt közös előző életünk is. Vagy a testvérem voltál, vagy a férjem, vagy az anyukám. Amikor megtanultam a Spirituális Választerápia módszerét, akkor annak segítségével azt is meg tudtam nézni, hogy van-e közöttünk szorosabb lélektársi viszony, volt-e közös előző életünk. Rákérdeztem a legelsőre, mert több ilyen is volt már. Azt mutatta az inga, hogy mindketten boszorkányok voltunk, és mindkettőnket megégettek.

Nem rég elmentem egy karma-tisztítóhoz. Ő azt mondta, hogy egyik előző életemben hárman voltunk lánytestvérek. Állítólag egy vidéki kúriában éltünk, a 19. században. Volt egy férfi, akit meg akartam szerezni magamnak, és mágiához folyamodtam, hogy elérjem a célomat. Úgyhogy a két dolog egybevág. Amikor ilyesmi szóba kerül, akkor te se hiszel el mindent feltétel nélkül, ott van benned az egészséges szkepticizmus is, igaz?

Igen, mert először pofon vág egy ilyen információ. Ki voltam én, boszorkány? Milyen kúriában? Na, ne viccelj már! Aztán elkezdek rajta gondolkodni, és kénytelen vagyok elismerni, hogy ebben, a mostani létemben lehetnek olyan jelek, amik arra utalnak, hogy ebben talán van valami. Folyamatosan ingadozom a hívő és a szkeptikus között. De vannak olyan pillanatok, amikor tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ezek a dolgok igenis, vannak!

,,Ki voltam én, boszorkány? Milyen kúriában?" Forrás: Thinkstock

Én nagyon hallgatok rád és a megérzéseidre.

Igen, ha egy fontos döntés előtt állsz, általában fel szoktál hívni, és azt szoktam mondani, hogy ne gondolkozz, azonnal vágd rá az első sugallatra jövő választ, hogy igen vagy nem. Mert olyankor nincs ideje az egódnak bekapcsolódni.

Te gyakrabban kapsz tiszta választ, mindenféle előkészület nélkül, mint én! Mintha egy csatornád nyitva lenne. Mindig jön a válasz, és mindig igazad van. Ráadásul emlékezz, gyerekkorunkban hányszor ébredtél zaklatottan, kiabálva, mert láttál bizonyos alakokat az ágyad mellett!

Gyakran ébredtem arra, hogy fölém hajol egy fekete alak, egy fekete arc.

Nem tudtam, ki az, csak azt, hogy mindig ugyanaz, egy férfi.

Gyorsan felkapcsoltam a villanyt, és rohantam át ordítva apuékhoz. Gyerekként rettegtem ettől. Felnőttként pedig tovább durvult a helyzet, aurás migrénnek hívják, ettől szenvedek időnként. A roham után én többnyire arcokat látok, és mind nagyon ismerős, de nem tudok rájönni, hogy kik azok. Ezeket egyébként tudományosan meg tudják magyarázni.

Gyakran ébredtem arra, hogy fölém hajol egy fekete alak, egy fekete arc Forrás: Thinkstock

Ugyanakkor elgondolkodtató az is, amit a karma-elemző mondott, mert szerinte ezek is előző életekből hozott emlékképek, amik ilyenkor egy-egy migrénes roham után felszínre tudnak törni. Illetve azt is mondta, hogy erős spirituális képességekkel születtem, ha akarnám, könnyen és nagyon gyorsan tudnék fejlődni ezen a téren, de bennem még több a félelem ezzel kapcsolatban, mint a tudásvágy. De például emlékszem, hogy 8-9 évesen otthon, a Hair című musical zenéjére táncoltam és énekeltem, akkor bekúszott egy kép, azt láttam, hogy körülöttem rengetegen táncolnak egyszerre erre a dalra, és egy hatalmas színpadon állok. Eltelt pár év, 2000-ben, a Szegedi Szabadtéri Színpadon Sheila szerepét játszottam a Hair-ben. Akkor, ott a színpadon állva beugrott a gyerekkori látomásom, tudtam, hogy én ezt már láttam egyszer, de javu-szerű élmény volt. Akkor tudtam, hogy jó helyen vagyok, a lehető legjobb időben.

Anna még sosem járt asztrológusnál, ezért rettentő kíváncsian várta a Gyurkó Katalin, védikus asztrológussal való találkozást.

GYK: Skorpió az aszcendensed, ráadásul a Mars rajta áll. Ez azt jelenti, hogy téged nagyon tüzessé tesz, és rettentő fontossá teszi a munkát az életedben. Ugyanakkor, ha elfáradsz, akkor fejfájósabb lehetsz.

