Kedvencem: a bajai halászlé

Forrás: Marton Adrienn -
halászlé gasztronómia bajai halászlé Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pécsett születtem, és sosem tagadtam, hogy a sok jobbnál jobb egészséges étel mellett az egyik kedvencem a mai napig a bajai halászé. Talán elsősorban azért, mert visszahozza a gyermekkorom ízeit, így ha bármikor Pécsre indulok a családomat meglátogatni, mindig teszünk egy kis kitérőt Baja felé, ahol legutóbb a férjemmel egy gyönyörű autentikus helyi csárdában kötöttünk ki, hogy újra megkóstoljuk a híres-nevezetes halászlét. Az étteremben sok-sok dolgot megtudtunk eme helyi különlegesség eredetéről.

Baja a halászlé fővárosa, hiszen itt mindig is nagy jelentősége volt a halászatnak, halkereskedelemnek, ebből adódóan pedig az ebből készült finomságoknak is. Az itteniek annyira szeretik a halat, hogy évente akár 66 kg-ot is megesznek belőle fejenként. Ezzel szemben a hazai átlag kb. 5 kg/fő/év. A halászlé története több évszázadra nyúlik vissza, ahogyan a Bajai Halfőző Fesztiválé is. Ilyenkor több ezren utaznak Bajára, hogy megmutassák, mit is tudnak, vagy egyszerűen csak azért, hogy egy jót egyenek!

A sok jobbnál jobb egészséges étel mellett az egyik kedvencem a mai napig a bajai halászé Forrás: Marton Adrienn

Egy másik hagyomány szerint a kulturális örökség, a „Jánoska-eresztés" is kapcsolódik a halászléhez. Nepomuki Szent János - a vízen járók szentjének - ünnepét a halászok, vízi molnárok eltűnésével, megfogyatkozásával már szinte az egész város ünnepli. Több évtizede ezen a napon tartják a bajai halászléfőző versenyt. 2012. április 17-én megalakult a Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubja.

A történelmi emlékek szerint a bajaiak régen is szerették a halat, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a szabadságharc bukása után a kormány Orsovánál elásta a koronát, amit csak 1855-ben találtak meg, s egy hadigőzösön szállítottak Bécs felé. A hajó elhaladt Baja mellett is, amit annak rendje és módja szerint meg kellett ünnepelni, természetesen halászlével.

A történelmi emlékek szerint a bajaiak régen is szerették a halat Forrás: Marton Adrienn

Az elkészítésben sem ismernek tréfát. Pontyból készítik, ha mégis vegyesen főzik, akkor is háromnegyed része ponty kell hogy legyen. A bajai halászlé keményfából rakott tűzön bográcsban készül, erős, lobogó tűz kell hozzá, csak akkor lesz jó, ha végig forr. Gyufatésztával kínálják: a tányérba szedett tésztára a bográcsból merítik a lét. A hagyomány szerint először a levet eszik meg, utána a halhúst. A bajaiak azt is egyenesen a bográcsból merik, lapos szedőkanállal.

Elképesztően finom és igazi kulturális gasztroélmény. Ha Baján jártok, mindenképpen kóstoljátok meg!

Belugakaviár: az isteni finomság, amire 25 évet kell várnihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161130-marton-adrienn-edvin-marton-felesege-a-beluga-kaviarrol-ir.htmlA férjem ukrán származásának köszönhetően az ukrán–orosz gasztronómia remekeit már mind végigkóstolhattam. Sokszor jártunk már Oroszországban is, így autentikus környezetben is kipróbálhattam őket. Privát séfOrigoRomániában tilos halat enni karácsonykorhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161215-marton-adrienn-edvin-marton-felesege-nagyvaradra-latogatott-es-megkosolta-a-karacsonyi-adventi.htmlNagyon sűrű hónapokon vagyok túl. A forgatások előkészületei sokszor hajnalban kezdődtek, és nem egyszer késő estig tartottak. Éppen ezért különösen jólesett az a másfél „szabadnap" december első hétvégéjén, amikor is Nagyváradra kaptam meghívást. Gyönyörű város, alig 3 órára Budapesttől, nem is gondoltam volna, hogy ennyi különlegességet tartogat majd számomra. Privát séf--Ravioli - Az olasz konyha különlegességehttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161130-marton-adrienn-edvin-marton-felesege-az-olasz-konyha-nevezetessegeirol-ir.htmlAz olasz konyha közkedvelt Európa-szerte, de igazi, autentikus finomságokat kevés helyen lehet kapni az országon kívül, így amikor Olaszországban jártunk Edvinnel, kipróbáltuk a helyi különlegességeket. Egy régebbi hangulatú, de nagyon otthonos étterembe vezetett az utunk, ahol csupa kulináris élménnyel gazdagodtunk. Privát séfThinkstockSpanyol finomságok: a krumplis ételektől a cukorsokkighttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161130-marton-adrienn-edvin-marton-felesege-spanyol-finomsagokrol-ir.htmlBarcelonában családostul jártunk, és mindannyiunkat azonnal megfogott az ott tapasztalt életvidámság, élet- és ételszeretet. Természetesen a városnézések mindig egy-egy ebédbe vagy vacsorába torkollottak, ahol megkóstoltuk az összes nemzeti ételt. Privát séfOrigoA híres belga csokoládéhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161028-marton-adrienn-edvin-marton-felesege-privat-sef-a-hires-belga-csokoladerol-mesel.htmlBelgium a habzsolás fellegvára. Sörök, sajtok, édességek kifogyhatatlan tárháza várja az odalátogatókat. Amikor ott jártam, bizony én is végigkóstoltam minden finomságot, és sok-sok ötlettel, és persze csokoládéval felpakolva tértem haza. Privát séfOrigoHazai édesvízi halak mint gourmet fogások?http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161028-edvin-marton-felesege-marton-adrienn-privat-sef-a-magyar-edesvizi-halakat-nepszerusiti.htmlSzerencsésnek mondhatom magam, hiszen sokfele jártam már a világban, sok nemzet konyháját kóstolhattam. A kedvenceim közé mégis elsősorban a halak tartoznak, hiszen nagyon gyorsan és sokféleképpen elkészíthetők, mindemellett pedig nagyon egészségesek. Éppen ezért itthon is szívesen készítek halételeket, elsősorban tengeri halakból, de az elmúlt héten egy nagyon kedves séf barátom, Horváth Szabolcs meggyőzött arról, hogy mennyi fantázia van a mi édesvízi halainkban, ha a megfelelő módon készítjük el őket. Kíváncsi lettem. Privát séf--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.