étterem privát séf gasztronómia Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Privát séfként nagyon sokféle ételt készítettem és kóstoltam már. Nem titok, nagyon szeretem a nemzetközi konyhát, ám magyarként természetesen én sem tudok ellenállni a hazai ízeknek. Meg kell jegyeznem, hogy nem egyszerű a dolga annak, aki nagyon jó magyar éttermet keres Budapesten. Nekem most nem kellett messzire mennem, hiszen a Budai oldalon, a 12. kerületben meg is találtam egy 150 éves múltra visszatekintő éttermet, amit eredeti néven „Szürke Csacsi”-nak kereszteltek, ám most már a francia szó fordításaként „kertecske” néven ismerhetünk.

Az utcáról belépve egy nagyon hangulatos kertben találtam magam. Gondoltam élek még a jó idő adta lehetőséggel, és kint ebédelek a szabadban. Általában, ha új étteremben járok, mindig tudom, hogy melyek azok az ízek, amikre éppen vágyom. Most fordult elő velem először, hogy ennyire tanácstalan voltam ételválasztás tekintetében, ugyanis a szezonális és az állandó étlapon is rengeteg olyan étel szerepelt, amit szívesen kipróbáltam volna. Nem sokkal később (szerencsémre legyen mondva) két barátnőm is megérkezett, így gondoltam együtt már könnyebb lesz a döntés. A választásunk a „kerti csipegetőre” esett, ami a szomori farmról származó szárított, érlelt hátszínt, borsos kolbászt, mangalica tarját és termelői sajtokat tartalmazott.

Előétel - „kerti csipegető” Forrás: Marton Adrienn

Ismét bebizonyosodott, hogy a termelőktől vásárolt húsok mennyivel frissebbek és finomabbak. Az ízek kavalkádja meghozta a kedvünket ahhoz, hogy többféle ételt is kipróbáljunk, mondván, így szélesebb körű tapasztalatokkal távozunk majd.

Marton Adrienn: „az ízek kavalkádja meghozta a kedvünket ahhoz, hogy többféle ételt is kipróbáljunk” Forrás: Marton Adrienn

Előételnek kétféle levest, egy „hagyományosabb” bivalygulyást és egy údonságnak számító, sült kápia krémlevest próbáltunk ki túrógaluskával. A kápia krémlevesnél az alap íz egy paradicsomlevesre emlékeztetett, majd ezt követően bontakozott ki a sült kápia paprika kicsit fanyar ízvilága. Imádom az olyan ételeket, amikben nincsenek elnyomva a természetes esszenciák, tehát első kóstolásra megmondható, hogy valójában miből is készültek. Ehhez az kell, hogy minden tekintetben friss és szezonális alapanyagokból készüljön az étel, ellenőrzött forrásból, azért, hogy a végeredmény mindenféle mellékíztől mentes maradjon. Teljesen magával ragadott ez az ízélmény, és még kíváncsibb lettem, hogy milyenek lesznek a főételek.

Bivaly gulyás és kápia leves Forrás: Marton Adrienn

Nem kellett csalódnom, hiszen mindegyik főfogás egy új oldalát mutatta meg nekem. A sokak által nem kedvelt tökfőzelék cukkinis tócsnival, az egyik kedvencem lett. A tejszínnel elegyedő citrusos aromák a kaporral, kiváló jelleggel hozták elő a zsenge tök friss ízét. A Boeuf Bourguignon-t marhapofából készítették, amihez nyári panzanellát (toszkán kenyérsaláta) fogyasztottunk koktélparadicsomból. Na, ez lett az abszolút kedvenc! Nyúlcomb vadas knédlivel, narancsos ízjegyek köré összpontosult. Egyik barátnőm rosé kacsamellet rendelt kókusztejes céklapürével és friss salátacsokorral.

Rosé kacsamell kókusztejes céklapürével, cukkinis tócsni, tökfőzelék, füstölt hal Forrás: Marton Adrienn

Desszert tekintetében mindhárman határozottak voltunk. Három édességet rendeltünk. Ágota pitéjét, (almáspite vanília fagylalttal és menta levéllel), egy gluténmentes csokitortát és egy paleo süteményt sárgadinnye öntettel, aminek különlegessége abban rejlett, hogy a tésztáját szezámlisztből készítették a benne lévő krémet pedig karobból (szentjánosfa termése, egészséges kakaó helyettesítő). A paleolit desszertekkel szemben mindig nagy elvárásokat támasztok, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a sütemények tésztája száraz, íztelen, és nem adja vissza azt a bizonyos hagyományos jelleget. Ez a sütemény viszont elképesztően puha és ízletes volt, a benne lévő krémről pedig meg sem mondtam volna, hogy nem kakaóból készült.

