Peller Mariann Schobert Norbival való találkozásáról mesél

ezoterika Peller Mariann Schobert Norbert reflektorfény Utazás a lelked körül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Schobert Norbi erős személyiség, olyan, aki mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy észre ne vennéd. Norbi tud valamit, (amire egyébként rengetegen vágynak), aminek köszönhetően már nagyjából húsz éve ismerjük a nevét, és tudjuk, hogy mi mindent összehozott eddigi élete során.

Aki pedig kirakatban van, azt bizony támadják, és valószínűleg támadni is fogják, míg csak gyarló emberek népesítik be a Földet. Sajnos magamon is megfigyeltem már, hogy ha meglátok valakit, gondolatban azonnal behelyezem egy fiókba az alapján, ahogy kinéz. Aztán, amikor beszélek is vele, rá kell jönnöm, hogy esetleg tévedtem, hát áthelyezem egy másik fiókba. Végül, ha igazán megismerem, kiveszem a fiókból, és végre megengedem neki, hogy önmaga legyen, és szép lassan elengedem a vele kapcsolatos elvárásaimat.

„Ha meglátok valakit, gondolatban azonnal behelyezem egy fiókba az alapján, ahogy kinéz" Forrás: Shutterstock

Azt mondják a hozzáértők, hogy nincs ezzel a kategorizálással - amit az agy szinte önkéntelenül elvégez - semmi baj a világon. Sőt, sok esetben akár segíthet is rajtunk, mert egy adott fiókba helyezett emberhez meg vannak az eszközeink, hogyan is viselkedjünk vele. De olyan is előfordulhat, hogy akár megvédhet bennünket a bajtól, egy valójában gonosz szándékkal közeledő embertől az, ha az első ítéletünkre hallgatunk.

A szomorú csak az, hogy azok az emberek, akik sokat szerepelnek a nyilvánosság előtt, akiket felkapott a média, és akiket többszázezrek követnek a közösségi médiában, azok hatványozottan kapják a legtöbbször negatív ítéletet a nyakukba. Mindennek megvan az ára, a közismertségnek meg aztán különösen. Még csak nem is kell, hogy ez az ismert ember ellenszenves legyen. Tökéletesen mindegy, hogyan éli a magánéletét, hogyan gondoskodik a családjáról, hogyan küzd meg nap mint nap a vállalkozásáért (hogy képzeli egyáltalán, hogy összejött neki egy vállalkozás, kőkemény melóval?!), hogyan támogat számára vadidegeneket. A kutyát nem érdekli, mi zajlik a lelkében, vagy hogyan gondolkodik Istenről, a saját sorsáról vagy a halálról. Az érdekli a legtöbb embert, amikor valami szaftos dolog derül ki! Hogy lehessen rajta csámcsogni, és örülni kicsit, hogy nemcsak nekem rossz vagy nehéz az életem, de annak is ott, a reflektorfényben.

„Az érdekli a legtöbb embert, amikor valami szaftos dolog derül ki!" Forrás: Shutterstock

Aztán előállhat élete egyik meghatározó élményével, amikor élet és halál között lebegett, és mit kap? Nem együttérzést, nem megértés, nem támogatást, és főleg nem szeretetet, hanem továbbra is irigységből fakadó fikázó hadjáratot. Ha egy belerúg, jön a többi is, mert falkában erősnek érzik magukat.

Pedig ha elengednék a vak dühöt és a gyűlöletet, rájönnének, hogy akár tanulhatnak is ettől az embertől. Eleve azt mondják, hogy az okos ember tanul a hibájából, a bölcs pedig más hibájából... Bizonyos dolgokban követendő, más területeken intő példa, ahogyan a dolgait intézi, de a lényeg az, hogy felismerjük, mi az, amit érdemes ellesni tőle. Szerintem ilyen követendő dolog, hogy a számára igazán fontos emberek szinte mindig elérhetik őt, ám a többi emberre korlátozott időt szán. Mert már nem akar mindenkinek megfelelni, már nem akar mindenre, mindenkinek igent mondani, és már nem fogja az oly drága (és most nem pénzbeli értékre gondolok) idejét idegenekre áldozni. Viszont, amikor a szeretteivel van, akkor rájuk fókuszál minden idegszálával. Tudja, mi az igazán fontos az életben, mi az, ami megfizethetetlen.

