Árpa Attila: "Hiába dugsz egy virágot egy segglyukba, azt a segget nem hívhatod vázának"

2015.03.26. 11:00

Április 30-án végre bemutatják az Argo 2-t! Hónapok óta tolódott a találkozónk - párhuzamosan a film premierjének csúszásával. Mikor lehuppantunk a kávézóban kicsúszott a számon, hogy ugyanitt beszélgettem jó egy éve Berki Krisztiánnal. És ő rögtön tett egy csípős megjegyzést a „celebvilágra”…

...mikor abbahagytam a televíziózást, úgy döntöttem, hogy soha többé nem ülök le olyannal, akivel nem akarok. Van, akinek néha muszáj, de nekem már nem. Nem zsűrizek olyan szépségversenyen, amiben valóságshow-sztár is szavaz, nem szerepelek cikkben, amiben ő is szerepel. Van a celebeknek egy rétege, ami már tényleg az alja. Minden, amit képviselnek, szerintem gagyi és szánalmas.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Mi ez a viszolygás benned?

Inkább undor… Valószínűleg azért fokozottabb bennem az érzés, mert valaha közöm volt ehhez a világhoz. Láttam, hogyan jönnek létre ezek a kis szörnyecskék. Egy darabig én voltam dr. Frankenstein. Nem szégyellem ezt az időszakot, mert egyébként jó buli volt az a pár év, de büszke sem vagyok rá. Nem is csináltam sok valóságshow-t, mert a műfajt mindig gyűlöltem. Viszont akkortájt még sok minden más volt. A jelentkezők nem sejtették, hogy mire vállalkoznak. Tulajdonképpen összekapaszkodtunk, hiszen egymásra voltunk utalva – készítők és szereplők. Majkával a mai napig tartom a kapcsolatot és egyáltalán nem szörnyecskének, hanem rendkívül sikeres előadóművésznek tartom. A másik valóságshow, amit csináltam, az a Topmodell volt. Az első három helyezett ma is sikeresen dolgozik külföldön. Ezt csak azért mondom, mert akkor szerintem még szólt valamiről egy valóságshow. Megpróbáltam humort, kikacsintást, színvonalat belevinni.

Értem, de azért mégis meglepett az indulat…

…mert még mindig előfordul, hogy összekötnek velük, még mindig van olyan újságíró, aki azzal hív föl, hogy én mint „valóságshow-szakértő” vagy a „Való Világ szülőatyja” … Ettől frászt kapok.

Sok éved és munkád van abban, hogy másról szóljon az életed és te magad.

Igen, egyrészt nem vagyok már az, másrészt, ami ma a képernyőn történik, ahhoz végképp semmi közöm nincsen. Ha akarnék se tudnék róla nyilatkozni, mert nem nézem. Csak néha-néha látom ezeket a torzszülötteket, akiket kiköp egy-egy valóságshow – három nap hírnév, pár botrány, aztán eltűnnek.  

Jó érzés, hogy már csak kívülről nézed őket…

Szerintem ők néznek engem kívülről. Én vagyok középen és nagyon jól érzem magam. Ők maradjanak csak kint!

Ez a perspektívaváltás tetszik! Azon gondolkoztam a találkozónk sokszori halasztása nyomán, hogy elég komoly próbatételen vagy túl. Várni és várni…, hogy kimondhasd: kész az Argo 2!

