Majka: „Nem akarok soha többet csóró lenni”

2015.03.04. 18:37

Az Év műsorvezetőjévé választották. Újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyi mindent elért az elmúlt években. És szeretek együttgondolkodni vele. Mert mindig van miről…

Két hét kikapcsolódást terveztél a Rising Star befejezése után.

Abból egy hetet otthon feküdtem influenzásan 39,5 fokos lázzal. Már az utolsó adás előtti éjszaka éreztem, hogy baj lesz… Így a két hétből egyet az ágyban feküdtem. De fura, mert a betegséget nem utálom annyira. Akkor legális okom van mindent lemondani, otthon sorozatot bámulni és pihenni.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Közben elbambultál az új sikereken? Eszedbe jutott, hogy ismét egy nagyot léptél a karrieredben? A 2014-es év műsorvezetője lettél, és Ördög Nórival te vezethetted a Rising Start, ami a legnagyobb produkciója volt most a TV2-nek.

Nem szoktam ilyesmiken kattogni, bár nyilván egy ekkora ívű műsornak jóval nagyobb jelentősége van, de mint feladat nem sokkal nehezebb. Annyiban más, hogy amikor egy énekest vagy a reklámblokkot kell felkonferálni, az nem feltétlenül én vagyok. De élveztem csinálni, és az utána következő éjszakai műsorban már el tudtam engedni magam. Abban laza lehettem, kicsit hülye - amilyen valójában vagyok. Igazán az a nekem való, csak hát ilyen típusú műsor fut már a TV2-n, egyébként is kis ország vagyunk, nincs late night tévézés…

Ha lehetne egy késő esti show-d, az hogy nézne ki? Miről szólna?

Jimmy Kimmel, Jimmy Fallon – ők a példaképeim, akik a vendégeikkel őrületes baromkodás közepette produkálnak egy 15 perces olyan beszélgetést, ami felhőtlen hülyéskedésbe és röhögésbe torkollik. Ahol együtt rappel Justin Timberlake vagy a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe a műsorvezetővel. Egészen mást csinálnak a vendégek, mint amit megszoktunk tőlük. Szerintem a televíziózásban a szórakoztatás a legfontosabb. Készülhet jó műsor Győzikével, vagy épp a tücskök párzási életéről – mindegy. A lényeg az, hogy legyen benne szórakoztató elem, amire külföldön azt mondják, hogy „twist”. Jelentsen felhőtlen kikapcsolódást. Én nem hiszek másfajta tévézésben.

Teszel érte, hogy legyen egy ilyen műsorod? Vagy csak dédelgeted a gondolatot…

Nincs ebben több, mint hogy dédelgessem. Nem én döntök.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Az a fajta ember vagy, aki megy, kopogtat és mondja, hogy akarja?

Ezt meghagyom másnak. Én soha nem tudom, kivel kell elmenni vacsorázni, hogy nekem műsorom legyen. Vagy ha esetleg tudom, akkor se kajálnék vele, ha nem érdekel, mint ember. Pedig a karrier szempontjából fontos lenne. Vannak, akik a hiányzó képességeiket kiválóan tudják ilyesmivel pótolni és halál természetesen csinálják. Ha én tenném, akkor nyálas pedálozásnak tűnne, borzasztó seggnyalásnak. Mindenki csak nézne és azt hinnék, hogy meghülyültem.

Néha nem sóhajtasz fel ezért a képességért? Csak apró figyelmességek jó időben, jó helyen, jó irányba…

Nem, mert akkor nem tartanék ott, ahol. Régen kihasználtak, kiégettek volna és talán már sehol se lennék. Kidobtak volna. Sok mindent elbaszarintottam én is, de így volt jó. Utálom ezt a közhelyes szarságot, hogy „így kellett történnie”, de ha visszanézek a váltásaimra - mégis igaznak tűnik. Vagyok annyira egoista és bízom annyira magamban, hogy tudom: ha akarom és teszek érte, akkor megjön a siker, mert abban, amit csinálok tudok valamit, amit más nem.

Mit értesz azalatt, hogy valami olyat tudsz, amit mások nem? Mi a te sikerdefiníciód?

Szerintem alapvetően az én sikerem abban rejlik, hogy gyorsabban gondolkozom, mint a legtöbben. Sokkal jobban tudok reagálni bizonyos dolgokra, és ha valamitől – akár egy élő műsor előtt – tényleg ökölbe szorult fenékkel állok a díszlet mögött, az nem látszik rajtam. Jó, ha egy műsorvezető beszédközpontjának nem árt a kamera piros lámpájának fénye… Sokaknak ezt gyakorolni kell, nekem ösztönösen megy. Ha pedig hibázok, akkor azonosulni tudnak velem az emberek, mert pont úgy működöm, mint bárki más, aki időnként vét az életében vagy a munkájában. Senki sem tökéletes és én sem. Viszont görcsös sem vagyok.