„Amikor a szeretteivel van, akkor rájuk fókuszál minden idegszálával" Forrás: Shutterstock

És amikor velük van, szinte megszűnik a külvilág, mintha egy védőburokban lennének. Ezt jó lenne utánacsinálni, azt hiszem a legtöbben ilyen háttérre, ilyen összetartó, erős szövetséges családra vágyunk – még ha magunknak sem merjük bevallani...

Peller Mariann nem várt diagnózis kapott az orvosától: erre ösztönöztehttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180117-peller-mariann-nem-vart-diagnozis-okan-ujragondolta-az-eletet.htmlMiért kell mindig valamilyen kisebb-nagyobb problémának felmerülnie, bármiről legyen is szó? Amikor az ember teszi a dolgát, végzi a feladatokat sorban, nem lazsál, nem lustálkodik és főleg, igyekszik nem gondot okozni másnak valami történik, kiderül, vagy egyszerűen csak elromlik... Peller Mariann--Peller Mariann Pataki Zitával való találkozásáról mesélthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180119-utazas-a-lelked-korul-peller-mariann-pataki-zitaval-beszelgetett.htmlLétezik az a mondás, hogy „Segíts magadon, az Isten is megsegít!" Édesanyám igen gyakran mondogatta nekem egy időben. Különösen jól jött ez a főiskolán, majd az egyetemen, amikor egy-egy megmérettetésre készültem. Peller Mariann--Utazás a lelked körül: Peller Mariann vendége ezúttal Müller Péter volthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171219-utazas-a-lelked-korul-peller-mariann-vendege-muller-peter-volt.htmlAz Utazás a lelked körül Peller Mariannal című, Life TV-n futó műsor második évadának első részében Müller Péter volt a vendégem, aki nem sokkal 81. születésnapja után, és nem sokkal karácsony előtt szánt rám egy tartalmas órát, amelynek keretén belül a szeretetről, a szerelemről, a férfi-női viszonyokról, és az igaziról beszélgettünk. Peller Mariann--Peller Mariann: "Képes vagy az azonnali teremtésre" - karácsonyi üzenethttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171219-peller-marianna-karacsony-szenteste-kapcsan-a-teremtesrol-megbocsatasrol.htmlNapokon belül itt van a karácsony. A Föld és a Menny egyik legnagyobb hatású ünnepe. Ilyenkor csodálatos lehetőségek tárulnak fel előttünk, éljünk velük! Peller MariannOrigoPeller Mariann az elengedésről, megélésrőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171214-peller-mariann-az-elengedesrol-megelesrol-irta-heti-blogjat.htmlHagyd, hogy megtörténjen! – ez az egyik olyan mondat, amit sokszor hallottam, amióta a spiritualitás foglalkoztat. Azonban addig, míg el nem jut az ember abba a lelki vagy tudati állapotba, hogy ne csak az értelmével fogja fel, mit is jelent ez, hanem valóban megélje, és ezáltal megértse, miről is szól ez a gondolat vagy tanács. Peller Mariann--Peller Mariann: "Van, hogy már nem is vitatkozom, csak magamban okoskodom"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20171106-peller-mariann-a-visszatekintesrol-bunbanatrol-megbocsatasrol.htmlEljött hát a november. Az év már „érzi" a végét. És bár ilyenkor talán még inkább úgy érezzük magunkat, mint egy hangyabolyban, annyi elintézendő tornyosul még elénk, mégis, jó ez az édeskésen szomorkás, lezáró korszak. Mert ez zajlik most, búcsú: a jó időtől, a zöldellő természettől, szabadban futkosástól, a lenge öltözéktől. Búcsú a napi zúzdától, még ha el is tart december közepéig. De legfőképpen: ilyenkor gondolatban újra elbúcsúzunk azoktól, akiktől egyszer már végleg búcsút kellett vennünk. Peller MariannOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.