,,Skorpió az aszcendensed, ráadásul a Mars rajta áll. Ez azt jelenti, hogy téged nagyon tüzessé tesz, és rettentő fontossá teszi a munkát az életedben" Forrás: Thinkstock

PA: Ezt nem hiszem el! Ez nagyon találó.

PM: Csak annyit hadd mondjak el, semmit nem mondtam rólad Katinak!

GYK: A horoszkópod alapján képes vagy nagyon jól, erősen kifejezni a szeretetedet. Illetve, jellemző lehet még rád, hogy nagy a függetlenség iránti vágyad. Téged nem lehet lelakatolni, a te akaratodnak is kell tudni érvényesülni.

PA: Én ezt totálisan elnyomom, de pont ezért szeretek például egyedül lenni, hogy azt csinálhassam, amit én szeretnék.

GYK: Abban is biztos vagyok, hogy olyan életből jössz, amikor rosszul bántál a testeddel, túlhajszoltad, túlhasználtad. Ugyanakkor a te tested különösen erősen működik, mint jelzőrendszer, hagyatkozhatsz rá.

,,Olyan életből jössz, amikor rosszul bántál a testeddel, túlhajszoltad, túlhasználtad" Forrás: Thinkstock

PA: Elképesztő dolgokat mondasz, megdöbbentő, hogy ez mind látszik a horoszkópból.

GYK: Ami még nagyon érdekes, az a kettőtök kapcsolata. Van köztetek egy olyan erős, karmikus összetartozás, egy olyan királykapcsolat, amit a védikus asztrológia úgy hív, hogy Mahendra. Ez az átlagnál mondjuk, százszor erősebb, eltéphetetlen kapcsolat. Sok felelősséget és sok strapabírást is jelent a testvéri viszonyotokra nézve. Egy embernek talán minden 100-200-adik általa ismert emberrel van Mahendrá-ja. Ez egy viszonylag ritka dolog. Tekintsétek ajándéknak.

PA: De jó, mert én ezt érzem, olyan szinten kötődöm hozzá, hogy más azt mondaná rá, ez nem normális...

Peller Mariann egy szellemmel való találkozásáról mesélthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170705-peller-mariann-egy-szellemmel-valo-talalkozasarol-meselt-blogjaban.htmlThinkstockPapadimitriu Athina: "A testvérem 23 éves korában meghalt egy balesetben"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170703-interju-papadimitriu-athinaval.htmlEzúttal Papadimitriu Athina volt a vendégem a Life TV-n futó Utazás a lelked körül című műsoromban, amikor is a forgatás nem várt fordulatot vett: Athina testvérének a szelleme üzent nekünk. Peller MariannThinkstockPeller Mariann legbensőbb gondolatai Bangó Margit vallása kapcsánhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170628-peller-mariann-gondolatai-bango-margit-vallasa-kapcsan.htmlBangó Margit számtalan fájdalmas feladatot, próbatételt kapott kalandos élete során. Azt mesélte az Utazás a lelked körül című műsorom felvételén, hogy még a legmélyebb ponton, amikor mások kilátástalannak érezték volna a helyzetet, ő akkor is a hitébe kapaszkodott. Nem is akárhogyan. Feltétel nélkül elfogadta, ami rá várt, legyen az jó, vagy éppen nagyon rossz. És egyetlen dolgot nem tett soha, nem tette fel a kérdést: Miért, Uram? Peller Mariann--Peller Mariann Bangó Margittal beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170626-peller-mariann-bango-margittal-beszelgetett-az-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlEzúttal Bangó Margittal beszélgettem a Life TV-n futó Utazás a lelked körül című műsoromban. Peller Mariann--Tóth Gabi: „Voltam boszorkány, voltam tinédzser, akit megtámadtak”http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170615-toth-gabi-lesz-a-vendege-peller-mariannak.htmlPeller Mariann „Utazás a lelked körül” című műsorának legújabb vendége, Tóth Gabi nyújt betekintést életének azon részébe, amiben főszerepet játszik a változás, az önmagával való szembenézés. A LifeTv ezoterikus műsorában az énekesnő őszintén beszél az életében jelenlévő keménységről és arról az átalakulásról, ami egy érzékibb nőt formált belőle. Peller Mariann--Peller Mariann Erdélyi Mónikával beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170612-peller-mariann-erdelyi-monikaval-beszelgetett-az-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlEzúttal Erdélyi Mónikával beszélgettem a Life Tv-n futó Utazás a lelked körül című tévéműsoromban. Peller Mariann--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.