Van egy esendőség benned, amit nem veszítettél el és nem rejtegeted…

…és egészséges jóhiszeműség a dolgok felé. Nem bírom az álságot, szeretem a feketét feketének, a fehéret pedig fehérnek látni. Viszont sokkal racionálisabban nézem a világot, két lábbal állok a földön, és képes vagyok hirtelen olyat mondani, megfogalmazni, amin másnak sokat kell gondolkoznia.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Nincs benned tökéletességre törekvés? Kényszer, hogy minden hibát ki kell köszörülni?

Nem ez mozgat. Szerintem, ha összegyúrnánk a tökéletes műsorvezetőt, akkor az a Gundi magabiztosságából, a Sebestyén Balázs habitusából, a Hajós András humorából és a Tilla szétszórtságából állna. Gundi úgy tud szimpatikus lenni, hogy közben egész más körbe tartozik, mint én. Mégis tudom, hogy ha elbeszélgetnénk, órákon át élveznénk egymás társaságát. Hajós is ilyen. Kevés ember van, akivel úgy tudok nevetni. Balázs már a megjelenésével is azt sugározza, hogy minden rendben van, eszedbe se jut, hogy ő izgul - irigylésre méltó. Tilla pedig imádnivaló csávó, egy Woodstockból itt ragadt műsorvezető, aki olyan profi, ami kétségbevonhatatlan.

Magadat nem mondtad.

Nyilván. Ezek az emberek sokkal tapasztaltabbak, mint én, már csak az elvégzett munka és a rutinjuk alapján is. Annak viszont örülnék, ha 15 év múlva egy ifjú titán az én nevemet is mondaná.

Melyik jellemző hiányzik belőled?

Talán a Gundi egzakt, perfekt hozzáállása.

Abban még kéne fejlődni?

Nem kéne, csak nincs meg bennem. Mindenki mondja, hogy mennyit fejlődtem… Tényleg, ha megnézed, hogyan néztem ki és miként viselkedtem 12 évvel ezelőtt – nagyon más. De én soha nem akarásból változtam. Én az a fajta ember vagyok – mint ahogy szerintem ők négyen is -, aki ha valamit szeretne jobbá tenni, akkor nem egy könyvet kap elő, nem egy műsort utánoz, nem tükör előtt gyakorol, hanem csak úgy létezik, mint a szivacs. Minden információt magába szív. Ahogy például megtanultam angolul. Feliratos filmeket néztem és azokból tanultam meg mindent, amiért mások tízezreket fizetnek. És sokkal jobban értem és érzem, hogy mit hogyan kell használni. Mindig ilyen voltam. Ami érdekelt – történelem, irodalom –, könnyen ment. De ami meg sem érintett – fizika, matek, kémia –, azt nem tudnád belém verni. Esély sincs.

A sikered titka tehát, hogy gyorsabb vagy, nyitott és az agyad, mint a szivacs…

És szerintem a sokszínűség is alapvető. Úgy tudok a televíziózásban érvényesülni, hogy mellette van egy másik műfaj is, ami nagyon fontos. Ott állok öltönyben Ördög Nóri mellett a milliós díszletben, aztán hopp, kilépek oldalra, felveszem a szakadt farmerom egy bő, kapucnis pólóval és elmegyek négerkedni vidékre. Skizofrénnek tűnik, de szerintem tök jó.

Két világ között mozogsz.

Sőt három… Hiszen az étteremmel is sok a dolgom. Mindig ezt a példát idézem, mert mindent elárul: volt olyan este, hogy itt lestem a vendégek kívánságait, miközben már tudtam, hogy este 3000 ember vár Debrecenben. Este fél 10-kor még rendelést vettem fel és takarítottam az asztalt. Aztán beültem a többiekkel a kocsiba és fél 1-kor kiléptem a színpadra…

Te nem felejted el, hogy az asztal lehet piszkos, sőt azt sem, hogy le kell törölni…

Szerintem, ha az ember elveszíti a valósággal a kapcsolatát, az megöli a kreativitást. Én ezt soha nem engedném meg magamnak.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

És ha lenne egy varázspálcám, és egy budai villában találnád magad?

Nem lehetne inkább Los Angelesben?

Nem. Ne légy telhetetlen! A magyar arisztokrácia életére nem vágysz?

Nem.

Míg sétáltam az éttermed felé, nézegettem a környéket. És az jutott eszembe, hogy jobban hasonlít egy lakótelephez, mint egy budai villasorhoz. Pedig már nyilván megengedhetnéd magadnak, hogy akár ott élj.

