Peller Mariann Utazás a lelked körül jóga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly decemberben találtam rá egy olyan jógaórára és tanárra, amire a leginkább szükségem van. Ha igazán belegondolok, erre a jóga típusra mindenkinek szüksége lenne. December óta heti rendszerességgel járok, mert kell, szükségem van rá, a testemnek és a lelkemnek is.

Jakupcsek Gabriella elmondása szerint ő maga koca jógás, ritkán jut oda, hogy gyakoroljon. Ennek a legfőbb oka az, hogy nem találja azt a helyet, azokat a körülményeket, amelyek az elképzelései szerint a legjobbak a jóga gyakorlásához. Elmesélte, hogy egyszer Indiában járva volt lehetősége részt venni egy igazi, indiai jóga órán, egy ház tetején épp akkor, amikor jött fel a Nap. Azt mondta, ennek az élménynek az ereje elhomályosít minden más próbálkozást. Úgy érzi, hogy egy ablaktalan, sötét és levegőtlen pincehelyiségben nem esik jól a jóga. Én pedig tökéletesen megértem, hogy így érez.

A jóga lényege, hogy egyrészt, harmonizálod az energiáidat, ezzel egységbe hozod a tested és a lelked. Ez máris, egyfajta meditáció.

Miközben pedig folyamatosan befelé figyelsz, ráébredhetsz, hogy milyen csodálatos dolog eggyé válni a Mindenséggel (aminek, egyébként mind részei vagyunk). Ehhez biztos, hogy nagy segítség, ha az ember a természet lágy ölén jógázik.

"A jóga lényege, hogy harmonizálod az energiáidat, ezzel egységbe hozod a tested és a lelked" Forrás: Shutterstock

Idilli kép, kétségtelenül. Azonban nehezen megvalósítható egy túlzsúfolt, rohanó, stresszes élet megélése közben. Van olyan barátnőm, aki megoldja, hogy elmenjen pár napos elvonulásra vagy jógatáborba, ahol egy tóparton végzik a gyakorlatokat, először napfelkeltekor, aztán még egyszer a nap során másfél-másfél órán keresztül, majd többször meditálnak. Mindig irigykedve hallgatom az ilyen beszámolókat. Úgy képzeltem, én is el fogok tudni vonulni, de egyelőre a két kicsi fiam, a férjem, a munkáim és legfőképpen a lelkiismeretem, nem ad lehetőséget ilyesmire.

Úgyhogy marad a heti egy alkalom, amikor egy sötét, ablaktalan helyiségben, csukott szemmel, totálisan befelé figyelve, lassú tempóban végzem a jógaoktató által mondott és bemutatott feladatokat. Épp tegnap voltam. Ezúttal, a fejenállást és kézenállást is gyakoroltuk. Nehéz ügy, húsos gyerekként ezek voltak a legnagyobb mumusaim (meg a kötélmászás, a gyűrű, na meg a futás, és minden, amit tornaórán végezni kellett...). De összeszedtem minden bátorságomat, eldöntöttem, hogy erre most nem görcsölök rá, hogy: úgyse fog sikerülni! Próbáltam úgy tenni, mintha most próbálnám életemben először ezeket a testhelyzeteket. És bár a csuklóm vállalhatatlanul gyenge még, és a kézenállásnál kellett egy kis segítség, de sikerült!

Peller Mariann (a képek bal oldalán) és Peller Anna gyerekkori fotói Forrás: Peller Mariann

Feszegettem a testem határait, és nem is volt olyan rettentően nehéz, és főleg nem lehetetlen, mint ahogyan azt korábban gondoltam.

Utána szinte repültem hazáig, és olyan boldogan újságoltam a férjemnek, hogy képzeld, ma fejen- és kézenálltam, mint ahogy gyerekkoromban tettem volna, ha akkor véletlenül összejön...

