Steiner Kristóf: Hazám a világ, testvérem minden ember

élet Magyaroszág magyar utazás honfitárs Steiner Kristóf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hat nap. Mindössze ennyi időt töltök Budapesten, mielőtt Londonból ismét Tel Avivba költözöm - pasistul, kutyástul, testestül-lelkestül. Gyakorlatilag félóránként hívogatnak az újságírók és szerkesztők, a kérdés pedig minden egyes beszélgetés során felmerül: "Neked most hol van a hazád?"

A válaszom persze minden esetben ugyanaz: Magyarország a hazám, otthonom a világ, és testvérem minden élő és holt. Persze ennek ellenére gyakran elmerengek rajta: vajon miért is van az, hogy - kínos vagy sem - egyelőre elképzelhetetlennek tartom, hogy a szülőföldemen verjek sátrat. Amikor néhány hónapja egy déltengeri hajóúton jártam, ámulva figyeltem, amint a vacsora után az "egy vérből való" nénik és bácsik örök barátságot fogadnak majd egymásnak, az utazás további részében pedig együtt bérelnek majd kocsit - hiszen így együtt lehetnek... és ráadásul olcsóbb is... ez viszont ránk, magyarokra korántsem jellemző.

Thinkstock
Thinkstock

Eljátszottam a gondolattal: mi volna, ha ezen a hatalmas hajón a Földközi-tenger közepén belefutnék néhány honfitársamba. Vajon magam is - ahogy a legtöbb magyartól láttam utazgatásaim során - lehajtott fejjel kisurrannék a látótávolságból? Az önbeteljesítő jóslat beigazolódott. Már a kaland első napján magyar szó ütötte meg a fülemet, én pedig úgy döntöttem: lerombolom a saját magamban gerjesztett előítéleteket. "Magyarok vagytok?" tettem fel a világtörténelem legidiótább kérdését - hiszen tisztán hallottam, hogy percek óta az anyanyelvemen beszélgetnek. Uram Isten, még a kezdőmondatot sem találom meg, ha szocializálódni kell...

Mosolyogj, és a világ is visszamosolyog rád?



A magyarok nyilaitól ments meg...






Thinkstock
Thinkstock

Valóban földiek vagyunk - gondoltam magamban. Azonnal a szívembe fogadtam új, antiszoc barátaimat, és pironkodás nélkül vetettem fel a kérdést: vajon mi bajunk van egymással nekünk, magyaroknak. Péter elmesélte, hogy éveken át dolgozott Írországban, és amint "bazmegoló" munkásokkal találkozott, lelakatolta a száját, nehogy kiderüljön a rokonság, Csilla pedig mókás sztorikat mesélt arról, mennyire nehezen türtőzteti magát, mikor honfitársaink tengerre néző szobát kérnek Párizsban. A rejtélyt tehát nem sikerült megfejtenünk, azt azonban eldöntöttük: a következő napokban vérünket meghazudtolva, merészen egymásra köszönünk majd, ha találkozunk - ezen pedig nagyon jót mulattunk. Vigyorogva másztam le a tetőteraszról... határozottan jólesett a saját nyelvemen beszélgetni. Otthon éreztem magam - valahol legbelül. Ha jobban belegondolok, az utóbbi években többet beszéltem angolul, mint magyarul. Először Tel Avivban, majd Londonban: a barátaimmal, szomszédaimmal, osztálytársaimmal... és persze a párommal is.

Ma indul a Belém bújt a kisördög! Nézzétek velünk az első csajos websorozatot!



A közös nyelv: a szeretet

Csilla nem szeret táncolni,



Thinkstock
Thinkstock

"Zseniálisan táncolsz, látszik, hogy ez a szenvedélyed! Szomorú, hogy ezt nem oszthatod meg Csillával." Péter szemmel láthatóan elérzékenyült. "Nem ez a szomorú, hanem az, amikor én hónapokra Írországba utaztam dolgozni, vagy mikor ő Franciaországba költözött a nyári szezonra, és a reptéren búcsúzkodva potyognak a könnyeink és meghasad a szívünk. Táncolni egyedül is tudok... élni viszont csak vele" - mondta, én pedig meghallottam egy hangot valahol legbelül, amelyet akkor is kristálytisztán értettem volna, ha történetesen héber, szuahéli vagy ubuntu nyelven szólít meg.
Ha képesek vagyunk túllépni a saját határainkon - szó szerint és metaforikusan egyaránt -, akkor fedezzük fel igazán az együvé tartozás erejét. Talán mégis van élet a bábeli zűrzavaron túl. Talán a szeretethez nemcsak ész, de szótár sem kell. És bár a sötét éjszakában még mindig egyformán fekete volt a tenger és az égbolt, valahogy úgy éreztem: közel lehet a kikötő.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Steiner Kristóf: Egy boltfóbiás naplójahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110228-steiner-kristof-egy-boltfobias-naploja.htmlSteiner Kristóf: Londonban a divat nagyon komoly dologhttp://www.life.hu/life/legytrendi/hautecouture/20110225-a-legujabb-trendek-steiner-kristof-irasa-a-londoni-divathetrol.htmlSteiner Kristóf: Ki az úr és ki a szolga?http://www.life.hu/sztarszerzok/20110221-ki-az-ur-es-ki-a-szolga.htmlSteiner Kristóf: Bűnös élvezet vagy valódi érték?http://www.life.hu/sztarszerzok/20110211-jon-a-szex-es-new-york-3-bunos-elvezet-vagy.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.