Nem tudnám ott jól érezni magam. Egy szép házban persze igen, de azt gondolom, hogy az élet itt zajlik, ahol én vagyok. Innen mindent elérek. Budáról órákat kocsikázhatnék, ráadásul mi lenne, ha otthon felejtenék valamit? Na nem! Azt nem bírnám. Itt vagyok Pesten, a dzsumbuj közepén, közel van a belváros is és Angyalföld sincs messze. Nekem ez tökéletes.

Olyan a lakhelyed, amilyen te vagy – köztes világ, félúton kettő között.

Igen. Ott élek, amilyen vagyok. Ilyen az étterem is, amit csinálok. Fontos, hogy a panelgyerekek is tudjanak itt kajálni, meg a lakóparkból is idetaláljanak. Tényleg, még nem is gondoltam így végig, de az egész életemet ez uralja.

És a hit? Valahol olvastam, hogy istenfélő ember vagy.

Van egy felirat: I meet god, she is black. Ez tetszett. De tényleg azt gondolom, hogy valamiben hinni kell. Én hálát adok azért, ami volt és van az életemben, és azt kérem, hogy maradjon így.

Maradjon az, ami. Nem azt mondtad, hogy adjon többet valamiből.

Nem utasítanám vissza a többet, de nem hiszem, hogy sokkal több kell. Bár nagy hibám, hogy egy seggel több lovat ülök meg, de muszáj. Hajtok az egzisztenciális biztonságért. Én nem tudnék és nem is akarok soha többet csóró lenni… Soha.

Megváltozott a hangod… Amikor kimondod ezt a szót –„csóró” –, mi sejlik fel mögötte?

A tartozás, a pénztelenség, az azzal járó stressz, a kanapé, amin minden reggel úgy ébredsz, hogy fáj a derekad, mert már 30 éves és rossz az illesztése… Amikor az alapdolgokat sem tudod biztosítani. Most sem vagyok gazdag, csak jobban élek, mint az átlag. Nem kell megnéznem a kenyér árát és el tudunk menni nyaralni.

Ezért kell az étterem. Függetlenségnek és biztosítéknak. De mennyire lettél te vállalkozó?

Sokáig leginkább ahhoz értettem nagyszerűen, hogy hogyan kell elkölteni a pénzt. De változtatni kellett. Az egy fiatalos életmód, ami ha marad, akkor könnyen lecsúszhat az ember. Hány olyan embert ismersz, akik sztárok voltak 20 évvel ezelőtt és ma a cipőjük mellett járnak? Néha bejönnek kajálni és látszik rajtuk, hogy egy forintjuk sincs. És csak nézem, hogy ők voltak gyerekkorunkban a bálványok? Nahát, ezt nem akarom átélni! Persze mindig van egy újabb csata, amit meg kell vívni… Most például egy külföldi cég felvásárolta azt a netes céget, ami eddig összefogta a vendéglátóhelyeket, és egy tollvonással 7 százalékról 15-18 százalékra akarja emelni a jutalékot. Megteheti, mert monopolhelyzetben van, de például nekünk a rendeléseink 70-80 százaléka netes, és ez őrületes pluszkiadást jelentene havonta. Képzeld el, hogy a 600 étteremből lehet, jó pár beadja a kulcsot. Ezt nem szabadna hagyni. És én nem is fogom. Elhatároztam, hogy csinálok egy saját oldalt, ahol összefogom ezeket az éttermeket…

Kard ki kard?

Igen. Muszáj! Ha valaki meg tudja csinálni, az én vagyok. De nagyon nehéz az emberekhez eljuttatni az infót. Hogy megértsék, így menthetik meg a kedvenc éttermüket. Hát most ez is belekerült a napjaimba – így pihenek én egy műsorsorozat után…

Az mikor folytatódik?

Egyelőre úgy néz ki, hogy a Sztárban sztár lesz a következő, ősszel…

És a zene?

Nincs egy szabad hétvégém se.

Meddig látsz el? Van víziód?

43-44 éves koromig. Akkor eresztem majd el a gyeplőt. Irány Las Vegas!

Ne már… Elmész? És nem csak nyaralni?!

Én jó időben akarok élni. Nézd meg, most is esik az eső és minden szürke. Befolyásolja az ember hangulatát.

Komolyan mondod? De hát „Majka” itt vagy!

Nem Majka akarok lenni egész életemben… Pihenni akarok, kártyázni és jól érezni magam. Úgy kelni fel reggel, hogy süt a nap, és olyan dolgokat csinálni, amiket eddig nem. Majka voltam – ha a tervem valóra váltom - az elmúlt 25 évben. Nem elég már? És Las Vegasban már ki is néztem azt a környéket, ahol laknánk. Nem a milliomos negyedben van, hanem épp a határon két világ között - ugyanúgy, mint itt. 

 

Szily NóraMajkaétterempénzműsorvezetőinterjúLas Vegas