Peller Mariann: "Éld meg a jelent!"

múlt Peller Mariann jelen jövő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú idő után, tegnap újra eljutottam jóga órára. Nagy Anna jógaoktatót, másodjára sodorta elém a sorsom, utóbbi alkalommal épp egy hete. Mivel tényleg nem hiszek a véletlenekben, biztos voltam benne, hogy oka van ennek a találkozásnak. Egy különleges, meditatív jóga gyakorlatsort mutatott meg nekem, amikor a LifeTV csapatával forgattunk az Ez Zsír! magazinnak.

Azt éreztem, hogy most pontosan erre van szükségem: nem erőgyakorlatokra, nem a teljesítőképességemet akarom növelni, nem akarom az energiaszintemet emelni, egyszerűen csak szeretnék elcsendesedni picit. A hétköznapokon ez szinte lehetetlen. Én is mindig épp rohanok valahová, vagy ha otthon vagyok a kisfiaimmal, tutira épp mindig szükségük van valamire, úgyhogy ilyenkor „kiszolgáló" üzemmódban létezem. Este, mire mindenki lenyugszik, és megpróbálok picit meditálni, nagyjából öt perc után zuhanok az álmok világába, esélyem sincs a belső utazásra.

,,Azt éreztem, hogy most pontosan erre van szükségem: nem erőgyakorlatokra, nem a teljesítőképességemet akarom növelni, nem akarom az energiaszintemet emelni, egyszerűen csak szeretnék elcsendesedni picit" Forrás: Shutterstock

Ezért a múlt heti forgatás alkalmával elhatároztam, hogy a következő alkalommal kipróbálom ezt a jógát. A teremben csend, béke és félhomály fogadott. Halkan kerestem egy helyet, és kényelmesen elhelyezkedtem. Biztonságban éreztem magam, ezért szinte az egész órát csukott szemmel csináltam végig. (Egy kedves ismerősöm szerint ez azért van, mert még csak így vagyok rá képes, hogy függetlenítsem magam a külső körülményektől, még csak így megy a befelé figyelés. Nincs ezzel semmi baj, most épp itt tartok, és bízom benne, hogy egyszer majd, nem olyan sokára, képes leszek arra, hogy akár egy tomboló vihar közepén is megtaláljam a saját, belső békémet. Ez a cél.)

Anna végig beszélt hozzánk, nyugtató, kedves, megértő hangon. Ez az óra arról szólt, hogy hol tartasz éppen az életedben.

Miután felvettük a magzat pózt (a kedvenc pózom, nagyon szeretem, mert egészen kicsire összehúzhatom magam benne, és ilyenkor mindig azt érzem, hogy minden a legnagyobb rendben van – lehet, hogy a tudatalattimban őrzök szép emlékeket, az édesanyám méhében töltött időkről), Anna azt kérte, idézzük fel magunkban az öt évvel ezelőtti énünket. Milyenek voltunk akkor, hol tartottunk az életünkben. Nekem önkéntelenül, azonnal könnybe lábadt a szemem: öt évvel ezelőtt épp a nyolcadik hónapban jártam Kornéllal, az elsőszülött fiunkkal a pocakomban.

,,Öt évvel ezelőtt épp a nyolcadik hónapban jártam Kornéllal, az elsőszülött fiunkkal a pocakomban" Forrás: Shutterstock

Tele voltam kérdésekkel, még fogalmam sem volt, mi is lesz az én utam. Az aggodalom és a kétségek jellemezték a gondolataimat. Egyrészt úgy éreztem, hogy végtelenül boldog vagyok, mert érkezik a várva-várt pici babánk, másrészt féltem, hogy vajon rá fogok-e találni valaha a munka terén a saját utamra. Akkor még nem volt itt az ideje, hogy ezzel foglalkozzam. Épp sokkal fontosabb feladatok vártak: a családalapítás, és az anyává válás izgalmas, sokszor embert próbáló feladata.

Majd Anna azt kérte, hogy idézzük fel magunkban a tíz évvel ezelőtti önmagunkat. Istenkém, tíz éve remegő műsorvezető-kezdeményként vártam, hogy egyszer majd, végre nyugodtan ki tudjak állni – magamért, vagy akár csak a közönség elé, fullasztó izgalom nélkül.

Végül, azt kérte, hogy utazzunk vissza gondolatban a gyerekkorunkba. Vizsgáljuk meg, mire vágytunk, hogyan képzeltük el a felnőtt létünket, és azt, mi mindent fogunk véghezvinni. Amikor pedig azt mondta, hogy nyugodjunk meg, mert ott, ahol épp most tartunk az életünkben, pont ott kell tartanunk, ráeszméltem, hogy az elmúlt, kőkemény másfél év után, végre hoztam pár nehéz döntést. Beleálltam abba, ami szerintem igazán fontos, vállalva a kockázatot, hogy megmutatom a valódi önmagamat, és ezért esetleg nem leszek szimpatikus.