Az ember sokkal több mindenre képes a testét illetően is, mint azt valaha gondolta volna. Ha átlépjük a saját hitbéli korlátainkat (mint ahogy én szentül hittem 34 éven át, hogy ezt én nem tudom megcsinálni), csodákra lehetünk képesek. Ez persze csak egy apró semmiség, egy fejenállás. Mégis azt bizonyítottam be a magam számára, hogy ha kiüresített elmével és tiszta szívvel, félelmek nélkül futunk neki egy feladatnak, megadva az esélyét annak, hogy még akár sikerülhet is, akkor az nagyobb valószínűséggel sikerülni is fog!

"Ez persze csak egy apró semmiség, egy fejenállás" Forrás: Shutterstock

Jógázni eleinte nehéz, aztán már jó, mígnem csodálatossá válik. Előfordul, hogy közben könnyek szöknek a szemembe, hogy miért, nem is tudom. Csak azt érzem biztosan, hogy most a lelkem egy sérült része gyógyul. Utána pedig olyan megkönnyebbülést érzek, mintha leszakadt volna egy hatalmas teher a vállaimról. Ezért engedd meg, hogy javasoljak valamit! Ha eddig csak gondolkodtál rajta, hogy egyszer majd kipróbálod a jógát, tedd meg! Tedd meg minél hamarabb. Előbb-utóbb függővé válsz, és hidd el, ennél hasznosabb függőséged nem lehet...

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Jakupcsek Gabriella őszintén mesélt a hitérőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180205-utazas-a-lelked-korul-peller-mariann-nal-jakupcsek-gabriella-a-hiterol.htmlAz Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal című, LifeTv-n futó műsorom vendége ezúttal Jakupcsek Gabriella volt, aki őszintén mesélt hitről, Istenről és befelé fordulásról. Peller Mariann--Peller Mariann Schobert Norbival való találkozásáról mesélhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180129-peller-mariann-schobert-norbival-valo-talalkozasarol-mesel-utazas-a-lelked-korul.htmlSchobert Norbi erős személyiség, olyan, aki mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy észre ne vennéd. Norbi tud valamit, (amire egyébként rengetegen vágynak), aminek köszönhetően már nagyjából húsz éve ismerjük a nevét, és tudjuk, hogy mi mindent összehozott eddigi élete során. Peller Mariann--Utazás a lelked körül Peller Mariannal: Schobert Norbi életről, halálrólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180129-utazas-a-lelked-korul-peller-mariannal-schobert-norbi-eletrol-halalrol.htmlUtazás a lelked körül Peller Marainnal című, LifeTv-n futó műsorom eheti vendége Schobert Norbi volt. Norbi őszintén beszélt lélekről, kapcsolatokról, életről, halálról. Peller MariannFotó: Marton Szilvia - OrigoPeller Mariann Pataki Zitával való találkozásáról mesélthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180119-utazas-a-lelked-korul-peller-mariann-pataki-zitaval-beszelgetett.htmlLétezik az a mondás, hogy „Segíts magadon, az Isten is megsegít!" Édesanyám igen gyakran mondogatta nekem egy időben. Különösen jól jött ez a főiskolán, majd az egyetemen, amikor egy-egy megmérettetésre készültem. Peller Mariann--Utazás a lelked körül Peller Mariannal: Pataki Zita édesapja haláláról mesélhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180116-pataki-zita-edesapja-halalarol-mesel-peller-mariann-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlA LifeTV-n futó Utazás a lelked körül Peller Mariannal című műsor e heti vendége Pataki Zita lesz, aki édesapja haláláról is mesélt a kamerák előtt. Peller Mariann--Peller Mariann a reinkarnációról mesélhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180111-peller-mariann-a-reinkarnaciorol-meselt.htmlEgy amerikai kisfiú, a 11 éves Ryan Hammons elképesztő történettel állt elő. Ryan szinte sokkolta a szüleit, amikor egy könyvet lapozgatva rábökött egy fekete-fehér fotóra és közölte, a képen ő látható, ezt megelőző életében. Mintha a fénykép szétrobbantotta volna a feledés homályát, Ryan mesélni kezdett előző életéről... Peller Mariann--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.