Peller Mariann a helyekről, amelyek átveszik a benne élők rezgéseit

2017.12.07. 16:51

Vannak helyek, amelyekhez különféle érzéseket kötünk. Jó érzéssel tölt el például, ha elmegyek a nagyszüleim háza előtt, ahol a gyerekkorom jelentős részét töltöttem. A ház már egy másik család tulajdona, és szívből remélem, hogy boldogan élnek benne. Én sosem fogom elfelejteni, hogy a kertben termett epret szedegettük, aztán jó porcukrosan, amikor már levet is eresztett a gyümölcs, habzsoltuk kis tálkákból. Ahogyan azt sem, hogy Annának (a nővéremnek) és nekem is volt egy-egy kis kertrészünk, amit mi magunk gondozhattunk. Itt ismertem meg a kéknefelejcset, vagy a Jézusszíve virágot, ez volt a kedvencem. De a mama két kedvence, a fehér kála és az árvácskák is szépen virultak, az orgonabokor alatt, a hatalmas, bíbor színű rózsák mellett.

Könnybe lábad a szemem, ahogy felidézem ezeket a képeket, és megtelik a szívem szeretettel. Még a kerti, pottyantós wc gondolatától is...

A helyek állítólag átveszik a benne élők, sőt, az ott csak rövid ideig megfordulók rezgéseit.

Könnybe lábad a szemem, ahogy felidézem ezeket a képeketForrás: Shutterstock

Az én nagymamám csodálatos asszony volt. Mélyen hívő, szorgalmas, szívós, csupaszív, mégis határozott, pici asszony. Én legalábbis már így ismertem meg. Most is hallom a hangját, ahogyan mesélt, és látom magam előtt a dolgos, de mindig ápolt kezeit, a körme hosszúkás formáját, a barázdákat és ereket a kézfején. Szeretet sugárzott a mozdulataiból. Odaadó, gondoskodó szeretettel viseltetett mindenki iránt, aki megfordult a kis házikóban. Örök, mély szeretettel vigyázott a nagypapámra is, aki pedig nyugodt, csöndes, halk szavú ember volt. Bottal járt egy korábbi sérülés következtében. Harmóniában éltek együtt, ez pedig beragyogta az otthonukat is.

Egy másik gyerekkori emlékem, amikor nyáron bezárt az ovi, ahová jártam, és mivel a szüleim dolgoztak, egy másik oviba kellett mennem, pár hétig. A hely idegen volt, az ovónénik ismeretlenek, ezért nem is tűntek kedvesnek, gyerekként. Szinte érzem annak az óvodának az illatát, és még most sem kelt bennem jó érzést.

Vagy az általános iskola udvara, ahol az osztálytársaim bántottak, jó darabig az is rossz, nyomasztó érzést okozott. Ha rossz dolgokat élsz meg egy helyen, akarva-akaratlanul, negatív érzelmeket kötsz hozzá, és ez akár életed végéig elkísérhet.

Az általános iskola udvara, ahol az osztálytársaim bántottak, jó darabig rossz, nyomasztó érzést okozottForrás: Shutterstock

Pár hete, kísérletképpen ellátogattam a régi általános iskolámba. Szerettem volna bejárni azokat a termeket, ahol gyerekkorom legtöbb megaláztatását elszenvedtem. Engem is meglepett, amit éreztem. Mert az ég adta világon, semmit nem éreztem. Nem fájt, nem nyomasztott, nem rándult görcsbe a gyomrom. Tökéletesen közömbösen tudtam szemlélni az épületet. Azt hiszem, a negatív érzések csupán bennem léteztek, magamban hurcoltam, pár évvel ezelőttig, amikor is sikerült letennem végre a terhet. Sokat dolgoztam magamon, hogy elérjem ezt az állapotot, tisztításokat végeztem, mire el tudtam engedni a sérelmeimet. Így, az iskola is megtisztult – legalábbis az én fájdalmam már biztosan nem „szennyezi" ott a teret.

Így működik ez. Ha valaki elkezd dolgozni magán (ami a legtöbb esetben lelkileg fárasztó, sőt, igen megterhelő is lehet), az olyan hatással van, mint amikor egy kavicsot bedobunk a tó vizébe.

Egyrészt, valami örökre megváltozik, mert a kavics lesüllyed a vízfenékre, és ott marad, megváltoztatva ezzel akár az egész ökoszisztémát. Másrészt a dobás hatására vízgyűrűk keletkeznek. Melyek egyre csak nőnek, és nőnek, és egyre többen lesznek. Így hatunk mi akaratlanul is a környezetünkre, a körülöttünk élőkre, vagy a minket körülvevő helyekre, akár az érzelmi állapotunkkal is. Az pedig már a tudatosság egyik igen magas szintje, ha képes vagy figyelni magadra, és tudatosan irányítani az érzéseidet. Hát nem lenne csodálatos, ha amikor kétségbe esünk, valahogy mégis tisztában lennénk vele, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amikor is az ego-nk átvette az irányítást? Csak hagynánk lecsillapodni, kérnénk az érzéseinkre tisztítást, és már mehetnénk is tovább. Ezzel pedig nem hagynánk magunk után negatív lenyomatot egy-egy helyen, így az utánunk jövők nem éreznének semmi nyomasztót, mikor belépnek a terembe. Talán egyszer minden ember képes lesz erre.

Peller Mariannrezgésezoterika