Ez a film talán a legnagyobb küzdelem volt az életemben. Tévéműsort összedobni, könyvet írni, egy amerikaifoci-ligát létrehozni - gyerekjáték voltak ehhez képest. Három évvel ezelőtt volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy feladom. Amikor már a jogok sem voltak nálam és nagyon sok pénz kellett volna, hogy visszavegyem őket. A közösségi finanszírozás nem jött össze, a forgatókönyv sem volt még tökéletes, a Filmalap még nem is állt fel… Akkor azt éreztem, hogy nem fogom tudni végigcsinálni. Majdnem lemondtam róla. Aztán eljött egy reggel, borotválkozás közben a tükörbe néztem, lógott az orrom, mint már annyiszor - és azt mondtam: „Megrázom magam és akkor is meg fogom csinálni!” És belevágtunk… Forgatókönyvírás, pályázat, gyártás - nyilván mindig voltak segítőim is, hisz az írótársaimmal együtt írtam a filmet, édesapámmal és más szakemberekkel dolgoztunk. De ezután is újra és újra közbeszólt valami. Végiggondolva mindazt, ami az elmúlt két évben történt, akkora próbatétel volt, amibe már belefáradtam. Nem nagyon szoktam beszélni az anyagi helyzetemről, de ez a film majdnem személyes csődbe vitt.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Sok álmatlan éjszakád volt?

Soha nem alszom jól. Ha lehet találni ezen a beszélgetésen keresztül alvásszakértőt, akkor jelentkezzen nálam, mert én már tíz éve nem tudok 4 óránál többet aludni. De az az érdekes, hogy a szervezetem átállt. Inkább akkor karikásak a szemeim, ha kialszom magam. Ha nagyritkán több mint 6 órát pihenek, akkor egész nap KO vagyok.

A kérdésem a nyugtalanságra vonatkozott, persze. Mit kezdtél a feszültséggel?

Valamilyen szelepet mindig muszáj találnom magamnak, de valóban nem volt könnyű időszak. A magánéletemet is erősen befolyásolta, hogy minden nap, minden este, minden éjjel foglalkoztam valamivel. Az a szerencse, hogy alapvetően nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. Van egy saját kis chím, egy saját kis szúszám és egy saját kis aum-mom.  Az a belső egyensúly és nyugalom, amitől mindezek leperegnek rólam. De ezzel együtt is ez volt az életem legkeményebb két éve.

A legutóbbi találkozásunk óta lett pár őszhajszálad!

Azokat direkt befestettem, azt mondták, hogy szexi.

Jó duma! Te az vagy, aki a nehézségek ellenére is megpróbál továbbmenni.

Ez a korszak is csak egy stáció volt a sok közül. A Filmalap nemrég befogadta a következő filmünk forgatókönyvét. Azt, amit az olajmaffiáról szóló regényemből írtunk. Most adjuk be a gyártási előkészítésre a pályázatot, és reményeim szerint még idén vagy jövő tavasszal kezdjük a forgatást, és megszületik az első magyar gengszter-eposz.

A sors elvesz, aztán ad… Mondhatnám vitathatóan viccesen és közhelyesen.

Nem vett el semmit tőlem a sors, inkább csak kölcsönkért tőlem pénzt és időt. Tudom, hogy amikor április 30-tól a mozikban lesz az Argo 2, akkor minden megváltozik. Megértik majd, mi tartott ennyi ideig, és azt is, hogy megérte várni.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Azt gondolnám, hogy téged már nem nagyon lehet meglepni. Már sok mindenen túl vagy, sok mindent végigcsináltál.

Két dolog mindig meg tud lepni. A dilettantizmus és az a híres válasz, hogy „ezt nem lehet megcsinálni”. Mindenkivel úgy kezdek el ismerkedni, beszélgetni, dolgozni, hogy a legjobbat feltételezem róla. Sokáig megmagyaráztam magamnak, ha valaki hibázott. De mára már másként látom. Létezik egy amerikai mondás: hiába dugsz egy virágot egy segglyukba, azt a segget nem hívhatod vázának… Most jutottam el oda, hogy már csak egyszer lehet nálam elszúrni valamit. A filmkészítésben vannak jó anekdoták: „ne azt hozd nekem rendezőnek, amit kértem, hanem azt, amire gondoltam.”. Például, ha kérek egy „lószerűséget”, van, aki hoz egy egyszarvút. És én elámulok, hogy ezt hozta ki az ötletemből. De van, aki egy tacskóval érkezik… Az egyik tehetséges szakember, profi, a nekem való munkaerő, a másik pedig tehetségtelen és még meg is sértődik, ha ezt szóvá teszed. Nem kérdés, hogy a jövőben kikkel szeretnék dolgozni.

