Peller Mariann a jövőről és a jóslásról

Forrás: Shutterstock -
Peller Mariann jóslás Utazás a lelked körül Kammerer Zoltán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok kajakozónk is elfogadta a meghívásomat az Utazás a Lelked körül című műsorba. Zolit nem csak, hogy érdeklik a megmagyarázhatatlannak tűnő, misztikus dolgok, de úgy él, úgy létezik, hogy természetesnek veszi, hogy a világ nem csak a fizikai létezésből áll.

Bátran mesélt arról, milyen különös dolgokat élt át, és mi mindent tapasztalt, ami erősítette abbéli meggyőződését, hogy valaminek vagy valakinek lennie kell, ami vagy aki magasabb rendű, és aki irányítja a dolgok folyását.

Arról azonban már egy picit szégyenlősebben vallott, hogy előfordult vele, kemény férfival, hogy jövendőmondóhoz fordult, mielőtt egy nagyobb megmérettetés előtt állt. Pedig valljuk be, mind szeretnénk tudni, mit tartogat a jövő. És mind abban reménykedünk, hogy csakis jobb jöhet annál, mint amiben éppen vagyunk.

Peller Mariann és Kammerer Zoltán Forrás: Peller Mariann

Ha jobban belegondolunk, minden emberben él egy jós. Egy olyan javasasszony vagy javasember, aki pontosan tudja, hogy milyen élethelyzetek következnek, és mi lenne a helyes magatartás, a legjobb lépés annak érdekében, hogy a sorsunk útját járva a legtöbbet fejlődjünk. Van ugyanis különbség a jövendőmondó és a jós között. A jövendőmondó egyértelmű, mit jelent: megkísérli megmondani, mi vár ránk. Ezzel azonban van egy ici-pici probléma.

Ez azt is jelenti, hogy könnyen lehet, hogy valaki (akár én magam) menet közben valamiért meggondolom magam. Valamiért más irányt választok, mégsem lépem meg azt az egy dolgot, ami végül magával hozná a megjövendölt élethelyzetet. De az is előfordulhat, hogy valaki más (életünk bármely szereplője, akivel láthatatlan háló köt bennünket össze) dönt úgy, hogy másként cselekszik, más lépést választ a sakktáblán. Ezzel pedig átírja a jövendőt...

Nekem többször jövendöltek olyan munkát, ami soha nem valósult meg. Pedig volt köztük olyan is, amivel kapcsolatban én is úgy éreztem, hogy az lesz az én utam, nekem való lett volna a feladat. Végül mégis más kapta a lehetőséget. És micsoda „szerencse", hogy így történt. Bár akkor is igyekeztem volna, hogy létrehozzam (egy csodás csapat segítségével) az Utazás a lelked körült, de így, hogy más feladat nem foglalta le az energiám egy jelentős részét, több maradt a saját álom valóra váltására.

Forrás: Shutterstock

Így én ezeket a tanulságokat vontam le:

1. a jövő képlékeny, és épp most írjuk.
2. ha valaki a jövőt akarja megmondani, az csakis az abban a pillanatban fennálló körülmények alapján tudja ezt megtenni, mert azt már nem láthatja, mikor lép az egyik szereplő valahol valami egészen más útra, és hiúsítja meg a megjövendölt képet.
3. a jóslás valójában mást jelent: ha valaki jósol, az az adott pillanatban fennálló helyzet alapján, tanácsot (javaslatot) is ad, hogy mi lenne az a magatartás vagy lépés, amivel a leginkább elkerülhető egy negatív kimenetelű jövőkép, vagy amivel a leginkább elérhetővé válik a pozitív végkifejlet.
4. ráadásul az, aki mellét verve kijelenti, hogy látja a jövőt, és ijesztő jövendölésekkel nyomasztja a hozzá forduló embereket, súlyos karmát szerez. Ugyanis ezzel beleártja magát a dolgok folyásába, befolyásolva az emberek viselkedését, megváltoztatva azt, aminek esetleg úgy kellett volna történnie.
5. és végül: én abban hiszek, hogy rá lehet kérdezni bármire, de a helyén érdemes kezelni, és nem szabad beleőrülni a hallott jövendölésekbe. Ugyanis nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a magát jövendőmondónak vagy jósnak nevező illető valójában milyen mértékben kap tiszta választ odaföntről.

Ha olyat hallasz, ami erőt ad, vidd el magaddal, mert rosszat nem okoz. De ha olyat mondanak, ami félelmetes, kérd meg az égieket (őrangyalodat, angyalokat, Istent, univerzumot, mindenséget, vagy bármit, amiben hiszel), hogy tisztítsák a benned kiváltott félelmet, és segítsenek, hogy egy szebb jövő valósulhasson meg. Azután pedig engedd el a rossz gondolatokat, ne hagyd, hogy egy idegen által felvázolt, negatív jövő képe beleégjen a lelkedbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.