Annyira finom volt, hogy még egyszer rendeltem, sőt még két adaggal is kértem elvitelre a gyerekeimnek.

Csokitorta Forrás: jardinette.hu

Az étterem elvarázsolt minket, és valójában mindenkinek sietnie kellett volna, de úgy döntöttünk, hogy egy finom Affogato (dupla espresso vanília fagylalttal és grillázzsal) és egy különleges rózsa tea társaságában maradunk még kicsit a lányokkal beszélgetni.

Ízek, illatok, kalandok és az mennyei Toszkána! Marton Adrienn a LifeTv saját gyártású műsorába most vasárnap szarvasgombára vadászik. Nem is akárhol! A helyszín San Miniato, a világ híres szarvasgomba központja. Jönnek a részletek az Édes élet Toszkánában a LifeTv műsorán vasárnap 16:30-tól!


Ebben a budapesti étteremben készítik a legfinomabb kacsasteak-ethttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-marton-adri-a-feneketlen-tonal-levo-etteremrol-meselt.htmlMeggyőződésem , hogy nincs is jobb egy nyári sétánál egy költői helyen, legalábbis ami a kikapcsolódást illeti. Egy kedves barátnőmmel júniusban szorítottunk magunknak egy kis ,"énidőt" amikor a nagy beszélgetés közepedte a Feneketlen-tó partján rátaláltunk egy étteremre, amiről úgy gondoltuk, hogy tökéletes befejezése lesz a találkozásunknak. Privát séfOrigoMarton Adrienn Rodoszon járt családjával: isteni finomságokat kóstoltakhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-marton-adrienn-rodoszon-jart-csaladjaval.htmlIdén nyáron a családom egyik úti célja Rodosz volt. Jelentős történelmi múltra tekint vissza ez a sziget, amit már a városban barangolva is éreztem. Rodosz, bármilyen furcsán is hangzik, a gránátalma virágáról kapta a nevét, ami mai napig őshonos növény a szigeten. Nem titok: a gránátalma a kedvenc gyümölcsöm, így az első pillanattól fogva éreztem, hogy ez a hely sok örömöt tartogat még számunkra. Privát séf--Exkluzív beszámoló a frankfurti Tendence-ről http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-gasztornomiai-ujdonsagok-a-frankfurti-tendence-rol-marton-adriennel.htmlAhogy időm engedi, mindig igyekszem részt venni szakmai rendezvényeken, kiállításokon mind hazai, mind pedig nemzetközi viszonylatban. A nyár folyamán meghívást kaptam Frankfurtba, a Tendence kiállításra, amire nemzetközi szinten hatalmas volt az érdeklődés idén is. Privát séfOrigoKulináris élmények Palma de Mallorca-nhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170816-marton-adrienn-palma-de-mallorca-n-nyaralt-csaladjaval.htmlIdén nyáron a családom egyik úti célja Mallorca volt. Kirándultunk, strandoltunk, várost néztünk. Imádtam az ott eltöltött egy hetet. Persze nem hagyhattam ki azt sem, hogy felfedezzem a spanyol gasztronómia „gyöngyszemeit”. Főzőtanfolyamra iratkoztam be, ahol egy spanyol séf mutatta meg nekem, hogy kell autentikus spanyol omlettet, katalán krémet és paella-t készíteni. Privát séf--Marton Adrienn a különleges kávékról mesélthttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170705-marton-adrienn-a-kulonleges-kavekrol-mesel.htmlHétköznap van, ami nálam szinte mindig hajnali ébredéssel kezdődik. Ilyenkor általában megiszom a reggeli kávémat, reggelizek és indulhat a munka. Ezen a napon is megbeszélés megbeszélést követett és kivételesen ottthon a nagy rohanásban nem kávéztam. Így vezetett az utam a Dohány utca egyik hangulatos speciality kávéházába. Privát séf--Marton Adrienn: Pop-up brunch kanadai ízekkelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170628-marton-adrienn-pop-up-brunch-kanadai-izekkel.htmlKépzeljétek, nemrég egyik barátnőmmel a XII. kerület egyik népszerű bevásárlóközpontjának éttermébe látogattunk, ahol Anatoli Belov kanadai séf közreműködésével egy rendhagyó pop-up brunchot szerveztek. Privát séf--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.