Feketelencse-főzelék sült debreceni kolbásszal

Forrás: Roberto konyhája -
Roberto konyhája lencse főzelék kolbász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Isteni finomságot hoztam nektek újév napjára. Tudjátok, ha az év első napján lencsét esztek, gazdagság vár rátok egész évben. 

Hozzávalók 6 főre

• 40 dkg fekete (beluga) lencse
• 1 nagyobb vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 3 babérlevél
• 1/4 citrom leve
• 1 evőkanál mustár
• 1 kicsi doboz tejföl
• 1 evőkanál liszt
• 2-3 evőkanál olívaolaj (extraszűz)
• só
• tört bors

Feketelencse-főzelék sült debreceni kolbásszal Forrás: Roberto konyhája

Elkészítése

Tisztítsuk meg a vöröshagymát, szeljük apró kockákra, a fokhagymát vékony karikára (aki szereti az intenzívebb ízt, reszelje le). Olívaolajon pirítsuk aranybarnára, majd keverjük hozzá a fokhagymát, és pár másodpercig pirítsuk, majd adjuk hozzá a lencsét, és öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Ízesítsük sóval, borssal, babérlevéllel, majd fedő alatt főzzük, amíg a lencse megpuhul. Ekkor ízesítsük a citromlével és a mustárral, alaposan keverjük meg, hogy a mustár ne csomósodjon össze. Amíg fő a főzelék, készítsünk habarást: keverjük csomómentesre a lisztet a tejföllel, szedjünk hozzá a lencse forró levéből két merőkanálnyit, és alaposan keverjük össze. Ezután adjuk hozzá a forrásban lévő főzelékünkhöz, és folyamatosan kevergetve forraljuk össze. Süssünk hozzá debreceni kolbászt vagy csak simán tükörtojást, mindkettővel tökéletes.

Isteni finom tejfölös borjúraguleves Roberto konyhájábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20161208-tejfolos-borjuragu-leves-roberto-konyhajabol.htmlEgy leves, ami a leghidegebb napokon is felmelegít! Fogyasszátok egészséggel! Roberto konyhája--Lekváros bukta Roberto konyhájábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20161124-klasszikus-szilvalekvaros-bukta-roberto-konyhajabol.htmlEgyik kedvenc édességem a lekváros bukta. Szerintem szilvalekvárral a legfinomabb, de bármilyen lekvárral elkészítheted. Roberto konyhája--Egy igazi klasszikus hortobágyi húsos palacsintahttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20161124-hortobagyi-husos-palacsinta-roberto-konyhajabol.htmlÍme, a hortobágyi húsos palacsinta, ahogyan én készítem. Igazi klasszikus. Roberto konyhája--Kolbászos lencseleveshttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20161012-rostas-robert-kolbaszos-lencseleves-receptet-mutat.htmlIsteni finom kolbászos lencseleves receptjét hoztam el nektek - felpezsdít a leghűvösebb napokon is! Roberto konyhája--Vörösáfonyás fánk, ribizli öntettel és menta habbalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20160914-rostas-robert-recepje-vorsafonyas-fank-ribizli-ontettel-es-menta-habbal.htmlIsteni finom vörösáfonyás fánkot készíthettek odahaza ti magatok is. Megmutatom, hogyan! Roberto konyhája--Roberto konyhája: Provance-i garnélahttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20160711-provance-i-garnela-rostas-robert-roberto-konyhaja-isteni-garnelat-fozott.htmlA minap egy fotózás miatt sok könyvet átlapoztam és az internet segítségével elutaztam kicsit Provance-ba. Csodálatos képeket láttam lankás zöld vidékekről, dombokon magasodó házakról és végtelen levendulamezőkről. Elképzeltem, ahogyan egy szőlőlugas alatt készítem el ezt a receptet, bort iszom és élvezem a napsütést a barátaim társaságában. Minden álom megvalósul, ez a recept már közelebb hozta ezt az álmot. Kalandozzatok most ti is velem egy kicsit a képzeletbeli Provance-ban! Roberto konyhája--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.