Csúcsgasztronómia és a kávé találkozása Budapesten

privát séf meggy kávé Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Privát séfként, mindig igyekszem új információkat megtudni a gasztonómia fejlődéséről és újításairól. Nagyon jól tudom, hogy ez az ágazat hihetetlenül kreatív tud lenni, és szinte napról napra képes megújulni. A gasztronómián belül, a kávékultúra az egyik, amely mindig tartogat meglepetéseket. Erről egy szakmai rendezvényen nem is olyan rég, személyesen is meggyőződhettem.

A magyarok 85 százaléka napi rendszerességgel iszik kávét és többségünknek elképzelhetetlen, hogy a reggelt enélkül indítsák. Én sem vagyok ezzel másként. Egyszerűen hozzátartozik a napi rutinomhoz, hogy amikor felkelek, lefőzöm a friss kávét, és úgy érzem, hogy már az illatától is éberebb leszek. Számomra reggeli rituálé maga a kávézás, bár az olaszok például étkezések után fogyasztják. Mindezt volt időm megtapasztalni, amikor nem is olyan régen Toszkánában forgattunk. Természetesen nem mindegy milyen kávét választunk. Cappuccinót lehet inni a reggeli után vagy délelőtt, de délután már csak a presszókávé fogyasztása népszerű az olaszok körében. Ennek kint külön kultusza van.

Az biztos, hogy mint minden alapanyagnál, ezesetben is a minőség nagyon fontos.

A minőségi alapanyagok elengedhetetlenek a meggyes cold brew kávé elkészítéséhez Forrás: Marton Adrienn

Én már régóta egy olasz származású terméket vásárolok, egy olyan családi vállalkozás kreációját, melyet még 1895-ben alapítottak Torinóban és ami mára világhírűvé nőtte ki magát. Ennek a kávévállalatnak a rendezvényén jártam egy budapesti belvárosi hotelben, ahol többek között meggyes limonádés cold brew (hidegen áztatott) kávét kóstoltam. Nem is sejtettem, hogy a meggy és a kávé ennyire jól kiegészítik egymást. Bár, ha jobban belegondolok, nem annyira meglepő, hogy ez a fúzió ilyen jól működik, hiszen sokat hallani a kávék gyümölcsös ízjegyeiről, amit mint tudjuk a szárítási és szüretelési eljárás során érnek el.

Valószínűleg ez ihlette ezt a meggyes kávét is.

A megy tökéletes ízharmóniát alkot a kávéval Forrás: Marton Adrienn

A rendezvény nagyon színvonalas, jól megszervezett esemény volt, ahol a gasztronómia krémje is képviseltette magát. Mattia Ferrero olasz séf mesélt nekem arról hogy hogyan ötvözi a csúcsgasztronómiát a kávéval. A híres piemonti ételt a „vitello tonnato" díszítését például kávékaviárral oldotta meg, ami teljesen levett a lábamról, hiszen gyakorlatilag egy folyékony halmazállapotú italból készített szilárd ételt prémium kategóriás termékbe öltöztetve. De nem csak a látvány volt elképesztő, hanem az ízek harmóniája is, amihez biztos vagyok abban, hogy nagyon nagy kreativitásra és előkészítő munkálatokra volt szükség.

Mattia Ferrero Forrás: Marton Adrienn

El is döntöttem, hogy legközelebb, ha vendégek érkeznek hozzánk, én is kipróbálom majd a meggyes cold brew kávé elkészítését. Szerintem ez egy tökéletes recept lehet ahhoz, ha szeretnénk valami igazán különlegeset mutatni ismerőseinknek.

Marton Adrienn biztos elkészíti otthon is a kávékülönlegességet Forrás: Marton Adrienn

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.