Mi lett a színészettel? Az a pálya is szépen elkezdett épülni! De most nem lellek a műsorfüzetekben és a stáblistákon.

A színészet tényleg háttérbe szorult. Hiába forgatott itt Ridley Scott, Ron Howard vagy Tom Hanks, az elmúlt évben egyeztethetetlen voltam. Most nyilván megint reménykedem, hogy megtalál valami jó felkérés, de ezek csak pár napot jelentenek. Színházi szerepet pedig azért tudnék nehezen vállalni, mert az három hónap kötöttség lenne.

Sajnálom!

Épp ezért létrehoztunk egy angol nyelvű zenés stand up comedy-t, ami arról szól, hogy szerelmes nótákon keresztül próbáljuk megfejteni a nő és a férfi közötti félreértések forrását.

Sikerült?

Humoros módon igen… Többen is azt mondták mostanában, hogy tudom, mire vágynak a nők.

Mire?

Tudod, ez annak a reklámnak a szlogenje, amiben szerepelek…

Noná, hogy kuncogsz! Frappáns válasz volt!

Mivel ti magatok se vagytok tisztában vele - így ezt mi férfiak honnan tudjuk? Oscar Wilde idézete talán a legtalálóbb - a nők nem azért léteznek, hogy megértsd, hanem, hogy szeresd őket. Illetve a másik nagy igazság, hogy egy nő akkor a legboldogabb, hogyha önmaga tud lenni egy férfi mellett, de közben meg folyamatosan azon vacillál, hogy ki is ő valójában? Hát ezért nehéz nekünk!

Oké, akkor térjünk vissza oda, amiben egyértelműbbek a válaszok… Évek óta újra és újra megfogalmazod, hogy a filmkészítés neked a „flow”. Miért ezt szereted legjobban csinálni? Jó pár egyéb lehetőségről is beszéltünk.

Talán azért, mert szerintem ez a show-biznisz csúcsa. Minden egyesül benne - kép, mozgás, zene, történet, színjátszás, és az ötlettől a megíráson át a megvalósításig, a vágáson át a vászonra kerülésig az egész folyamat egy csoda. Imádom. Még ezek után is, sőt egyre jobban fogom, mert egyre pontosabban tudom, hogy mit és hogyan kell tennem. Ez az, amire mindig is vágytam. Amikor annak idején a filmfőiskolát otthagytam az RTL miatt, és megkérdezték, mit szeretnék csinálni, azt mondtam, hogy azt olvastam a médiatörvényben és a pályázatban, hogy nagyjátékfilmekbe is fognak a csatornák pénzt tenni, és én szeretnék felelni a koprodukciókért. Már akkor is tudtam… Aztán jöttek a televíziós évek, amiket utólag már tényleg időpazarlásnak gondolok.

De hát annyi mindent nyertél abból az időszakból!

Rengeteg mindent kivettem, ugyanakkor veszítettem több mint 10 évet. Az legalább három nagyjátékfilm, ha nem több...

És te a mérlegelés végén tényleg a mínuszt látod? Nem mindazt, ami plusz volt? Siker, ismertség, tapasztalat…

Az egészet egy kaszinónyereményhez tudom hasonlítani. Bemegy egy ember a kaszinóba ezer forinttal, csinál belőle százezret, aztán elbukja az egészet és azt mondja – sebaj, végül is ezret vesztettem. De itt vagyok én, aki azt mondja – 101 ezret buktam, és ez fáj… Ez analógia az életemre. Persze görcsölni utólag nem érdemes, hisz megváltoztatni nem tudom. Hogy mi lett volna ha…? Ezt a kérdést egyetlen helyen lehet feltenni - a filmvásznon. Erről szól nekem a filmkészítés.

 

Címkék: