Az az ideális test, amiben jól érzed magad - Lezárás egy parttalan vitához

Forrás: Thinkstock -
nőideál Sarka Kata testképzavar nyílt levél levél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy korábbi televíziós műsorba vendégként érkezett Sarka Kata, Katus Attila, és a kulturális antropológus, Nótár Ilona. A beszélgetés témája Bochkor Gábor rádióban tett kijelentése volt, miszerint "Aki elhanyagolja magát egy párkapcsolatban, az méltatlanná válik arra, hogy szeressék." A meghívott vendégek nem feltétlenül értettek egyet egymással, ami később hatalmas indulatokat generált. Kata nyílt levélben fogalmazta meg véleményét Nótár Ilona hozzáállásáról, amit Ilona sem hagyott szó nélkül. Nyílt levelét, melyet válaszul Katához intézett alább olvashatjátok.

Már el is felejtettem a párperces tévés beszélgetésünk, mire te egy héttel később összehoztad a válaszodat. A blogom megjelenésével egy időben írtam neked, ez így etikus, te azonban elfelejtettél szólni nekem, hogy rólam írsz. Az újságírói etika vagy csupán a tisztesség megkívánta volna, hogy te is szólj. Válaszolok neked és kérlek ezzel zárjuk is le, nekem dolgoznom kell, saját életem van, amit nem a nethálószobámban élek.

Nótár Ilona Forrás: Nótár Ilona

Tévedés!

Mi nem „vékony kontra dagi” témában beszélgettünk! Nem, ez nem a te testedről és az én testemről szólt. Kata, vedd észre: ez a téma túlnő a személyeden. Ne személyeskedj, nem vagyok celeb, sem közszereplő, sem modell (hála az égnek!), ezért figyelj oda, mit írsz rólam: nem ócsárolhatsz kedvedre és nem vethetsz górcső alá nyílt fórumon, csak mert bántva érzed magad, vagy megsértődtél rám. És rajtam keresztül kérlek ne bántsd a gyönyörű, ámde nálad teltebb nőket, mert ez a testszégyenítés kategóriája, amit kikérünk magunknak!

Lehetőségek:

engem nem zavar, hogy napi hány órát tengeted az időd az edzőteremben (vagy bárhol), ez a te életed, jogod van hozzá. De ne feltételezd, hogy bárki hasonlóképp meg tudja tenni, amit te. Mert nem tudja. Szerinted Tiszaburán hol lehet kapni paleo sütit? A karalábé, padlizsán... hús árban van, tudtad? Akik havi 60-80 ezer forintot keresnek, ezt hogyan finanszírozzák? És tudtad, hogy a legtöbb létminimum alatt élő elhízott, túlsúlyos gyermek és felnőtt, nem a jólét miatt és a mozgás hiánya miatt, hanem a nagyon rossz minőségű, de egyetlen elérhető táplálék fogyasztása miatt lett molett? Zsíros kenyér, és szalonna – ez van, ha épp van. Mielőtt lekövéreznénk őket, és azt mondanánk rájuk, hogy elhanyagolják magukat, kérlek, gondold végig még egyszer!

Ideálkép:

örülök, hogy a sport az életed fontos része, önmagában egészségesnek hangzik, de mint tudjuk, sem a modellélet nem épp az egészséges életmódjáról híres, sem a súlyos és a testre nagyon káros vízmegvonó és végsőkig hajszolt fittnessversenyek világa sem épp pozitív perspektíva a fiataloknak.

Egészség-szépség:

én azt tanítom, hogy a szépség belülről fakad és minden adottsággal együtt el kell fogadnunk magunk, szeretni kell a testünket. Bátorítom a fiatalokat a sportra, egészséges életre, és a hálára önmagukért. Elmondom, hogy a szépség nem a mellbőségük méretéből, csípőméretükből vagy a testzsír arányuktól függ.

Önértékelés:

Kata, te újabban felcsaptál pszichológusnak is? Kár lenne, mert a velem kapcsolatos diagnózisod: téves. Szeretem a testem, igazi nőnek érzem magam. Nem vagyok egy kifejezett szépségideál, sok hibám is van, de ez vagyok én: Nótár Ilona, és erre nagyon is büszke vagyok. Anyám lánya vagyok, Isten teremtménye vagyok, és sokat teszek azért, aki vagyok, és azért is, aki lenni szeretnék. Vállalom, és folyamatosan dolgozom magamon, külsőleg és belsőleg is. Magam miatt és a lányaim miatt teszem ezt. Kívánom, hogy te is érezz így: mert nagyon jó.

Bűn és bűnhődés:

kérlek, ne párosítsd az evést a bűntudattal („Vigyázat finom falatok/ íncsiklandó pillanatok következnek”), és semmiképp ne kösd a sütievést a bűnhöz („Néha lehet bűnözni, de akkor tudni kell hogyan tegyünk ellene.”). Félő, hogy a fiatalok fejében az fog rögzülni, hogy ha finom ételeket esznek, rosszat tesznek, ami miatt bűnhődniük kell. Kérlek, figyelj oda milyen szavakat használsz! Az evés nem rossz dolog, a sütievés nem bűn! Az evés alapvető szükség, és egyben csodálatos élvezet. Lehet egészségtelenül és mértéktelenül étkezni ezt belátom, és ez nem helyes.

Forrás: Thinkstock

Szakmai vélemény:

az országok, kultúrák, csoportok, egészen másként határozzák meg a szépségideált. Van ahol te egy betegesen vékony, nem szexi képet testesítesz meg, és természetesen van olyan ország is bőven, ahol a hozzám hasonló testalkatúak túlnőnek az ideálison. Ezen ne vitázzunk. A szépség ennél sokkal több, ahogy fennebb már kifejtettem.

Ne légy hipokrita! Ott voltál a tévé felvételen, tehát tudod, hogy egyáltalán nem akartam közös fotót! Katus Attila és a stáb unszolására engedtem, tekintve, hogy ez a protokoll...Én ezennel lezárnám ezt a vitát, arra kérve téged ezt fogadd el. Végezetül arra buzdítalak, légy toleráns, megértő, elfogadó, lényeglátó, empatikus és segítőkész – ez szükséges a szakmádhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.