,,Beleálltam abba, ami szerintem igazán fontos, vállalva a kockázatot, hogy megmutatom a valódi önmagamat, és ezért esetleg nem leszek szimpatikus" Forrás: Shutterstock

Ezt az érzést megpróbálom megőrizni magamban, mert ez lenne annak a mondásnak a lényege, hogy éld meg a jelent. A múltamat már rég elengedtem, és valahogy, sehol sem volt igazán jó, mindig a jövőbe vágytam. De most, hogy megérkeztem, és érzem, hogy sokkal többre jutottam (a lélekfejlődésem útján), mint azt gyerekként valaha el mertem képzelni, ez akkora erőt adott a folytatáshoz, amilyet még sohasem éreztem.

Tudom, mert érzem, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint azt feltételeznénk magunkról. Azonban ahhoz, hogy gyémánt legyen a szénből, hatalmas terhelésre van szükség. Így működünk. Ezt egyszerűen el kell fogadnunk. A végeredmény azonban mindenért kárpótol.

Peller Mariann: "Te hiszel a varázsigékben?"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171116-peller-mariann-az-ima-erejerol.htmlTe hiszel a varázsigékben? Én egyre inkább hajlamos vagyok hinni bennük. Pár hónappal ezelőtt elolvastam Lorna Byrne, egy angyalokkal kommunikáló médium néhány könyvét. A nő szellemisége tiszta, legalábbis ez volt a benyomásom az első pillanattól fogva. Könyveiben sokszor említi, hogy gyakorlatilag gyerekkora óta folyamatosan imádkozik. Sosem kínos számára, hogy az égiekhez forduljon segítségért, amikor valamilyen nehézség adódik az életében. Peller Mariann--Elképesztő! Boris azt állítja: a Marsról érkezetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171109-boriska-kipriyanovich-azt-allitja-hogy-a-marsrol-erkezett.htmlPár napja attól volt hangos a nemzetközi sajtó (a szexuális zaklatásokon kívül), hogy él valahol, Volgográdban, a hatalmas Oroszországban egy Boriska nevű, immáron 21 éves srác, aki félelmetesen különleges képességekkel született a Földre. Peller MariannOrigoPeller Mariann: "Van, hogy már nem is vitatkozom, csak magamban okoskodom"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171106-peller-mariann-a-visszatekintesrol-bunbanatrol-megbocsatasrol.htmlEljött hát a november. Az év már „érzi" a végét. És bár ilyenkor talán még inkább úgy érezzük magunkat, mint egy hangyabolyban, annyi elintézendő tornyosul még elénk, mégis, jó ez az édeskésen szomorkás, lezáró korszak. Mert ez zajlik most, búcsú: a jó időtől, a zöldellő természettől, szabadban futkosástól, a lenge öltözéktől. Búcsú a napi zúzdától, még ha el is tart december közepéig. De legfőképpen: ilyenkor gondolatban újra elbúcsúzunk azoktól, akiktől egyszer már végleg búcsút kellett vennünk. Peller MariannOrigoPeller Mariann: "Arról fogod tudni, hogy ő az, hogy nagyon hamar akar majd gyerekeket tőled"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171019-peller-mariann-az-angyalokkal-valo-talalkozasrol.htmlAz első hidegrázós, jó értelemben vett borzongató médiummal való találkozásomat Erdélyi Tímeának köszönhetem. Tulajdonképpen ő indított el ezen az úton, amiért örökké hálás leszek neki. Peller MariannOrigoPeller Mariann Lorna Byrne-nal beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171012-peller-mariann-lorna-byrne-nal-beszelget.htmlSzeptember 30-án, Magyarországon tartott előadást az angyalainkról, Istenről és a feltétel nélküli szeretetről, Lorna Byrne. Az ír származású, világhírű írónőre nagyon is igaz a mondás, a jóból keveset adnak. Értem ezt úgy, hogy egyrészt nagyjából 2,5 órát tölthettünk együtt vele, másrészt pedig Lorna tényleg nagyon pici. Amikor kezet fogtunk, el is szégyelltem magam, amiért nem elég, hogy 177 cm vagyok, de még magassarkút is húztam az esemény tiszteletére. Peller Mariann--Peller Mariann az irigységről http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170920-peller-mariann-az-irigysegrol-irta-heti-blogbejegyezeset.htmlMindenkiben van irigység, kár lenne tagadni. Sőt van az az irigység, ami jó is lehet, ami motivál, ami előre visz, mert én is szeretném elérni azt, amire a másik, látszólag könnyedén képes volt. De mindenkiben munkál a rosszindulatú, fájdalmas irigység is. Részben ettől vagyunk emberek, ettől a dualitástól: egyszerre hordozzuk magunkban a jót és a rosszat. Az a szerencsénk, hogy van választásunk. Eldönthetjük, melyiknek engedünk teret. Peller MariannOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.